Az Élet, 1908 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1908-04-20 / 4. szám
4 A Z (Tisztelet adassák a kivételeknek.) Ugyanezt nem teheti két járásbirósági írnok? Cseveghetnek egy félóráig, de akkor már unatkoznak. Mit adhatnánk egymásnak ? Ők azonban felvonultatják az alkoholt, félliteres üvegekben. És amint a szeszt fogyasztják, aképpen vészit bennük a kritika és a logika intenzitásban, inig végre egy bizonyos pontnál, körülbelül ott, ahol az agyi egyensulyérzék központja elalszik, felliben a kritika és a logika stabilitása is; szörnyen labillá vállik és olyan kilengéseket végez, mint egy óriási inga, vagy mint a háborgó tengeren hányatotthajó árbóczának csúcsa. Ilyenkor a legbődületesebb szamárságok arany axiómák igézetével hatnak; cgyiigyü hazugságok a legegyénibb hitelre találnak és a borgőzös orditás, az artikulálatlan vonitás csodacsép éneknek hallatszik és minden kap- panhangu ifjú, ha be van rúgva, azt hiszi, hogy ő bűlbülszavu tenorista. Gyávák hősökké, koldusok milliomosokká válnak. És a dijnok, aki adós marad lumpolás végeztével öt forinttal a pinczérnek, a legjobb- hiszemüen adja becsületszavát, hogy holnap este kamatostul megfizet. Pedig — dehogy fizet. Csak azt akarjuk rögtönzött kontúrokban felvázolni, hogy az alkoholisták nem a részegséget, hanem az elemi szórakozást keresik. Antialkoholista iránymüvek is ebben vélik az úgynevezett asztaltársaságok létalapját. Egy-egy „Stammtisch“ igazában véve oly üres ficzkókból áll, hogy ugyancsak elpárolognának egymás társaságából, ha ennek a sivárságát, ötletszegénységét és banalitását a logika- és kritikafelfüggesztő alkohol nem felejtetné. Itt kell keresni a megoldást. Valami mással kell tehát pótolni az alkoholt. Az emberek szórakozásvágya olyan intenzív, hogy alkoholért óriási összegeket áldoznak. Nem lehetne-e bebizonyítani nekik, hogy pl. a sport, meg az olvasás (egyenként arányosan felváltva) különb szórakozást nyújtanak? Kolumbus tojása, ámde tessék megcsinálni. Pusztán eszmei eszközökkel megcsinálni képtelenség. Ha az lehetséges volna, már évtizedek óta kivesztek volna, az alkoholisták. Hiszen mindenki, maguk a szeszfogyasz tök tudják legjobban, hogy mennyire árt az italozás a zsebnek, a testnek, a szellemnek.. Tudják jól és mégis... Inni divat. Azért még senkit sem ítélt meg a társadalom, hogy részegeskedik. De hallottunk már csúfolódásokat, amelyeket oly férfiaknak kell elszenvedniük, akik csak vizet isznak. Inni: divat. Úri erkölcs. Hiszen nézzük csak az ifjúságot, hogy befejezvén a középiskolát, azzal kíván érettségének kifejezést adni, hogy a férfiasság mai kritériumait halmozva fitogtatja. Ezek közt első helyen áll a berugás. Berugás a sárga földig, be a föld középpontjáig. Még a mamák is büszkék, hogy a jó kis Marczel, aki jelesen érett, úgy becsipett, mint a malacz, és hogy hordárok czipelték haza. Na igen, mert az — sikkes. Kisebb vidéki városokban vagy falukon rendszerint az intelligenczia elitje vezet ezen a téren ők az első lumpok. ÉLET Egyik délvidéki kis váioskában a polgármester, a járásbiró, a főszolgabíró, a rendőrkapitány, a városi főjegyző és még két fiskális a kaszinójuk külön szobájában addig biztatták egymást telt pohárral a kézben, inig az alkohol a józan gondolkozásukat gúzsba nem kötötte. A gúzsba kötött eszii urak éjfél után a mulátást a várostól jól távol eső pincékben akarták folytatni. Gyalogszerrel haladtak. Látva, hogy a fák és a lámpaoszlopok úgy futnak, úgy rohannak, mint vasutazáskor a telegráfpóznák, buzgó igyekezettel kapkodtak utánunk és szörnyen boldogoknak érezték magukat, ha elcsi - hettek egy utszéli akácfát. Egy akácfa ölelése közt a polgármester álljí kurjant. Paraszt megy gyalog nem ur. Direkció városi istálló. Ott a polgármester a város négy tüzesvérii, pihent csődörét egy igásszekérbe fogatta. A polgármester vette kezébe a gyepiüt. Az ostorkezelést a főszolgabíróra bízták. A többiek egymást betessékelték a szekér fenekébe, hol az egyik fiskális nagyon okvet- lenkedett. Ő nem ül ottan. Ö tartalékos huszárhadnagy neki a lovon a helye. A nézetét nagy gaudiummal mind- anyi helyeselte. A városi főjegyző és a rendőrkapitány segítségével nagynehezen az ostor hegyesre került. A főszolgabíró kibontja a suhogót — cserdit vele egyszer — azután közzévág a négy táltosnak. Azok mint a megriasztott szarvasbikák vágtattak tova az országúton. Á patájuk kattogása, a szekér zörgése messze elhangzott az éjbe. A fiskális szerencsésen oldalt legurult a csöbörről. A polgármester kezéből kihullott a gyeplii. A főszolgabíró ostorostul hátrabukott a többiekre. Kik viszont szidták, mint a bokrot, miért nem áll egyenesen, ha az ostor a kezébe van. Végül a szekér közepén mindannyi egy gombalyoget képezett. Mely gombalyog az eldobott gumilabda módjára ugrált ide és tova. Miközben egy hepe-hupás helyen a szekérből először a főjegyző zuhant ki. Később a szekér egy utszéli fába akadt, erre a zökkenésre újra ketten kifordultak a kocsiból. Végül a két hátsó kerékszeg pattant ki, a kerekek tova gurultak, a szekér pedig haladt tovább a tengelyen. A benne ülők pedig lassan egytöl- egyig kiestek, mint a íüzlángon patugatott kukorica a rostából. Az istrángok kioldódtak, a szerszámokból a csődörök kikerültek. Csak egy hét múlva bírták össze- fogdosni őket a szomszéd községek mezőségein. A mulató kompániát pedig másnap a hozzátartozóik szedték fel a határban. Egyiknek a keze a másiknak a lába ficcamodott ki. A harmadik még heteken át a derekát fájlalta és igy tovább valami baj nélkül egyik sem került ki az éjféli kirándulásból. Hát ahol ilyenek az erkölcsök, ott nem sok remény lehet arra, hogy az alkoholizmust pusztán érvekkel üldözzük. Megvonni az emberektől a szórakozáshoz való jogot, nem szabad és nem is lehet. De valahogy, — hát azt már tessék kitalálni, hogyan — meg kell nekik mutatni, hogy vannak nemesebb szórakozások is. Van
