Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-07-01 / 7. szám
12 EMBERI HÁLÓZATOK iwrfCT így kapcsolódunk mi Torma Dóra | Fotó: Juhász Luca „Csodás, végre rátalálhatunk száz éve nem látott osztálytársakra, tengerentúlra szakadt barátokra" - gondoltuk úgy tíz éve a Facebookról, mikor a magyar felhasználók is regisztrálni kezdtek. Nem sejtettük, hogy ennél jóval többről van szó: megszületett egy olyan platform, amely egyszerre szolgálja információigényünket, érzelmi és egyéb kapcsolódási vágyainkat, ahol spontán közösségek alakulnak és formálódnak fizikai helytől függetlenül, néha csak egy-egy szálnyi kötődéssel indulva. Hová tart mindez? Hogyan lesz egy hétköznapi hobbiból egymást támogató, segítő, tízezres online közösség? A szintén tíz éve elhunyt amerikai író, Kurt Vonnegut a 20. század egyik legnagyobb változásának nevezte a középszer eltűnését: szerinte a rádió és a televízió, a bárki számára elérhető információ oda vezetnek, hogy a popkultúrában mindent a legjobbakhoz, a világ legjobbjaihoz kell viszonyítanunk. A falunapokon rendszeresen fellépő dalnok hangját Pavarottihoz vagy Michael Jacksonhoz mérik, a fotózgató tanárnőn Annie Leibovitzet kérik számon, a városi rockbanda gitárosa Jimi Hendrixszel versenyez. Hogy ez jó vagy sem, igen nagy kérdés - jó, hiszen bárki hozzáférhet az emberiség kulturális teljesítményeinek csúcsához. Nem jó, hiszen a művészetek elsődleges szerepe nemcsak másoknak örömet szerezni, hanem az önkifejezés, annak megmutatása, ami a saját lelkemnek jó, ami engem épít - viszont ha ezt nem támogatjuk, nincs közönsége, ez is elsorvad. Vonnegut nem érhette meg azt, amikor a tömegkommunikáció a közösségi média révén szintet ugrott, és a fent említett „legjobbak" egyszeriben annyira közel kerültek hozzánk, hogy megszólíthatóvá, elérhetővé lettek. Lackfi János költőnek nemcsak a verseit olvashatom, a műveit ismerhetem, de a Facebookon követve a mindennapi emberből is többet láthatok,
