Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-10-01 / 10. szám
2 2015. október „Minden ötletre kíváncsiak vagyunk, ami előrevisz" Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése júniusban Csiba Pétert nevezte ki a társaság elnök-vezérigazgatójának. A széles körű vezetői tapasztalattal rendelkező szakember augusztus 15-én vette át az ország 4. legnagyobb vállalatának vezetését, a 18 cégből - köztük a Paksi Atomerőműből - álló MVM Csoport irányítását, szeptember óta pedig az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Igazgatóságának is elnöke. Csiba Péterrel a társaságcsoport jövőjéről, stratégiájáról beszélgettünk. Csiba Péter <#> mym paksi atomerőmű- Szeptember elején az MVM Csoport valamennyi munkavállalójához eljutatott egy videóüzenetet, amelyben elmondta, hogy az elkövetkező hónapok a vállalati stratégia építésével telnek majd, és ehhez kérte munkatársai együttműködését. Melyek ennek a stratégiának a sarokpontjai?- Az MVM-nek van egy tradicionális portfoliója, ami nyilvánvalóan fenntartandó. Ezen kívül olyan új területekkel is foglalkoznunk kell, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül, amit egyszerűen nem engedhet meg magának egy energiavállalat, hogy ne foglalkozzon vele. Ez alapvetően a megújuló energiák szegmense - itt nem maradhatunk le. Jelenleg folyamatban van egy fotovoltaikus projektünk, de több mindent is meg szeretnénk vizsgálni ezen a területen a jövőben. A vállalati stratégia szempontjából a nap- és szélenergia lehet érdekes - nem feltétlenül csak Magyarországon. Itthon néhány indokolt esetben érdemes lehet foglalkozni egyéb forrásokkal is: hulladékon, biomasszán és esetleg geotermián alapuló ügyekkel is. Ez a stratégia egyik része. A másik része egyfajta nemzetközi piaci expanzió, főleg a régióban, gondolunk itt a szomszédos országokra. Számos olyan projekt zajlik most, aminek az eredményeként az MVM Csoport részben vagy egészben tulajdonossá válhat szomszédos országokban lévő energetikai cégekben. Szinte minden környező országban találunk jónak tűnő példákat. Ennek az expanziónak része lehet például az olasz ENEL tulajdonrészének megvásárlása a szlovák a Slovenské elektrárnében, de számos olyan projektet tudtunk még azonosítani, amelyek alapvetően érdekesek lehetnek az MVM számára. Tehát azt mondjuk, hogy a klasszikus tevékenység mellett az egyik stratégai irány a megújuló energiaforrások fejlesztése, a másik egy erősebb régiós szerep. A harmadik, ami nagyon fontos eleme lesz a stratégiának, az energetikai irányú K+F tevékenységek felkarolása. Számos olyan szabadalom, alkalmazás van, ami hasznos lehet a csoport számára, de akár üzletként értékesíthető külpiacokon is - erre komoly energiát fogunk fordítani a jövőben. További stratégiai elem, hogy nyilvánvalóan egyfajta belső hatékonysági átszervezés, javítás is szükséges, ami a csoport eredményességét tudja növelni.- Milyen szerepet kap a Paksi Atomerőmű a stratégián belül?- A csoport részeként értelemszerűen a hatékonyságnövelés mindenképpen szempont lesz a jövőben. A Paksi Atomerőmű az áramtermelő portfoliónk egyik legfontosabb eleme. A portfóliómenedzsmentben én további hatalmas lehetőségeket látok, akár egy kicsit tágabban is értelmezve, akár a csoporton belül különféle jogi entitások, cégek között is. Érdemes kompletten átgondolni az MVM kezében lévő portfoliót, hiszen ez az egyik legnagyobb az országban, de mondhatni a régióban is. Én azt gondolom, hogy itt számos olyan szinergia tud megmutatkozni, ami mindenképpen eredményt hoz.- A munkatársak milyen új elvárásokra, célokra számíthatnak?- Az energetika, az energiaipar körüli körülmények sokat módosultak, alapvetően megváltoztak az elmúlt öt évben. Szinte mindenki ugyanazt próbálja csinálni, amit a múltban - ez pedig nyilvánvalóan nem megy tovább. Ügyhogy az elvárás mindenki felé az, hogy próbáljon meg új kontextusban gondolkodni, semmi nincs kőbe vésve, minden ötletre kíváncsiak vagyunk, ami előrevisz, egy új jövőkép kialakításához.- A megújuló energiák az Ön meglátása szerint milyen szerepet kapnak a jövőben a komplett energiaellátásban?- Egyrészt figyelembe kell venni, hogy van egy magyarországi uniós vállalás a károsanyag-kibocsátás csökkentésére vonatkozóan, amitől elég messze vagyunk egyelőre. A megújuló energiák jelen vannak, léteznek, nem lehet kikerülni őket. Aki erről lemond, az kimarad egyszer és mindenkorra, és nem fogja tudni behozni ezt a hátrányt. Magyarországon ki kell használni, hogy a nukleáris energia általános elfogadottsága viszonylag jó. Ezen, az atomenergia szükségességén szerintem nincs is vita. Hogy a jövőbeni ideális energiamix milyen, azt nagyon nehéz megmondani, egy biztos: a nukleárisnak is van benne szerepe, és a megújuló Csiba Péter több mint 8 éve dolgozik az energetikai szektorban különböző vezető pozíciókban, a villamosenergia-termelés és villamosenergia-kereskedelem, valamint a gázszolgáltatás és gázkereskedelem területein. Az elmúlt öt évben a GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. vezérigazgatóhelyetteseként és a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. általános vezérigazgatójaként irányította a francia energetikai cégcsoport magyarországi leányvállalatait. Korábban két nemzetközi vállalat magyarországi felépítésében és sikeres menedzselésében is részt vett. Az MVM Csoport az energetikai szektor megkerülhetetlen szereplője, Magyarország egyik legjelentősebb energetikai társaságcsoportja. A regionálisan is meghatározó társaságcsoport árbevétele 2010 és 2014 között 550 milliárd forintról 1200 milliárd forintra nőtt, mindeközben több mint 620 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe. A cégcsoport az alacsony energiaárak garantálásával nagyban hozzájárult a hazai lakosság rezsiköltségeinek csökkentéséhez. Az MVM Csoport Magyarország legnagyobb nemzeti tulajdonú társaságcsoportjává nőtte ki magát, árbevétele alapján Magyarország 4., Közép-Kelet-Európa 20. legnagyobb vállalata. elengedhetetlenül ott lesz. A fosszilissel ugyebár pontosan látjuk a bajokat, látjuk azt, hogy milyen idő van most, ahelyett, amilyennek lennie kéne, nincs hó télen, sorolhatnánk. A nukleáris és a megújuló energia az, aminek alapvetően kis hatása van a környezetre, ezekben látom a jövőt. Vendégeink voltak ATolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének kihelyezett ülése az atomerőműben . .JUH'ir, . «KHMf Jordán delegáció az atomerőműben Fotó: Bodajki Ákos Fotó: Torma Dóra