Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8-9. szám

34 DIÁKSZEM Zöldebb generáció Dicsérdi Liza | Fotó: internet Az első papírra vetett gondolatok után Platón így vélekedett a jövő­ről: „Az emberiség el fog butulni. Gyengül a memória, a tudás felszí­nessé válik." Erre válaszként több mint kétezer évvel később meg­jelent a Z generáció, amit a világ első globális és digitális nemzedé­kének mondanak. Sokak szerint a mostani világ ne­hezebben élhető, mint néhány tíz évvel ezelőtt. Bár gyors és egy­szerű, de korántsem biztonságos. Nehezebb lépést tartani a fejlő­déssel, és nem tekinthetünk biztos befektetésként semmire, ami új és modern, hiszen pár hónap múl­va biztosan megjelenik egy jobb változat, ami kukába kényszeríti az előzőt. Természetes, hogy ren­delkezésünkre áll a végtelenségig fejleszthető technika, mégis, ami­ért igazán aggódni kéne, hogy még mindig gyártósorra kerülnek a környezetet szennyező más al­ternatívával helyettesíthető vagy éppen nélkülözhető használati tárgyak. Sajnos olyan világban élünk, aminek nyersanyagkészlete, eltartóképessége véges, és olyan társadalomban, aminek csak ele­nyésző része veszi ezt komolyan. Idén a túlfogyasztás napja augusz­tus 1-jére esett, ami az eddigi leg­korábbi időpont. Tehát úgy élünk, mintha 1,7 föld állna a rendelkezé­sünkre. Mi ez, ha nem egy figyel­meztetés pusztító életmódunkra? És a legszörnyűbb az, hogy ezen a ponton rontani könnyebb, mint javítani. Fáj bevallani, de teljesen mindegy, hogy melyik generáci­óba tartozunk, felelősek vagyunk Földünk épségéért. Ha már most mohó módon elhasználjuk ezt a bolygót, mi marad a jövőnek? Az elmúlt 80 évben 6 generációs csoportot tartottak számon. Ők a veteránok, baby boomerek, X, Y, Z és alfa-nemzedék. Körülbelül 2024- re pedig újabb névvel bővül a lista. Pontosan 106 éve, 1912-ben jelent meg egy újságcikk a „névtelen ge­neráció" idejében, miszerint nap­jainkra a magas szén-dioxid-kibo­­csátás jelentős változást fog okozni a föld hőmérsékletében. Ez meg is történt globális felmelegedés formájában. A lehetséges követ­kezmények egy része mára már megfigyelhető. Az időjárás szélső­ségesebb, a gleccserek olvadnak, és már az ivóvízkészletünk is minő­ségi romláson ment keresztül. X, Y és Z generációsként nem biztos, hogy helyre tudjuk hozni száz év­nek a hibáját, de utánunk van még az alfa-nemzedék (remélhetőleg nem az utolsó), akiknek elő tudjuk készíteni azt az életet, amivel még menthetik a menthetőt. Minden korosztálynak megvan a maga feladata. '60-as évek, Rachel Carson, akinek a Néma Tavasz (Silent Spring) című műve hatás­sal volt a nemzetközi környezet­­védelmi mozgalom elindítására. 1971, Greenpeace, a világ legna­gyobb független természetvédel­mi nonprofit szervezete. Ők mind példaként lebeghetnek előttünk. És most, hogy a technika segítsé­gével szinte bármire képesek va­gyunk, kezdjük el ezt a tudást mi is környezetünk megóvására for­dítani. A bolygó legintelligensebb lényeiként ne pusztítsunk, hiszen ezzel csak a saját sírunkat ássuk meg. A megoldás pedig egysze­rű. Ne várjunk arra, hogy más cse­lekedjen helyettünk, mert sajnos a jelenlegi helyzet azt bizonyítja, hogy a legtöbben ezt teszik.

Next

/
Thumbnails
Contents