Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2017-05-01 / 5. szám

3 Köszöntő Dr. Bentzik Réka, kommunikációs és külügyi kapcsolatok igazgató, MVM Zrt. Fotó: MVM Az MVM Csoport meghatározó gazdasági szere­pe mellett társadalmilag is fontos szereplő. A válla­latcsoport komolyan veszi a környezetvédelmet, a kiemelkedő tehetségek és teljesítmények támoga­tását, a hátrányos helyzetűek segítését, társadalmi felelősségvállalási tevékenységével hozzájárul az ér­tékteremtéshez és a valódi értékek megőrzéséhez. A fenntarthatóság mellett az MVM Csoport kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, mind a tudo­mány, a kultúra és a sport területein. Az MVM régóta elkötelezett támogatója a magyar és nemzetközi zeneművészetnek, illetve képzőművészet­nek. A komolyzene mellett egyre több könnyűzenei programot támogat a cégcsoport, a szépművészet mellett pedig egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a kortárs művészeti programok. Mi az MVM Csoportban fontosnak érezzük a beteg vagy hátrányos helyzetű gyermekek támogatását. Társadalmi felelősségvállalásunkban kiemelt jelentő­séget kapnak a jótékonysági programok. Több ren­dezvényünk kedvezményezettje volt már az Ökumeni­kus Segélyszervezet, a Református Szeretetszolgálat és az UNICEF is. Az MVM Élménynapon évente közel 1000 rászoruló gyermeknek szerzünk örömet, illetve ennek keretében évente több mint 100 millió Ft-tal támogatjuk a hátrányos helyzetben lévő gyermekek­kel foglalkozó szervezeteket. Jó látni, hogy egy jó ügy mellé az egész társaságcsoport egyszerre oda tud áll­ni. Minden évben egy nap pirosba öltözünk, és gyűj­tést szervezünk a Szemem Fénye Alapítvány javára. A társaságok külön-külön is rendszeresen szerveznek kisebb-nagyobb jótékonysági akciókat. A paksi kollé­gák ezen a téren is kimondottan aktívak. Az MVM Csoportban dolgozó kollégák rendszere­sen tesznek a környezetért. A közös szemétszedési akcióinkon túl szelektíven gyűjtjük a szemetet, nem nyomtatunk ki felesleges oldalakat, illetve mindenna­pi munkánkat igyekszünk energetikai szempontból is hatékonyan végezni. Fontos, hogy ebben a felgyorsult világban az innová­ció minden szervezet, vállalkozás stratégiájába épül­jön be. Mi is erre törekszünk itt, az MVM Csoportnál. Ennek értelmében a jövőben támogatási politikánkat szeretnénk az innováció előmozdításának szolgá­latába állítani. Az MVM, mint társadalmilag felelős, komplex portfolióval rendelkező energetikai vállalat, vezető szerepet kíván betölteni az innovációban, az energiahatékonyságban és az energiával kapcsolatos technológiákban, valamint vezető pozícióra törekszik a megújuló energia bővítésében. Célunk, hogy az MVM Csoporton belüli vállalatok megtalálják azokat az innovatív kezdeményezéseket, amelyek illeszked­nek tevékenységeikhez, üzleti terveikhez. Elindítottuk az MVM Edison programot, amellyel egy új, hatékony startup ökoszisztémát szeretnénk létrehozni Magyar­­országon. Azon dolgozunk, hogy a legjobb kreatív, eredeti gondolatokból innovatív, piacképes szolgál­tatások, termékek legyenek. Örömmel látom, hogy a Paksi Atomerőmű élen jár a társadalmi felelősségvállalás több területén is. Igazi hagyománya van az innováció támogatásának, illetve a különböző környezetvédelmi programoknak. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megszólít­sam az MVM Csoport összes munkavállalóját. Fontos, hogy felelősséget érezzünk a társadalmilag fontos ügyek iránt, különös tekintettel arra, hogy egy ilyen eredményes nagyvállalatnál, Magyarország 4. legna­gyobb cégcsoportjánál dolgozunk.

Next

/
Thumbnails
Contents