Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-08-01 / 8-9. szám
36 BARANGOLÓ Életképek Dunaszentgyörgy rejtett kincseiből Susán Janka | Fotó: Molnár Gyuláné Sólya Veronika Szeretek idős emberekkel beszélgetni. A mai pörgős mindennapokban felüdülés átváltani a lassabb tempójukra, megismerni a régi értékrendjüket és a szándékukat arra, hogy értéket teremtsenek, átadják tapasztalataikat a következő generációknak. Ez mindhárom beszélgetőtársam közös vonása, de ki-ki a maga módján próbál ezért tenni, mindegyikőjük másként. Dunaszentgyörgyön Katz Margitka kalauzolt végig, ő segített a riportalanyok megkeresésében is, amit ezúton is szeretnék megköszönni neki. Margitka is itt született, gyerekeskedett, innen járt tanítani Paksra 40 éven át. A falu központjából indultunk el a régi házak között, és keresztülsétáltunk a Hősök kertjén. Margitka elmesélte, gyerekkorában ez a tér sokkal vadregényesebb volt, amolyan igazi gyerekeknek való játszótér, ahol rengeteg időt töltöttek. Most már szépen gondozott park, a végén a felújított obeliszkkel. Műszerész, világutazó, polgármester, fafaragó Kis utcákon keresztül érkeztünk meg Patai Istvánékhoz, és a kapunál mindjárt szembetűnt: olyan emberek laknak itt, akik szeretik a fát, mert a kapu mögötti pergola szépen faragott elemekből áll. A most már nyolcvanegy éves Patai István a rendszerváltás után Dunaszentgyörgy első polgármestere volt, jelenleg a református gyülekezet gondnoka, szabadidejében kopjafafaragó, makettkészítő. Eredetileg műszerésztechnikus végzettségű. A nyolcvanas években elmondása szerint körberepülte a földet, amikor egy kukoricatermelő rendszerrel, mezőgazdasági gépekkel foglalkozó vállalatnál dolgozott, így eljutott többek között Algériába és Indonéziába is. A fa megmunkálása gyerekkori szenvedélye, az öregapja amolyan
