Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-06-01 / 6. szám
12 Atomerőmű 2016. június EB: Új Nukleáris Illusztratív Program (PINC) Az Euratom-szerződés 40. cikkelye értelmében az Európai Bizottság (EB) köteles időnként meghatározni az atomenergia-ipar céljait és áttekinteni az iparági befektetések helyzetét a nukleáris ciklus teljes vertikumában. A fukushimai baleset óta az EB idén április elején hozta nyilvánosságra először ezt az áttekintést, az előző még 2007-ben készült. A jelenlegi helyzetet vázolva az anyag megállapítja: az EU-ban 129 reaktor működik 120 GWe kapacitással, ezek az EU villanytermelésének 27%-át adják, a 27 tagállamból 14-ben használnak atomenergiát. Azonban a jelenlegi atomerőművi flotta elöregedőben van. Az építések maximuma a hetvenes évekre esett, és a nyolcvanas évek vége óta gyakorlatilag az EU-ban nem indítottak be új atomerőművet. Ezzel párhuzamosan, egyrészt a csernobili reaktorbalesetből levont tanulságok miatt megnövekedett biztonsági követelmények érvényesítése következtében, másrészt a hosszadalmas engedélyezési eljárások miatt az új atomerőművek építési ideje hoszszabb lett. A hosszú építési idő megnövelte a bekerülési költségeket, mivel az atomerőmű-befektetések nagy tőkeigényű beruházások, és a tőkére rakódó kamat hosszabb idő alatt nagyobb járulékos költséget jelent. Ez hátrányosan befolyásolja az új atomerőművek versenyképességét. Az európai atomenergia-ipar teljesítményének hosszú távú fenntartásához 650-760 Mrd € befektetés szükséges a nukleáris ciklus teljes vertikumában. Ebből 2015-2050 között költeni kell az urándúsítási kapacitások és az üzemanyaggyártás modernizálására. A hosszú távú üzemelés (Long Time Operation - LTO) 45-50 Mrd €-t igényel majd, az új atomerőművek építésének beruházási igénye pedig 350-450 Mrd € lesz. Az új 3+ generációs atomerőművek tervezett üzemideje 60 év, tehát a XXI. század végéig működni fognak. A leszerelés becsült költsége 123 Mrd € lesz, a radioaktív hulladék kezelése pedig 130 Mrd €-ba kerül majd. Pozitívumként megemlíti a dokumentum, hogy utóbbi kettő megvalósítására a tagállamok megfelelő pénzügyi alapjaiban már el van különítve 133 Mrd €. A felsorolt befektetések eredményeként a jelenlegi 120 GWe kapacitás 2050-re 95-105 GWe között lesz, az atomenergia aránya az áramtermelésben pedig a jelenlegi 27%-ról kb. 20%-ra csökken. Az atomenergetikai fejlesztések megvalósításához az EB szükségesnek látja a szabályozás, engedélyezés harmonizálását, az ipari szabványosítást és a közbeszerzések gyorsítását. A Foratom elismerve a dokumentum pozitív elemeit kritikai észrevételeket is tett. • A 2015-ben megjelent IEA, OECDNEA közös Technology Roadmap kijelenti: ahhoz, hogy a globális éghajlatváltozást 2 °C-on belül lehessen tartani, meg kell kétszerezni a világ országainak atomerőmű-kapacitását. A PINC nem tartalmaz ennek megfelelő ambiciózus célokat. • Bár az anyag „jelentős befektetésekről” beszél, de nincsenek azonosítva az ezt hátráltató piaci tényezők, az EB-nek nincsenek konkrét javaslatai befektetési mechanizmusokra. • Ez csak egy fotó. Ide azonban vízió kellene - különös tekintettel a klímaegyezményre. • Az EB elmulasztotta a lehetőségét annak, hogy az atomenergiát megbízható, megfizethető, kis kibocsátású technológiaként definiálja, amely jelentősen hozzájárul az EU Energia Unió céljaihoz. Szerbin Pável Párizsi klímapolitikai megállapodás Az Energetikai Szakkollégium Verebély László-emlékfélévének ötödik előadásaként rendezte meg a Párizsi klímapolitikai megállapodásról szóló előadást. Az előadó dr. Faragó Tibor egyetemi tanár volt, aki korábban hazánkat képviselte a klímatárgyalásokon, ezúttal pedig civil szervezeti képviselőként vett részt a 2015 végén megrendezett nemzetközi klímakonferencián. Előadónk először az emberi tevékenység környezetre való globális hatását ismertette, majd a nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokat mutatta be, végezetül pedig a párizsi megállapodás lényegi kérdéseit vette sorra. A legtöbb környezeti probléma az iparosodás korszakától kezdve jelent meg, a globális éghajlati rendszerre gyakorolt hatásaik azonban a második világháború után gyorsultak fel nagymértékben. Az ezekben az években történt népességrobbanással párhuzamosan megkezdődött a fogyasztási szokások lényeges megváltozása, az intenzív technológiák elterjedése, a természeti erőforrások, köztük a fosszilis energiaforrások nagyobb mértékű felhasználása. Az utóbbi évtizedekben több kezdeményezés volt a környezetszennyező tevékenységek mértékének csökkentésére, különösképpen a klímaváltozás elleni küzdelem előtérbe helyezésével. A kulcsév 1972 volt, ekkor születtek meg a stockholmi ENSZ-konferencia keretében az első politikai állásfoglalások a témában. Az ENSZ Éghajlatváltozási keretegyezménye 1992-ben jött létre. Ekkor két fő elvben egyeztek meg: az elővigyázatosságról és a közös, de megkülönböztetett felelősség elvéről. Öt évvel ezután, 1997-ben született meg a Kiotói jegyzőkönyv. Ebben már a kibocsátáscsökkentésre vonatkozóan konkrétumokban tudtak megállapodni. A fejlett országok továbbra is elismerték vezető szerepüket a kötelezettségek terén, átlagosan 5%-os csökkentést vállaltak az üvegházhatású gázok kibocsátásából 2012-re, és egyebek mellett bevezették a nemzetközi emissziókereskedelem rendszerét. 2012 végére megszületett a Kiotói jegyzőkönyv felülvizsgálata, a Dohai módosítás. PARIS2015 UN CLIMATE CHANGE CONFERENCE COP21-CMP11 Ezen előzmények után jutottunk el a 2015. évi párizsi megállapodáshoz. A konferencia azt tűzte ki célul, hogy az iparosodás előtti mértékhez képest 2 °C alatt kell tartani a globális hőmérséklet-növekedést. A kibocsátáscsökkentés megvalósulásának egyik legnagyobb hátráltatója az, hogy a fejlődő országok nem akarják megfelelő mértékben csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, azzal indokolva, hogy nekik is joguk van ahhoz a fejlődéshez, amiben a jelenleg fejlett országoknak volt részük az iparosodás alatt. Végül pedig a szélsőséges környezeti jelenségek okait és az ebben való felelősség kérdését vitatták meg a konferencián. Minden országnak majd nemzeti programot kell készítenie, közzétennie és végrehajtania, aminek tartalmaznia kell kibocsátásszabályozási és alkalmazkodási célokat, teendőket is. A jelenlévők egyetértettek továbbá abban, hogy a fejlődő országoknak növekvő mértékű támogatásokat fognak biztosítani, és ez elsősorban a fejlettek kötelessége különféle forrásokból. A megállapodás tehát egy új, átfogó keretet nyújt a további egyetemes klímapolitikai együttműködéshez. Egyetemes, azaz minden ország számára kötelezettségeket határoz meg, ami jelentős előrelépés a Kiotói jegyzőkönyvhöz és annak Dohai módosításához képest. Nagy hiányossága, hogy konkrét megoldási módokat egyelőre nem tartalmaz. Összességében mégis az mondható, hogy a megállapodás fontos politikai és diplomáciai eredmény, hozzájárul a nemzetközi együttműködés erősítéséhez. Energetikai Szakkollégium
