Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-04-01 / 4. szám
BARANGOLÓ 35 Dr. Fehér Zoltán Bátya történelmének érdekes momentumai Bátyán több mint kétezren élnek, a történelméből fakadóan a magyarokon kívül horvátok (rácok) és romák is. A falu első említése 1061- ból való, ekkor I. Béla király adta Bátyát az általa alapított szekszárdi apátságnak uradalmával együtt. Egészen a török uralom végéig lakták a falut, de akkorra elpusztult. A népességváltás ekkor következett be, ugyanis a Horvátországból, Dalmáciából és Boszniából érkező katolikus délszlávok egy csoportja itt telepedett le. A falu romokban hevert, de a környéken, pontosabban a dunai mocsarakban, erdőkben éltek még magyarok, ahová a törökök nem tudtak utánuk menni. Ekkoriban két Bátya nevű település létezett, ahogy ezt egy német térképész az 1700-as évek elején fel is tüntette mappáján. Az egyik a rácok lakta Bacina, a másik a magyarok lakta Bátia (a Bathya helynév németesen írva). Aztán a magyarok szépen lassan visszaköltöztek, de sokáig kisebbségben éltek, és persze házasodás révén keveredtek a rácokkal. A faluban most is gyakori nevek, mint az Árvái, Aszódi, Balogh, Fekete, Harangozó, Hegedűs, Takács, Sáfár, Sáfrán jelzik, hogy magyar eredetűek. A két nemzetiség között azért nem volt ellentét, mert mindkettő katolikus volt. Magyarországon Bátyához hasonló, rácok által is lakott település nincsen túl sok - mondja Zoli bácsi, a közeli Dusnokon kívül még Ercsi, Érd és Tököl. Egy település létrejöttében az első szempont, hogy meg lehet-e ott élni, mennyire fenyegetik társadalmi és természeti veszedelmek. A természeti veszedelmet elsősorban az árvizek jelentették, de ennél nagyobb fenyegetést jelentettek a háborúskodások. Ez a terület a Duna két partján, amit Kalocsai Sárköznek neveznek, kifejezetten mocsaras rész volt, és az Örjeggel, valamint a Dunával határolva egy nagy sziget volt. Ha ezeken a természeti akadályokon átjutott az ellenség, akkor a mesterséges árkokkal (fokokkal) védett községhez ért. A nyugati városok, települések várakat építettek, falakat emeltek, itt árkokat ástak. Ha ezen is áthatolt az ellenség, a lakosság az egyetlen kőépületbe menekült, a templomba. Azt tudták, hogyha bedöntik a templom kapuját, akkor végük van. Az itt élők azonban erre is felkészültek, mert a templomból vájtak egy alagutat, ami a Vajasba vezet, és ezt az alagutat Zoli bácsi fedezte fel. De visszatérve a megélhetésre, az itt élőknek nem állt rendelkezésére nagy terület a gazdálkodásra, gabonatermelésre a falutól napi járóföldre fekvő pusztákat béreltek az érsektől. Saját határukban olyan növényeket termeltek, amelyek kis területen intenzív munkával nagyobb jövedelmet adtak, ezért kertészkedtek. Elsősorban káposztát, majd hagymát, és a 19. századtól pedig paprikát kezdtek el termelni. Bátya az 1940-es években a környéknek, a kalocsai paprikás körzetnek a legnagyobb paprikatermelője volt, és itt élt a legtöbb paprikakereskedő is. Egy főre 0,7 hold föld jutott, amiből egy család nem tud megélni, mégis 1935-ben 1200 önálló gazdaság működött, javarészt kicsiny parcellákon. A Kádár-korszakban ez az 1200 gazdaság semmivé vált, a parasztságtól a kollektivizálással nemcsak földjét, termelőeszközeit vették el, de hagyományait is, ami által megváltozott mentalitása is. Zoli bácsi 1952 óta él a településen. Jász származású, a Rákosi-korszak „fénykorában" helyezték a településre. 23 évig tanított az általános iskolában, majd elkerült a bajai tanítóképző főiskolára, ottani oktató-nevelő munkája mellett elvégezte az egyetemet, doktorált, és a főiskoláról ment nyugdíjba. A falu hagyományait mindig is gyűjtötte, a Rozmaring népdalkor művészeti vezetője. Eddig 12 könyvet írt, amelyek közül nyolc Bátyáról szól, valamint 300 tanulmányt, esszét.
