Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-05-01 / 5. szám
VÁLTOZÓ ENERGETIKA 5 többen szerettek volna megismerkedni a látvány mögötti okokkal is, ami mindig egy picit bővítette az ismereteiket. Olyan izgalmasnak találtam ezt a kezdeti időszakot, hogy a cikkben ezzel foglalkozom részletesen. 1706-ban járunk, amikor Francis Hauksbee üveggömbös dörzsgépet szerkesztett, és kísérleteket mutatott be az angol Királyi Társaságban, amikor még gyertyákkal világítottak. Képzeljük el a jelenetet, amikor szépen fokozatosan eloltották a teremben a gyertyákat, és Hauksbee a levegőtelenített üveggömböt megforgatta, rátette a tenyerét, és a jelenlévők akkor láthatták először az elektromosság fényeit kísérlettel előállítva. A brit mérnök keze körül az üveggömbben megjelentek az elektromos kisülés fényei. Efféle fényt nem láthatott eddig senki. Hauksbee Newtonnal dolgozott együtt, sok kísérletét készítette elő. Arra nem jött rá, milyen jelentőségűek az elektromosság terén végzett kísérletei, tulajdonképpen leragadt az egész jelenség látványánál. Akkoriban sok „mutatványos" is „ellopta" vagy inkább alkalmazta ezt a látványelemet, és tovább is fejlesztették ezeket, magukat pedig elektrikusoknak nevezték. Az 1720-as években Stephen Grey is sokat kutatott, és közben érdekes mutatványokat mutatott be. Canterburyből származott, és sikeres kelmefestő volt, aki sokszor tapasztalta a selyemmel való munkálatoknál az elektromos kisüléseket, ezek keltették fel a figyelmét. Egy baleset miatt munkaképtelenné vált, de a kísérleteit folytatni tudta, sőt ezután csak ezekkel foglalkozott. Egyik alkalommal egy fiút két selyemkötélen lógó fahintára hasaltatott, akit egy Hauksbee-gömb segítségével feltöltött elektromossággal, és az alatta lévő fémtányérra helyezett aranyfüst darabokat a fiú keze megtáncoltatta anélkül, hogy közvetlenül hozzájuk ért volna. Ö azonban már tovább gondolta a megtapasztalt jelenségeket. Úgy vélte, az elektromosság mozogni tud, képes áthatolni a fiú kezein, de a selyemkötél megállította. Tehát rájött, hogy vannak olyan anyagok, amelyek vezetik, míg mások nem. Az anyagokat ezek alapján két csoportra osztotta, vezetőkre és szigetelőkre, amit napjainkban is így használunk, a villamos hálózat is ez alapján épül fel. A tudomány számára a következő komoly lépést az jelentette, amikor rájöttek, hogyan lehet eltárolni az elektromos áramot. Peter van Musschenbroek Leidenből származott, ahol orvostudományt, filozófiát és matematikát tanult. A felfedezését azonban egy emberi hibának köszönhette. Úgy vélte, ha az elektromosság a vízhez hasonlóan terjed, akkor talán tárolni is hasonlóan lehet. A kísérletezése során egyszer elfelejtette a szigetelőlapot alátenni a vízzel töltött üvegedény alá. Úgy kezdte az elektromosságot fejleszteni, hogy a kezében tartotta az üveget, majd a másik kezével is megfogta, és ekkor hatalmas áramütést szenvedett el. A rossz tapasztalaton kívül szerencsére más baja nem esett, de felhívta mindenki figyelmét a veszélyre. Azonban rájött arra is, hogy az üvegedényben tárolni tudja az elektromosságot, akár több napig is. Ezt világszerte leideni palackként tartották nyíl-
