Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-08-01 / 8-9. szám
STAFÉTA 11 gozunk együtt, ismerjük egymás ki nem mondott gondolatait is. Úgy gondolom emellett, Hogy az atomerőművet jellemző értékrend a vezérigazgató személyétől független kell, hogy legyen - a Paksi Atomerőműnek ugyanúgy a biztonságos termelésre kell a hangsúlyt fektetnie, ahogy azt tette az elmúlt harminc évben, és remélem, ez így is marad az elkövetkező 15-20-ban. A stílusban nyilvánvalóan vannak, lesznek változások, amikor új vezetőt kap a vállalat, de az alapértékek maradnak.- Hamvas István búcsúzó interjújában arról beszélt, hogy véget ért egy korszak a Paksi Atomerőmű életében, ezért is választotta a mostani időpontot a nyugdíjba vonulásra. Hogy látod ezt, merre halad a cég, milyen új feladatok állnak előtte?- Úgy látom, azzal együtt, hogy lezárjuk az üzemidő-hosszabbításra való felkészülés korszakát, eléggé egyértelmű ebben a pillanatban is, hogy a cég merre fog haladni, milyen pályára lép a jövőben. Az üzemidő-hosszabbításra történő felkészülés, az üzemidő-hosszabbítás programjának kidolgozása, majd végrehajtása szolgált egy olyan különleges tapasztalattal is, ami analógiát kínál egy másik átfogó programhoz. Az üzemidő-hosszabbításra való felkészülés 2002-ben kezdődött, ekkor született meg az első döntés, amit a végrehajtás követett, amelynek eredménye a blokkok üzemidő-hosszabbítási engedélyeinek megérkezésével csúcsosodott ki, legutóbb 2017 végén a 4. blokk engedélyének megérkezésével. Ez összességében egy 15 éves időintervallumot fog át- pontosan annyit, amennyi az 1. blokk üzemidejéből jelenleg még hátravan. Úgy gondolom, hogy a következő nagy átfogó projektre, a felkészülésre a blokkok leszereléséhez ugyanígy szükség lesz 15 évre, bármilyen hosszú időnek tűnik is ez. A társaság életében alapvetően fontos feladat az új blokkok építésének támogatása, hiszen a kapacitásfenntartási projekt jelenti az atomerőmű jövőjét. A feladat végrehajtásának felelőssége jelenleg ugyan a Paks II. társaság vállát nyomja, meggyőződésem szerint ezt az óriási volumenű projektet csakis a teljes hazai nukleáris szakma összezárásával, hatékony együttműködésével lehet sikerre vinni! Ez mára már minden döntéshozó számára egyértelmű, és remélem, a közeljövőben már érzékelhetőek lesznek azok a változások, amelyek a közös jövő megvalósulása irányába mutatnak. Rendkívül fontos ez az egymásra épülés a szakember-utánpótlás szempontjából is, hiszen csak akkor tud az atomerőmű vonzó lenni, illetve az maradni, ha hosszú távú szakmai karrierlehetőségeket tud a fiataloknak ajánlani. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy ezeket a rendkívül fontos és nagy volumenű feladatokat az alapvető tevékenységünk - a négy blokk professzionális üzemeltetése és kiszolgálása- mellett kell ugyancsak profi módon elvégezni.- Kell számolnia az erőműnek munkaerőhiánnyal?- Inkább a távozó szaktudás pótlására kell figyelnünk. A közeljövő egyik igen nagy kihívása lesz, hogy több száz fő megy nyugdíjba néhány éven belül. Volt már a történetünkben egy ilyen hasonló időszak a kétezres évek közepén, amikor 6-700 kolléga vonult nyugdíjba néhány éven belül. Akkor érezhető volt, hogy távozott bizonyos tudás a társaságtól. Megjelentek magasabban rezgő turbinacsapágyak, amelyek korábban valahogy nem ennyire rezegtek, szivárgó peremes kötésekkel szembesültünk az aknatéri csővezetékek csatlakozásainál, amelyek korábban, ha elő is fordultak néha, csak meglehetősen ritkán. Rengeteg apró eltérés keletkezett, ami abból adódott, hogy aki korábban évtizedekig csinálta az adott műveletet, az pontosan tudta, hogy mi benne a „trükk", de ezeknek a fogásoknak a fontossága valószínűleg még bennük sem tudatosodott. Akkoriban nem értettük, hogy miért jelentkeznek ezek az apró bosszantó ügyek - amelyeket persze megoldottunk, Pekárik Géza 53 éves, erőgépész üzemmérnök, reaktortechnikai mérnök. 1987 óta dolgozik a Paksi Atomerőműben, a létesítmény számos műszaki területén megfordult, többféle beosztásban. 2005-től az atomerőmű műszaki igazgatója, 2017-től műszaki vezérigazgató-helyettese. Munkájáért 2011-ben megkapta a Magyar Ezüst Érdemkeresztet. Nős, felesége, Pekárikné Bíró Márta szociális munkás, a paksi Fogyatékosok Nappali Ellátójának szakmai vezetője, lányuk, Dóra konduktornak tanul a Pető Intézetben. Elmondása szerint a családhoz tartozik még két magyar vizsla, egy szakképzett fiú és egy szakképzetlen lány - ők legfőbb társai a szenvedéllyé vált hobbijában, az erdőjárásban és vadászatban.
