Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2016-12-01 / 12. szám

32

RÉGI MOTOROSOK

„A kezdet, a hőskor elmúlott, lezárult, nem volt egyszerű, de minden kezdet nehéz. Az éveket elmorzsoltam, a megszerzett tudást és tapasztalatot felhasználtam. Mindig tettem a dolgomat, amit kellet, igyekeztem a precíz munkára."

Akik a kezdetektől itt dolgoznak

Orbán Ottilia | Fotó: Bodajki Ákos

Haaz Ferenc csoportvezető (emelőgép-üzemeltető csoport) osztja meg emlékeit az erőmű kezdeti időszakáról, ami nem volt mindig könnyű és embert kímélő.- Beszél a múlt. Sok emlék, múltkori esemény gyűlik össze az emberben évtizedek alatt. Tősgyökeres paksiként hogyan élted meg az atomerőmű kezdeti időszakát? Hogy kerültél az erőműbe annak idején?- Minden rokonom és ismerődöm itt él Pakson. 1975 vége felé az erőmű munkatársai megkeresték a paksi általános iskolákat. Jó magaviseletű, jól tanuló diákokat kerestek, akik a későbbiekben „esetleges" atomerőművesként jöhetnének szóba az erőmű építéséhez, egyéb munkálataihoz. Budapesten, az

Üteg utcában indítottak elsőként egy atomerőműves középiskolát, ahova beiskolázták a „leendő" erőműveseket, köztük engem is. A suli végeztével egyenes út volt haza, az erőműbe. Nagyon sok ott végzett tanuló, erőművesként dolgozik itt. Munkáscsaládból való vagyok, ezért elsősorban az akkori villamos TMK (VTMK) területe vonzott, itt kezdtem meg a betanulásomat. A műhelyvezetőm úgy tervezte be a betanításomat, hogy háromhavonta újabb területre kerültem. Voltam „motoros, megszakítós, világításos, kábeles",

mindenféle, az akkori TMK-s munkának megfelelő összes helyszínt, az ott dolgozó embereket, praktikákat megismertem, láttam. Elég agilis voltam, és mindent próbáltam elsajátítani, a tudást bekebelezni. Nagy akarattal, szorgalommal és munkabírással rendelkeztem, „szívtam" magamba a tudást.

1982-ben megkérdezte a műhelyvezetőm, hogy mi szeretnék lenni. Mivel annyi mindent láttam és megtapasztaltam, úgy éreztem, hogy szinte mindenre fel vagyok készülve, mégis azt válaszoltam, hogy darus.