Az Élet, 1908 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1908-01-20 / 1. szám
AZ ELET 3 A kriminilisztikának minduntalan dolgot ad az alkoholizmus, idáig még sem gondolt senki arra, hogy büntető jogi szankcióval gátat gördítsen garázdálkodásai elé, Pedig 1—“6 hónapig terjedhető szabadságvesztés és2re térítené az iszákosokat, — Ezt igazolhatná legfényesebbén tűi a Dunán egyik megyei székhely város- sának a rendőrkapitánya ;• ki a büntető törvény §§-ainak megkerülésével a köznépet az iszáköSságtól elszoktatta. — Igaz, hogy a törvény által nagyon is tiltott módon — de az eredmény elfeledteti velünk, hogy törvénytelen ágyból származott. — Ugyanis ha az utczán egy részeg ember bandukolt, a rendőrség két embere két oldalról karonfogva bevezette a városházához — hol e czélra berendezett félreeső helyen a részeg ember arcát jobbról-balról úgy megcirógatták, hogy a szeme előtt szikra esőt látott. — Az orra vére pedig megindult, mint a tavaszi napsugár csókjára az eresz alatti jégcsap. Az erős somfa-pálcza pedig piros és kék sávokat rajzolt a hátára. — A mikor pedig kijózanodott — minden további kihallgatás mellőzésével — egyszerűen kitessékelték a rendőrség épületéből. Az iszákos ebbeli panaszával hiába koptatta a hivatalok küszöbét, bizonyítani mit sem tudott. Így a rendőrségnek semmiféle bántódása nem akadt. Ennek a dolognak a köznép iszákosai között hire futott. Többé egyik sem merte leinni magát a kocsmában — vagy nem mutatkozott részeg állapotban az utczán.Visszatérve a bevezetésben előadottakra — a Har- den-féle vádak és az 'allensteini dráma eseményei bizonyságot tesznek arról, hogy a porosz hadsereg beteg. S amely nemzetnek beteg a hadserege, az a nemzet maga is a degenerális utján van. Nemzetek ma jóval előbb élik ki magukat, mint évezredek előtt. Az élet gyorsabb, intenzivebb. S az intenzivebb élet súlyosabb feladatokat ró ma az organizmusra, mint hajdan. Az erők gyorsabban kopnak s a szervezet alkalmazkodó képessége nem akkora, hogy oly gyorsan tudna átalakulni, amily gyorsasságot a rohamban előre- törtetö kultúra megkövetel. Németország az utolsó harmincöt év alatt századokat élt. Szédületes a haladása, fejlődése. Három és fél évtized alatt évszázadokkal felérő munkát végzett. S most ? Szervezetében beállott a bomlás és alkohollal, morfiummal frissíti fel fáradt, elernyedt idegzetét. Mellékes, hogy milyen Ítéletet hoz egyik-másik biró. Az ítélet betakarja a sebet, de nem perzseli ki a rothadó anyagot, melynek gombáitól a fekélyek támadnak. Italok. Egy betegszivü, nagy énekest halálba kergetett a pezsgő. Ki hitte volna erről a gyöngyöző, csillogó, habzó nedűről, hogy közönséges gyilkos. Szegény Bertram szerelmes volt belé. Hozzá menekült bánatában, vele közölte örömét, a dicsőségnél is többre becsülte és mi volt a hála? ... Azt tanácsolta neki, hogy vesse el magától az életet. Eddig csak a vízről tudtam, hogy ármányos. A mikor éjjel a lánchíd közepén állok és a kivilágított partok között feketélö Duna tükrére tekintek le, minden csobbanásnál hivó hangot vélek hallani. Sokszor vad futással menekülök előre. Pedig milyen átlátszó, tiszta, ártatlan képe van, amikor csak egy pohárnyi áll előttem ! Én csak vizet iszom. Talán éppen azért vonzódom hozzá, mert úgy félek tőle. A többitől csak undorodom. Nem ; ez kemény szó: a többivel hadilábon állok. Ahányszor kikezdtem velük, úgy a borral, mint a sörrel, mindig levettek a lábamról. A bort nagyon nemesnek mondják, pedig beh sok komiszságot követnek el azok, akik állandóan isz- szák. In vino veritas! Az ám; tessék csak a politikusokra nézni. Mennyi bort isznak és mennyit — hazudnak. Az egyszeri pap vizet prédikált és bort ivott, s mi lett a vége ? Orvosa kijelentette, hogyha nem hagyja abba, megvakul. — Per amorem dei! — felett a pácziens — hát azt hiszi doktorkám, hogy én bor nélkül élni tudnék ? Hadd legyen inkább oda az ablak, csak ne dőljön be a ház. A bajorok nem tartják tiszteletben ősi nevüket. Mint a borusszok ivadékainak nem sört, hanem bort kellene inniok. Vagy — ki tudja — hátha azt is isznak ! Csakhogy bölcs egymásutánban, az ivók regulája szerint: Bort a serre Idd egyszerre, Sert a borra Hadd máskorra. Páris erkölcseinek metamorfózisát semmi se jellemzi jobban, mint az italcsere, amely regényhőseinél tapasztalható. Régebben a népnél a czidre járta, mint ezt a Cornevilleiben Serpolette szájából is hallottuk: „Éljen a csigeres bor!“ A régi konferenczier-k, amikor a felolvasó asztalhoz ültek, egy pohár czukros vizet kaptak, melybe nehány csepp narancsvirágnedvet vegyítettek. A bálokban mandulatejet hordtak körül a lakájok. Most az absynthe gyakorolja romboló hatását lent és fent. Egy-egy szippantásnyi ópium és morfium befecskendezés közt azt a zöld szinü mérget hörpentik föl a tulfinomult boulevardier-k. Az öt-órai tea átlátszó arczu, álmatag pillantásu hölgyközönsége csokoládé-bonbonokat szopogat. És ezek vájjon mivel vannak töltve ? Ananászkrémmel ? Mogyoró-puérevel ? Málna-izzel ? Az ám ! Cognaccal,
