Az Élet, 1907 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1907-02-20 / 2. szám
A Z ÉLET. 3 Igen is élnének továbbra is, azt mondjuk mi anti alkoholisták, még pedig a meggyőződés egész erejével, miután a balfelfogásnak hódoló szegény szerencsétlen iparosok, ha nem a pálinkától, de a mozgástól kértek volna kölcsön meleget, ma is élnének. Erre tanít bennünket a tapasztalat. Ha valaki csikorgó keményre fagyott utakon kénytelen járni, a menést pedig szapora léptekben — kezeit lobálva halad — nemcsak erősbiti, hanem hatványozott módon még fejleszti is testének melegségét. Ezzel szemben pedig a pálinka folyton- folyvást lankasztja, bénítja az idegeket és nagy méretekben kergeti ki a test melegét. Figyeljük meg az emlős állatokat, azok megtanítanak bennünket sikeresen védekezni a hideg ellen. Például ott van a ló. Hideg időben az ő egészséges ösztöne figyelmezteti a teendőkre. Olyankor még a leg- jámborabb ló istállón kivül a szekér elé fogva, vagy a nyereg alatt nyugtalan, erejét megfeszitőleg végez trapjában mozgásokat. A leglustább ló is hideg időben ostor nélkül a serénnyel versenyt jár. Megfagyott lóról oly ritkán kapunk értesüléseket, hogy azok a megfigyelés számára értékkel nem bírnak. A fejtegetés során menjünk tovább. Hogy a téves felfogás némely dologban mennyire ural bennünket, igazolják még a következő tények: A hazai tébolydákban úgy a hálószobák, valamint a nappali tartózkodási termek padlója fából van kirakva. Továbbá a sétakertek talajából eltávolítanak minden kemény tárgyat. Teszik ezt azon okból, hogy az elmebetegek között tekintélyes számban vannak azok, kik epilepsziások, azaz szívbajosok. Már most a roham fellépésénél, mely villámszerű gyorsasággal jő és dönti földre a beteget, estében ha kemény tárgyra dűl a hazai orvosok szerint okvetlenül összetöri magát, különösen az, ki arczal szokott előre bukni. Ez a tetszetős nézet, melyet a gyakorlati élet is támogat, méltán azonban csak ott foglalhat helyet, hol az egyént a gondoskodás övezi. Ezen felfogást az olasz elme-orvosok nem osztják. Ottan az elmegyógyintézetek hálótermei, folyosói és nappali tartózkodási helyeinek padlózata mesterséges, vagy természetes kőkockákkal van kirakva. A génuai tébolydában, mely 2000 személyre szóló férőhelyével Itáliának legnagyobb tébolydája. E sorok Írója az igazgató előtt szóvá tette a padló kőkockáit az epileptikus betegek érdekéből. Az igazgató helyeselte minálunk a faanyaggal berakott padlót, egyrészt azért, mivel nálunk a Kiima hűvösebb, tehát a hideg kőpadozatlap különösen az öltözködni nem akaró, vagy magáról a ruhát ledobáló beteg a hülésből eredő különféle betegségeket kapná. Másrészt pedig a helyiséget meghittebbé teszi és a családiasság bizonyos zománczával disziti fel, melynek tagadhaflan nagy előnyei vannak, különösen a melankolikus betegek szempontjából. De ezek azonban még sem olyan parancsoló okok, melyek arra késztetnének bennünket, hogy faanyagot hasznájunk, mert nálunk a faanyaggal való padló berakás mégegyszer oly nagy költséget ró, mint a mesterséges, vagy természetes kőberakás. Különben minden bármilyen ékes szóvirágokból összerótt magyarázatnál a való tény meggyőzőbben beszél. Menjünk át az izgatott betegek sétakertjébe, ott a talaj hatalmas terméskő koczkákkal van kirakva. Továbbá márványpadok vannak az utak szélein ehelyezve. Az árnyékos helyeken pedig ugyanilyen anyagból faragott karosszékek várnak a pihenésre vágyó betegekre. E helyen egy félórai időzés után, tőlünk alig 3 méternyire egy a velőt is megremegtető éles felvisitás harsant fel. Oda pillantunk, hát szemünk láttára egy szerencsétlent a rángási görcsök megrohanták. Segítségére senki sem futott. Ő maga pedig — ki abban az állapotbn a szószoros értelembe véve önkívületi állapotban van, de a benne levő és ily irányban már kidolgozott önfentartási ösztöne vigyázott testi épségére — mert ő sem oldalt, sem pedig arczal nem bukott előre, hanem hátratántorogva kezeit maga mellett leeresztve, tenyerét pedig kitárva, az esést először a tenyerek, azután a könyökök fogták fel. Ezért a beteg rohamjában ritkán, akkor is legfeljebb jelentéktelen horzsolásokat szenved. Ez az ösztön a betegben még a szülővárosa, vagy falujában nyer életet abban az arányban, melyben nála a betegség fokozódik. Miután Olaszország bármely zugában is a hol csak lehet a faanyagot kővel helyettesítik. Még egy órát időztünk ezen a helyen, mely idő alatt az epileptikus roham kínzása következtében a fentebb leirt módon még öten estek le. Megvizsgáltuk egyenkint őket, sem tompa ütést, annál inkább horzsolást rajtuk nem találtunk. Később Afrikában a Szahara sivatagban, még pedig azon a részeken, hol egyik oáz a másiktól egy nehány száz kilométernyire van. És hol az oáz tulajdonképpen a homokos talajból üst módjára kiemelkedő köves domb kupszerü tetején az árva gólya módjára gubbaszt, vagy annak valamelyik oldalán vékony sáv alakban szederinda módra meghúzódik. Melyek nagyrésze olyan terjedelmű, mint egy jókora szérüskert, hol a széna- boglyákat a pálmafák a kupaczokat pedig a kövek képviselik. Kerítése pedig embermagasságra nőtt kaktusz. Ott is volt atkalmam egy néhány epileptikus beteget a roham perceiben látni, azok is szakasztott olyan módon estek össze, mint az olasz betegtársaik. Hogy a veszélynek tudata még a szárnyasokat is mennyire alkalmazkodóvá teszi, ugyancsak az oázokon volt alkalmam látni és tapasztalni. A foglyok, melyek lencse körítéssel a legizesebb és kívánatosabb pecsenyét adják asztalunkra. Mi nálunk néhol két méter magasságra is megnőtt kukoricásban kellő menedékhelyet találva, csapatosan szaladgálnak az élelem után. Veszély esetén a rögök között egymás mellett pitonka gomba módra meglapulnak.
