Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2015-12-01 / 12. szám

HHMMi <o> mvm paksi atomerőmű gSSÉMHMi OSZTÁLYTABLÓ Tájékoztató és Látogatóközpont Szabó Szilvia önálló tájékoztatási munkatárs Paksi születésű, és itt is nőtt fel, az ál­talános iskola elvégzése után Tolnára járt gimnáziumba. Első diplomáját a szekszárdi főiskolán szerezte, majd kétéves angliai kitérőt követően a pak­si Liberty Nyelviskolában dolgozott nyelvtanárként. Munka mellett el­végzett egy posztgraduális képzést is a Dunaújvárosi Főiskolán. Erőműves pályafutását 2005-ben csoportkísérés­sel kezdte, 2010 októberétől - a gyes­ről visszatérve - pedig rendezvény­­szervezői feladatokkal bízták meg, amelyet azóta is végez. Üjévköszöntő, évindító sajtótájékoztató, Urántoll- és Atomtoll-átadási ünnepség, családi nap, nyílt nap, Cégkarácsony... csak hogy néhány rendezvényt említsünk, amiket Szilvia a csapat másik tagjával, Csilluval szervez és koordinál a prog­ram összeállításától kezdve az ételren­delésen és pályáztatásokon át egészen a költségkeret összeállításáig. Az éves céges nagyrendezvények mellett per­sze vannak ad hoc jellegű események (sajtótájékoztatók, konferenciák, belső kommunikációs tréningek) is, ame­lyeknek szervezését szintén ő végzi. Rajong a munkájáért, minden pilla­natát szereti, az elegáns protokollese­­ményeket ugyanúgy, mint a családias, fesztelenebb összejöveteleket - aki lát­ta már munka közben, az tudja, hogy kisestélyiben ugyanúgy elemében van, mint amikor dzsekiben, walkie­­talkie-val irányítja az erőműves majá­list. Van azért kedvence is: egyrészt az Újévköszöntő ünnepség, mert ekkor - ahogy fogalmaz - Csilluval egy sport­­csarnokból építenek elegáns palotát. Másrészt azokat az eseményeket sze­reti, ahol azt látja, hogy gyerekarcok ragyognak fel munkájuk hatására. Bár a munka sok időt elvesz, azért persze mindig jut idő a családra is. Férjével két gyermeket nevelnek. A na­gyobbik, Patrik Dunaújvárosba jár fő­iskolára, a kisebbik, Ábel pedig idén kezdte az általános iskolát Pakson. A közös programok között kiemelt he­lyen szerepel a mozgás, a család igazi sportrajongó (bár Szilvi gyakran csak Sípos-Szabó Csilla tájékoztatási munkatárs Csillu egy 7 fős család legfiatalabb tagja, öt éve él Pakson férjével. Pozi­tív gondolkodású, istenhívő, barátsá­gos, de ugyanakkor határozott sze­mélyiség. Főiskolai tanulmányait követően sokat utazgatott, bejárta Európa több országát, sőt Izraelt is, megjárta Flo­ridát, ahol szervezői gyakorlatot szer­zett. Hazajövetele után a szálloda­­iparban dolgozott vendégkapcsolati menedzser és céges értékesítőként. Ezt követően - végzettségének meg­felelően - rendezvényszervezőként folytatta pályafutását, főként eskü­vő- és konferenciaszervezés töltötte ki mindennapjait. A Tájékoztató és Láto­gatóközpont kollektívájának 2013 óta Simon Zoltán önálló tájékoztatási munkatárs Nemzetközi kommunikációs ügynök­ségeket megjárva érkezett az atomerő­mű kommunikációs csoportjába. Élete első PR-es állásában a McDonald’s mé­diakapcsolatait menedzselte. „Ennél jobb mélyvizes kezdést el sem tudnék képzelni” - emlékszik vissza. „Napi szinten támadták a céget a médiában az egészségtelen ételek miatt. A mi fel­adatunk a Meki kommunikációs ügy­nökségeként az volt, hogy a szüntelen golyózápor mellett és ellenére is átvi­gyük a kulcsüzenetet, hogy a mekis ételek nemcsak biztonságosak, de beil­leszthetők az egészséges életmódba is.” Ahogy sok más PR-es, ő is zsurna­lisztából lett kommunikátor: a magyar médiában is jelentek meg cikkei külpo­litikai témában, de arra a legbüszkébb, hogy a Washington Times heti maga­zinjánál dolgozhatott hónapokon át. tagja. Kezdetben az információs pult­ban erősítette a tájékoztatási munka­társak csapatát, ahol adminisztrációs feladatok ellátása, látogatásszervezés, valamint csoportkísérés tartozott a munkakörébe. Két hónap elteltével felkerült a rendezvényszervezésre, ahol a vállalat különböző eseményei­nek (majális, Céggyűrű-átadó ünnep­ség, médiavacsora, konferenciák...) megszervezésével és lebonyolításával, továbbá az erőműbe érkező kiemelt delegációk látogatásának megvaló­sításával foglalkozik. Nagyon szereti változatos munkáját, ami elmondása szerint testhezálló, hiszen pörgős ter­mészetének köszönhetően a számos elintéznivalót szívesen és lelkesen Riportergyakornokként került oda, de több exkluzív nemzetbiztonsági szto­ri után már a magazinos honlap Napi Hírek rovatát szerkesztette, végül ál­lásajánlatot is kapott. „Ha a HR nem rendel el pont akkor egy céges szintű létszámstopot, ki tudja...” - hagyja be­fejezetlenül a mondatot. Sokat tanult a magyarországi PR-szakma nagyjaitól, mint Sós Péter János, Szeles Péter vagy Ferling József. „Nagyon fontos, hogy ezektől a sokat látott szakemberektől hallhattam az igét. Lehetsz bármennyire talpraesett, mindig lesznek nálad jártasabb ve­teránok. Az ő szavuk, tapasztalatuk aranyat ér. Ilyenkor mindig csupa fül vagyok.” Pakson először elemző feladatai vol­tak, amihez jó alapul szolgált az újság­írói múlt. Az Atomerőmű újságon is végzi. Időnként az Atomerőmű újság­ba cikkeket ír, amelyekben beszámol a fent említett aktuális programok­ról. Munkájában igyekszik a rábízott feladatokat megfelelő színvonalon ellátni, fontosnak tartja, hogy min­dig tudjon fejlődni és az elvárások­nak megfelelően teljesíteni. Szereti a TLK közösségét, kollégáival kiváló az együttműködés, kölcsönösen segítik egymás munkáját. Szabadideje nagy részét családjánál töltik férjével, ahol az éjszakába nyúló vidám hangulatú beszélgetések, a fi­nom ételek és meccsnézések elenged­hetetlen programelemei egy átlagos hétvégének. Fontos számára a családi közösség, szüleivel és testvéreivel na­gyon közeli kapcsolatban áll. Baráti társaságában gyermek- és kamaszkori barátok vannak, akikkel szoros, napi szintű kapcsolatot ápol. Szeretnek sokat dolgozott együtt Lovásziné Anna főszerkesztővel. Kovács Antal igazgató érkezését kö­vetően változott a feladatköre: jelenleg az online kommunikációs portfolióval foglalkozik - kedvencei az intranetes kampányok és a Facebook -, illetve a Belső Kommunikációs Reformcso­portot (BKOR) vezeti. Két nemzetközi kommunikációs díj megnyerésében segédkezett, de inkább a megoldásra váró kihívásokról beszél: „A BKOR-nak nagyon nagy szerepe van abban, hogy végre elkezdhettek leomlani a falak, amelyek az évek során épültek fel szer­vezeti egységek, illetve dolgozók és ve­zetők között” - meséli lelkesen. A PR mellett másik kedvenc témá­ja a HR: „Sok új embert ismerhettem meg itt. Vannak, akiktől tanultam, vannak, akikkel öröm a közös munka, és vannak, akikkel szimplán jól érzem magam cégen belül és kívül egyaránt, legyenek akár huszonévesek, akár a nyugdíjhoz közeledő veteránok.” 2015. december a lelátóról szurkol a többieknek), emel­lett szeretnek utazni, világot látni. együtt szórakozni, nyaralni vagy egy vacsora mellett nagyokat beszélgetni. Persze nemcsak munkából áll az élete: nagyon várja az új Star Wars fil­met, sportol (a futást csinálja, az autó­versenyt nézi), illetve zenél: „Zenehall­gatásban profi vagyok, csinálni csak próbálom még” - nevet. Fotók: Bodajki Ákos

Next

/
Thumbnails
Contents