Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8-9. szám

STAFÉTA és belül egyaránt, olyan új felada­tok jelentkeztek, amelyek megol­dása fiatalabb, hosszabb időtáv­ban aktív embert igényel.- Milyen új feladatok lesznek? Hogy látod, mivel kell majd legin­kább foglalkoznia az utódodnak?- Amit az első nagy kihívásnak látok, az az új blokkok építésé­vel, az erőmű szakembergárdája meglévő tudásának hasznosításá­val kapcsolatos. Amit sajnos ve­zérigazgatói szerepemben nem tudtam elérni, az az, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. és Paks II. viszo­nyát úgy alakítsuk, hogy a tudás, a hajtóerő, a belső akarat, ami eh­hez a hatalmas munkához az em­berekben rejlik, az tényleg hasz­nosuljon. A brüsszeli döntés miatti értelmetlen szeparáció ezt majd­nem lehetetlenné teszi: ahelyett, hogy a két cég vállvetve segítené egymást, ezt bürokratikus dön­tések akadályozzák. Az életben a józan ész végül mindig feloldja az ilyen problémákat. Ennek előse­gítése egy olyan kihívás lesz a kö­zeljövőben, amin dolgoznia kell az utódomnak. A másik, ami nagy odafigyelést igényel majd, az a humánerőfor­rás-gazdálkodással kapcsolatos kérdéskör. 20 év van hátra az üze­meltetésből, illetve az 1. blokknak már csak 15. Ez idő alatt a társaság több mint 54%-a eléri a nyugdíj­­korhatárt, ők innen fognak nyug­díjba menni. Amikor ez megtörté­nik, problémát jelent majd, hogy helyükre korlátos időre valakit fel kell venni. Ugyanígy a mostani csapat fiatalabb része már nem in­nen fog nyugdíjba menni. Nyilván ők az életüket igyekezenek majd úgy rendezni, hogy ne a nyugdíj­hoz közeledve kényszerüljenek váltani. Hosszú távon ezt a hu­mánerőforrás-problémát meg kell oldani úgy, hogy mindig legyen elegendő szakember. Ha ehhez hozzáteszem, hogy az új blokkok építése miatt is szakemberhiány van, akkor még inkább látszik ennek a kihívásnak a nagysága. Megoldani ezt pedig csak akkor lehet, ha a két vállalat ugyanúgy és együtt gazdálkodik, ha egy kézben marad a humánerőforrás felelőssége, mert semmiképpen nem engedhető meg az, hogy a két cég egymással vetélkedjen. Most megállapodás van köztünk, nem Paks II. szívja el az embere­ket, hanem akik átmentek, azokat támogattuk ebben, hiszen tudjuk jól, hogy oda is kell szakember, és per pillanat mi könnyebben pótoljuk őket. Probléma rövid tá­von inkább azzal van, hogy a kö­vetkező három évben közel 350 ember, tapasztalt munkavállaló megy el nyugdíjba. A munkaerő­­piacot figyelve nem lesz egyszerű feladat pótolni őket: néhány éven belül valószínűleg egy nagyon erős átgondolást és paradigma­­váltást igényel majd a humánerő­forrás-gazdálkodás területén ez a helyzet. Ezzel az utódomnak és a tulajdonosnak foglalkoznia kell. A harmadik kihívás, amivel múlt évben már szembesültünk, hogy a villamos energia piaci árának alakulása miatt nagyon oda kell figyelnünk az önköltség szintjére. Még nem volt úgymond elemi erejű ez a tendencia, de a straté­giánkban már célként tűztük ki az önköltségcsökkentést, mert ha nem tesszük, akkor elveszítjük azt az alaptételt, hogy az atomener­gia a legolcsóbb. A munkaerőpi­ac irányából pluszterhek jelent­keznek majd ezen a területen - a munkaerőhiány miatt megemelt bérek, az Y generáció munkával kapcsolatos igényei. A csökken­tés három területen történhet: az egyik, amikor a hatékonyságunkat javítjuk mi magunk - azonos költ­ségszinten nő a termelési képes­ségünk. Ez sok mindent takarhat a szervezettebb munkavégzéstől a költségtakarékos viselkedésig. A második a tulajdonos kom­petenciájába tartozó költségek, mint például a menedzsmentdíj, a támogatások vagy a csoporton belüli leányvállalatoktól vásárolt szolgáltatások díja - ez is a tulaj­donos racionalizálási szándékától függ. A harmadik pedig a külső tényezőktől, jogszabályoktól füg­gő költségek, például a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap vagy a vízkészlethasználati díj, az adókat nem is említve. Mindhárom terü­letre figyelni kell majd a jövőben.- Mit üzennél annak, aki most kezdi a munkát az atomerőmű­ben?- Régebben mindig köszöntöt­tem az új belépőket, és most is azt mondanám, amit nekik szok­tam: hogy nagyon szerencsések, amiért itt dolgozhatnak. De a szerencse csak annak jó, aki tesz is azért, hogy kihasználja a lehető­ségeket. Itt, ha valaki dolgozik, jó munkahelye lesz, jó közösségben, látható eredményekkel. Ez a lehe­tőség azonban egyben felelősség is: működtetnünk kell az atom­erőművet, mégpedig biztonsá­gosan és hatékonyan. Kérek tehát mindenkit, hogy elkötelezetten, a vállalati kultúránkat megőrizve, a nukleáris biztonság szempontjait figyelembe véve felelősséggel te­gye a dolgát.

Next

/
Thumbnails
Contents