Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-05-01 / 5. szám
40 DIÁKSZEM Diáknyelv-revolúció Dicsérdi Liza | Fotó: internet Számomra még mindig furcsa, hogy nem értem a saját anyanyelvemen íródott régi könyveket. Nem, a szövegértésemmel elvileg nincs baj, de vannak szavak, amik nemcsak, hogy nem szerepelnek, de ahogy észreveszem, nem is akarnak beépülni a szókincsembe. Ezért néha úgy érzem, feliratra lenne szükségem még egy fekete-fehér film megtekintéséhez is. De ez szerintem a velem egykorúak egy részével szintén megtörténik, mondván a mindennapi nyelvhasználatból kikopott ez a fajta beszéd, mi meg nem vagyunk két lábon járó értelmező kéziszótárak. Elértük azt a kort, amikor a szüléinktől meseként hallgatjuk, milyen volt levelet írni a másiknak, és milyen volt várni egy válaszra. Nem volt „látta" felirat és apró zöld pötty sem, ami jelezné, partnerünk aktív, és számíthatunk a társaságára, és valószínűleg a beszélgetés sem merült ki a „mizu?" és „micsi?" kérdéseknél. Fíiszen nyilvánvalóan csak annak írtak, akikkel nem mindennap találkoztak. Bár biztosan megvolt a maga varázsa a postai úton történő levelezésnek, én azért mégis jobban preferálom a kommunikáció gyorsabb módját. És ha már maga a kézbesítés felgyorsult, a szöveg miért maradt volna meg a hosszabb formájában? „Minden rendben", vagyis „Ok", akarom mondani „K" - hát nem sokkal egyszerűbb így? Igaz, nem minden esetben, hisz néhány rövidítés számomra is elég nagy fejtörést tud okozni. Pár jó tanács arra az esetre, ha valakinek probléma lenne a szlenget vagy inkább hanglisht (magyar-angol keveréknyel
