Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-08-01 / 8-9. szám
10 STAFÉTA Torma Dóra | Fotó: Bodajki Ákos, Juhász Luca Augusztus 15-én munkavállalói fórumon mutatkozott be a Paksi Atomerőmű új vezérigazgatója, Pekárik Géza. A három évtizedes erőműves múlttal rendelkező szakemberrel, aki korábban a Paksi Atomerőmű műszaki vezérigazgató-helyetteseként, valamint az MVM Zrt. termelési és műszaki vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, az erőmű előtt álló stratégiai feladatokról beszélgettünk.- 37 éve dolgozol az erőműben, 73 éve műszaki igazgatóként, illetve műszaki vezérigazgató-helyettesként - ami mindössze tíz évvel kevesebb, mint a most leköszönő vezérigazgató szolgálati ideje. Mennyire tartod magad Hamvas István szellemi örökösének? Lesz jelentősebb változás a cég életében a kinevezéseddel?- Egyértelmű - talán csak a számokból is -, hogy ugyanabban a közegben szocializálódtunk, az erőmű történetének utóbbi 15 évét gyakorlatilag együtt éltük át és alakítottuk. Volt egyébként olyan eset, hogy ketten fogadtunk egy csapat vendéget, Pista a mondat közepén kapott egy telefont, amit fel kellett vennie, én pedig átvettem a szót, és ott folytattam, ahol ő abbahagyta. Persze több olyan kollégám is van - ez talán az atomerőmű specialitása -, akikkel hosszú idő óta dől„Az értékek maradnak"