Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-05-01 / 5. szám
SPORT 55 100 (9,58 mp) és a 200 (19,19 mp) méteres futás világcsúcstartója harmadik olimpiáján triplázott, a két egyéni szám mellett a klaszszikus váltószám, a 4x100 métert futó kvartettnek is tagja volt. Ám ekkor már sejteni lehetett, hogy nem biztos, hogy a 3x3 kilenc lesz, hiszen a 2008-as, Pekingben győztes váltóban vágtázó Nesta Carter Kínában adott, tavaly újraelemzett mintájából a B próba is pozitív lett, a stimulánsok közé tartozó metilhexaneamint mutattak ki a szervezetében. A doppingolás hivatalossá válása után az aranyérmet vissza kellett küldenie a csapatnak (Asafa Powell és Michael Frater volt még tagja), így Trinidad és Tobago váltója lépett az első helyre Japán és Brazília négyese előtt. Nesta Carter doppingolásával nem csupán magára és hazájára hozott szégyent, hanem a vele egy stafétában futó társaira is, arról már nem is beszélve, hogy a csúcsokat hajhászó, óriási médiafigyelemmel kísért atlétika imázsa is megszenved minden ilyen esetet. A lovakat belövik, ugye? A lovasszakág, a díjugratás, a lovastusa, a díjlovaglás, valamint az öttusa lovastusája az olimpián szereplő sportágak közül olyan, ahol állatok is szerepelnek. Mit szerepelnek, főszereplői a versenyeknek! A lovasversenyeken az állatokat éppolyan sportolónak tekintik, mint az embereket, éppen ezért rájuk is vonatkoznak a doppingszabályok. Mondjuk azt nehezen tudom elképzelni, hogy egy négylábú beveszi/magára keni önszántából a teljesítményfokozó készítményt, mindenesetre ha őt rajtakapják, természetesen a lovasát is rántja magával. Speciális kérdés, hiszen a ló élőlény, nem csupán sporteszköz. Az 1972-es müncheni olimpián vezették be a szabályokat a gyógyszerekkel történt nagyszámú visszaélés miatt, jelenleg is szigorú szabályok vonatkoznak a lóatlétáknak adható gyógyszerekről. Míg a doppingot használó emberi lény a lehetséges veszélyeket át-Mi az a biológiai útlevél? A sportoló biológiai útlevelének (ABP - Athlete Biological Passport) fő alapelve, hogy olyan kiválasztott változó adatokat, úgynevezett doppingbiomarkereket kövessen nyomon egy bizonyos időtartam alatt, amelyek doppingszerek hatását árulják el. Ez pontosabb képet ad a hagyományos doppingellenőrzésnél, hiszen ha egy sportoló váltakozóan és/vagy alacsony dózisban használ tiltott szert, akkor az ABP-vel szemben az analitikus mérési módszerek hatástalanok maradnak. A biológiai útlevél programja kiegészíti a hagyományos doppingellenőrzést, a kettő együtt még hatékonyabban fel tud lépni a csalókkal szemben. A biológiai útlevél jelenleg két modulból áll. A 2009-ben bevezetett hematológiai modul feladata (vérmintából kimutatva) felismerni az oxigénszállítás fokozódását, míg a 2014 óta alkalmazott szteroidmodul célja, azonosítani a nem az emberi test termelte szteroidok, illetve egyéb anabolikus hatóanyagok használatát. Az ABP továbbfejlesztésére a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egy endokrinmodul létrehozásán dolgozik, amely a növekedési faktorokkal történő visszaéléseket (pl. növekedési hormon) lesz hivatott kimutatni. A hosszú távú célkitűzés a doppingbiomarkerek széles skálájának kidolgozása, hogy a bármely típusú tiltott szert használók se érezhessék magukat biztonságban.