Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-10-01 / 10. szám
2015. október „ „ mmmmm mym paksi atomerőmű ESZI-s hírek Gólyatábor Az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium (ESZI) gólyatáborában augusztus 25-26-án tartották meg az első osztályfőnöki órát. A kétnapos rendezvényen 130 diák vett részt. A tábor megnyitóján Szabó Béla igazgató köszöntötte a 9. évfolyamos tanulókat. A szervezők a két nap programját úgy állították össze, hogy osztályszintű közösséget hozzanak létre. Az volt a cél, hogy megismerjék egymást a diákok, az iskolát, az iskola céljait, terveit, értékrendjét és természetesen az osztályfőnököket. A tábor során a tanulók ellátogattak az atomerőműbe, majd részt vettek egy várostörténeti túrán is. Zárásként a diákok előadtak egy zenés műsort a szülőknek, ami az előző napok eseményeiről szólt. Az ESZI tanévnyitó ünnepségére augusztus 31-én a sportcsarnokban került sor. Az ünnepi megnyitó után a kollégiumban a vidéki diákok szüleinek Vajda Tibor kollégiumvezető tartott általános tájékoztatót a kollégiumi nevelőtestület részvételével. Gólyabál Az ESZI sportcsarnokában szeptember 25-én rendezték a gólyabált. Az eseményt megelőzően a kilencedikesek szülei számára szülői értekezletet tartottak, ahol lehetőség nyílt arra, hogy tájékoztatást adjanak a tanárok az iskolai eseményekről, elvárásokról és szabályokról. Ezt követően a szülők is csatlakoztak a kilencedikes gyermekeikhez, majd az iskola tanáraival és munkatársaival együtt megtekintették a legifjabb és „legfrissebb” diákok műsorát. A vidám bemutatkozó műsorszámok után került sor a gólyaesküre, de nemcsak a kilencedikesek mondták el a felsőbb éves diákok által megfogalmazott diákesküt, hanem (mint minden évben) az új tanároknak is át kellett esniük a beavatási szertartáson. A hivatalos programrész végeztével a diákok egy zenés-táncos esttel zárták a napot. OrbánO Nyugdíjpénztári hírek Újítások az ügyfélportálon Szeptember folyamán az Ügyfélportál regisztrált felhasználói néhány „kényelmi” újdonsággal találkozhattak, amelyekkel tagjaink elégedettségét kívánjuk javítani:- Lehetőség nyílik lakcím, értesítési cím, telefonos és e-mailes elérhetőség internetes módosítására.- A tárgyévi befizetések összege mellett az adó-visszatérítés alapjául figyelembe vehető befizetések összege is megjelenik. Nyugdíjpénztári befizetést ösztönző akció A Pannónia Nyugdíjpénztár az öngondoskodás elősegítése és erősítése érdekében befizetést ösztönző, megtakarítást növelő akciót hirdet október folyamán, amely 2015. december 31-éig tart. A pénztár az akció keretében a legalább évi 750 ezer forint egyéni tagdíjbefizetést teljesítő tagok körében értékes ajándékokat sorsol ki. Részletek a pénztár internetes oldalán olvashatók. Lóczy Erzsébet el-KÉP-esztő Szösszenetek és sztorik az erőmű egykori mindennapjaiból Kreatív csapatépítés Egy jó csapatban a „kiégés” lehetősége a minimális szintre csökkenthető, köszönhetően az egymásra figyelésnek, a jó emberi kapcsolatoknak. A csapatmunka erősítését, a készség- és tudásfejlesztést szolgálják a kreatív csapatépítési programok. Az elmúlt 38 év ezt is bebizonyította, sok kolléga kreatív keze munkájának köszönhetően. (Forrás: 1977-es szocialista brigádnapló, Mack István egykori vegyész kolléga illusztrációjával.) Orbán Ottilia II Fókuszban a biztonság Te hogy látod? Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. októberben felmérést végez, melynek célja a munkatársak véleményének megismerése a szervezet biztonsági és fizikai védelmi kultúrájára vonatkozóan. Mit kell tenned? Kitölteni az online kérdőívet (link e-mailben és intranetén), vagy kitölteni a bérjegyzékkel kapott kérdőívet és bedobni a gyűjtődobozok valamelyikébe (FI és F2 porta, EÜ-épület, Étterem, KGYK, Oktatási épület, Irodaépület - lifteknél -, Orvosi rendelő). Ki nézi meg a kérdőívet? ■■k Az online és a papíralapú kérdőív is anonim, csak a felmérést végző cég munkatársai látják azt. Kitöltés: 2015. október 8-22. Az intranetén követheted az igazgatóságok kitöltöttségi mutatóját. A kérdőíven jelöld meg az igazgatóságodat, hogy általad is feljebb csússzon az oszlop és a Tiétek legyen a dicsőség!