Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2016-03-01 / 3. szám

10 2016. március Patyi Orsolya önálló tájékoztatási munkatárs, muzeológus Orsolya Szekszárdon született, általános isko­lai és gimnáziumi tanulmányait is ott végezte. Az érettségi után a Szegedi Tudományegyete­men tanult tovább, ahol történelemből és régé­szetből diplomázott, ez utóbbival egyik gyerek­kori vágya teljesült. A látogatóközpontba 2002-ben került Be­­regnyei Miklós mellé, akivel azóta is együtt dolgozik, és akitől sok mindent tanult a napi munkák során. Egy ideig ők ketten alkották a „múzeumi csoportot”. Először szerződésesként, majd atomixesként kapott feladatokat az akkori OSZTÁLYTABLÓ Tájékoztató és Látogatóközpont Atomenergetikai Múzeum mym paksi atomerőmű port vezetőjeként és az igazgató helyette­seként a napi munkák mellett részt vett számos meghatározó jelentőségű feladat­ban, többek között az intranet és az in­ternetes oldal megújításában, tagja volt a Lévai- és a Teller-projekteknek, valamint közreműködött az üzemidő-hosszabbítás engedélyeztetésének közmeghallgatási folyamatában. Bernadett élete gyermekei születésé­vel vált teljessé. Kisfia, Zétény, 2008-ban született, szülei nagy büszkeségére kie­melkedően teljesít az iskolai feladatok­ban, de az angol és az úszás is jól megy neki. Kislánya, Lilla életrevaló, cserfes 3 éves, aki bearanyozza a család minden­napjait. A gyerekekkel otthon töltött idő­szak sem telt el eseménytelenül, ebben az időszakban angol felsőfokú, valamint olasz gazdasági középfokú nyelvvizsgát szerzett. 2015 tavaszán az Atomenergetikai Múzeum vezetőjeként kapott lehetőséget az intézmény életébe új színt vinni, amit örömmel vállalt el. „Nagy eredménynek tartom, hogy a múzeumi csapat jól ösz­­szekovácsolódott, az elmúlt év során sok új programot és rendezvényt valósítot­tunk meg. Különösen az óvodapedagógiai programra vagyok büszke. Amellett, hogy a gyerekek jól érzik magukat, sok új infor­mációval gazdagodnak, a családhoz haza­térve a szülőknek, testvéreknek is átadják azt a lelkesedést, amelyet a foglalkozá­sunk vált ki belőlük. Ennek pedig kettős hatása lehet: a gyerekek a későbbiekben sem tartanak az atomenergiától, és a szü­lők is elfogadóbbakká válnak. Az eduká­ció a lakossági elfogadás alappillére.” Bernadett a Budapesti Kommuniká­ciós és Üzleti Főiskolán a tavalyi évben szerzett harmadik, digitális marketing szakközgazdász diplomájának is hasznát szeretné venni, a közeljövő tervei között szerepel a múzeum online jelenlétének megteremtése. több mint két évtizede fontos része életé­nek. Amint korábban a zeneiskola taná­raként, úgy ma a Művészetekért Egyesü­let elnökeként figyel a fiatal tehetségekre - ezért is vállal oroszlánrészt az 1998 óta évente megrendezendő országos Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál szervezésében. A mozgalmas civil élet mellett kar­rierje újra más irányt vett. 2008-ban a Dél-dunántúli Humánerőforrás Kutató és Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. oktatási referense lett. Munkájához tar­tozott, hogy a Pécsi Tudományegyetem­mel együttműködésben egyetemi képzé­seket szervezzen, koordináljon. Négy év múlva - a kft. megszűnésével - Ferenc átkerült az Atomix Kft.-hez, a Tájékoz­tató és Látogatóközpontban kapott mun­kát. A kommunikációs csoport tagjaként egyebek mellett médiavásárlási felada­tokkal foglalkozott. Már ebben az időszakban többször szóba került az együttműködés a múze­ummal. Okleveles közművelődési szak­emberként fontos szerep hárult rá 2013 szeptemberétől, amikor Vöröss Endrével együtt átkerült az Atomenergetikai Mú­zeumba. Az itt eltöltött két és fél eszten­dő alatt számos programsorozat elindí­tója, végigvivője volt. Közel áll hozzá a tervezés, a kidolgozás, de ugyanígy nagy kedvvel viszonyul a tárlatvezetéshez is. A zene persze itteni munkájában is jelen van: több olyan rendezvényre került már sor, amikor a muzsika volt az egyik, vagy éppen a legfontosabb szegmens. Családjával Pakson él, felesége a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. munka-Üzemtörténeti Gyűjteményben, 2008-ban pe­dig átvették PA Zrt.-s állományba. A múzeumi munkák mellett csoportokat kísért a látogató­központban, részt vett a TLK kommunikációs tevékenységeiben, három éven keresztül volt a Heti Hírlevél felelős szerkesztője és több mint tíz éve az Atomerőmű újság olvasószerkesztője. Kisfia 2008-ban, kislánya 2011-ben szü­letett, velük több mint hat évig volt otthon. Másfél éve tért vissza a munkába, helyileg az Atomenergetikai Múzeumba, ahol muzeológusi feladatokat lát el, általános iskolásoknak mu­tatja be a kiállítást, és kolléganőjével együtt az ovisoknak tartanak foglalkozásokat. Emellett az erőmű több kiadványának a korrektora, olvasó­­szerkesztője; ezek a munkák közel állnak hozzá, nagyon szívesen végzi. A múzeumi csapatot lelkesnek, lendületes­nek, kreatívnak tartja, és örül, hogy ő is tagja lehet. „Nagyon fontos, hogy minél több vendég látogasson el a múzeumba - kicsiktől az időse­kig -, és a kiállítás megtekintésén túl számukra minél érdekesebb programokkal is szolgáljunk. Munkámban a legnagyobb öröm, amikor a gye­rekek a látogatás végén megkérdezik, hogy mi­kor jöhetnek újra.” Orsolya Szekszárdon lakik két gyermekével, akik - természetesen - a legfontosabbak szá­mára, és mellettük szülei és testvéréék, akiktől sok segítséget kap a mindennapokban. Szabadidejében szívesen néz meg egy-egy jó filmet vagy süt valami finomságot a gyere­keknek, de egy érdekes könyv is kikapcsolódást nyújt számára. Férje az atomerőmű baleset-elhárítási vezetője, önkormányzati képviselő. A sza­badidőt leginkább utazással, kirándulás­sal tölti a család, de a ház körüli teendőket is szivesen végzik együtt. „A virágoskert rendezésében a gyerekek is lelkesen vesz­nek részt, de ugyanígy a konyhai teen­dőkben, kenyérsütésben vagy akár a bú­torfestésben. Mindenhez vannak segítő kezeim”. vállalója, fia a pécsi egyetemen elsőéves hallgató, kislánya pedig a II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola 5. osztályos tanuló­ja. VE Fotók: Bodajki Ákos, Ruft' Ferenc Ruff Ferenc múzeumvezető-helyettes, múzeumpedagógus Tősgyökeres paksi családban született 1964-ben, általános és középiskolás ta­nulmányait Pakson végezte, felsőfo­kú végzettségeit Budapesten és Pécsen szerezte. Először tizennyolc évesen ke­rült kapcsolatba az atomerőművel, a Folyamatirányítási Főosztályon dolgo­zott műszerészként. Később vállalko­zásba kezdett, majd a zene, az oktatás világa felé vette az irányt. A PRO ARTIS Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jazztanszak-vezető gitártanáraként, illet­ve magántanárként növendékek százai­val szerettette meg a zenét, mely immár Enyedi Bernadett múzeumvezető Bár marcali születésű, az atomerőműhöz ezer szálon kötődik: szülei szinte a kez­detektől itt dolgoztak, középiskolai ta­nulmányait pedig az Energetikai Szakkö­zépiskolában végezte. Az egri tanárképző főiskolán szerzett diplomája után a Buda­pesti Gazdasági Főiskola Külkereskedel­mi Főiskolai Kar nemzetközi kommuni­káció szakán, PR-szakirányon mélyítette el szakmai ismereteit. Az atomerőműben 1999 óta dolgozik, kezdetben a Biztonsá­gi, majd a Karbantartási Igazgatóságon - itt már a kommunikációs feladatai voltak többségben. Az Atomerőmű újság szer­kesztőbizottsági tagja 2000 óta. A Humán Igazgatóságra kerülve belső kommuniká­ciós feladatokat kapott, 2005 óta pedig a Tájékoztató és Látogatóközpont csapatá­nak tagja. 2012-ig a kommunikációs cső-

Next

/
Thumbnails
Contents