Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-04-01 / 4. szám
ÉPÍTETT ÉRTÉKEINK 29 „Azt tudom, hogy szeretek Györkönybe menni. Mintha hazamennék. Ha végigmegyünk a Fő utcán, mindig üdvözlő kezek integetnek felénk. Az utca egyik és másik felén is, egyszóval mindenütt unokatestvérek élnek. Persze távoliak, és nem tartjuk velük napi szinten a kapcsolatot, de ismerjük, számon tartjuk egymást. Ez egy nagyon fontos érték a mai világban. Jó dolog, ha valakinek családja, nagy családja van. Hihetetlen, hogy a helyi öregek megannyi viszontagságos gyermek- és ifjúéveik után is ilyen őszinték és becsületesek tudtak maradni. Legkedvesebb számomra, mikor nagymamám telefonbeszélgetése többnyire svábul hallatszik... Ezek az emberek és őseik nagyon sokat dolgoztak a földeken és a szőlőkben, és dolgoznak ma is, ki-ki maradék ereje szerint. A muskátlis házak látványa már-mártúl idilli, de látni, itt nagyrészt mindenhol tiszta udvar és rendes ház áll, benne a sok szorgalmas lakójával. A megbélyegzőknek és állandóan elégedetlenkedőknek üzenem szerte e kis országba: itt élnek és svábul beszélnek? Na és? Tisztességesek? Ez igen!" lényi János földesúr vezényletével az 1700-as évektől elkezdték újranépesíteni a települést. Az eleinte Ausztriából és Burgenlandból, majd a német Hessen tartományból érkező telepeseknek hét év adómentességet, szőlőtermesztési és házépítési jogot adtak. A bortermelők egyre több pincét, présházat építettek, és előzetes szőlőtermesztési ismereteiknek köszönhetően fellendítették a település szőlő- és bortermelését. A présházak szorosan egymás mellé épültek - hozzátartozó telek nélkül-, így a 19. század végére a györkönyi pincefalu körülbelül 11 hektárnyi lehetett, ami kb. 420 présháznak adott otthont a Pincehegyen. A második világháború és azt követő évek óriási veszteséget okoztak a györkönyi lakosok életében is. A kitelepítések és kilakoltatások egyaránt tették tönkre és lehetet len ítették el a sváb lakosság életét és mindennapjait. Aktuálpolitikai tollvonásra az addig tisztességesen gyarapodó, rendezett porták, kertek és présházak tulajdonost váltottak, és kerültek idegen kezekbe vagy váltak gazdátlanná, és lettek az enyészeté. A sötét évtizedek elmúltával, a 80-as évek végétől kezdtek el komolyabban foglalkozni az elhagyott pincékkel, présházakkal, ekkor kezdődött az ún. Májustér, a pincehegyi szabadidőközpont megépítése. Parkosították a területet, színpadot és nézőteret alakítottak ki, ahol napjainkig különféle szabadtéri programokra várják az érdeklődő és hazatérő vendégeket. A Györkönyi Pincehegyért Egyesület eredményesen munkálkodik a helyi turizmus fellendítésében és a meglévő programok színesítésében. A jelen állapothoz az elmúlt tíz év felújításai, fejlesztései sokban hozzájárultak. A lakosság, a borászati vállalkozások és az említett egyesület összességében több százmillió forintot fordított a pincefalu megújítására. Présházkultúra A paksi Sárgödör tér története az 1800-as évek környékére nyúlik vissza. A gerendás famennyezetű présházak általában 50 m2 nagyságúak, többségükben padlás is található. A 2001-ben létrejött Sárgödör Téri Présháztulajdonosok Egyesülete céljául tűzte ki egyrészt a présházak felújítását, másrészt a kulturált borfogyasztás hirdetését, illetve a helyi borturizmus fejlesztését. Évente több jelentős kulturális és turisztikai szempontból is fontos programot szerveznek itt. Paks környékén további olyan pincefalvakat találhatunk, ahol jelentős szőlőtermesztés és borkészítés folyik, és festői présházakban gyönyörködhetünk - Paks és Györköny mellett például Bölcskén.
