Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-11-01 / 11. szám

38

BARANGOLÓ

be kellett segíteniük a földművelésbe, állattartásba. Először a libák őrzését bízták rájuk, de mindjárt 30-40 darabot. Azt meséli, mindig az idősebbekkel szeretett játszani, nem a nyolc évfolyamtársából választott barátokat. Az általános iskola elvégzése után nem tanulhatott tovább, munkába kellett állnia. Jött a téeszesítés időszaka,

aminek kétszer is nekifutottak, amire aztán kialakult a működési rendjük. Beiskolázták őt egy gyümölcstermesztő gyorstalpaló iskolába is. A testvérei elköltöztek a faluból, így édesanyjával élt egészen 1968-ig, akkor nősült csak meg. Azokban az időkben, az akkori szokás szerint a lány költözött a fiús házhoz, ők is ezt szerették volna. Az ifjú férj azt tervezte, az istálló épületében alakít ki egy szoba-konyhás kis lakást, de az édesanyja ebbe csak akkor ment volna bele, ha a fizetésüket odaadják neki, mert ő szeretett volna gazdálkodni vele. Ebbe nem tudtak beleegyezni, inkább albérletbe költöztek, egy icipici egyszobás lakásba. Olyan jó volt ott lakni, olyan boldogok voltunk - mosolyognak egymásra. A téeszben dolgoztak mindketten, ami nem volt mindig könnyű. Az éves fizetésük a hatvanas években olyan ötezer forint volt, meg kellett gondolniuk, mire költenek. Azért később külföldre is eljutottak, az NDK-ba és Csehszlovákiába, amire a felesége beszélte rá, mert ő nem nagyon kívánkozott máshová.

Visszamentem a faluházba, ahol az idei Ordasi Képzőművészeti Alkotótábor festményei, grafikái, uszadékszobrai voltak éppen kiállítva. Itt beszélgettünk Zsigmond Enikővel, a tábor megálmodójával és szervezőjével. Enikő elmeséli, ő nagyon kíváncsi ember, talán ezért is lett újságíró. Rengeteg mindent kipróbált már hobbiként, mindig jön valamilyen új szenvedély az életében, amit megtanul, aztán amikor már elég ügyes benne, akkor elengedi, mert úgy érzi, nem érdeklődik már iránta annyira. így volt ez a kosárfonással, a nemezeléssel vagy az agyagozással is. Két dolog mellett viszont kitart. A rajzolás,