Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-08-01 / 8-9. szám
20 2015. augusztus-szeptember mym paksiatomerőmű Határon túli diákok az erőműben Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. idén nyáron ismét megrendezte két turnusban azt a szakmai gyakorlatot, amelynek keretében határon túli magyar felvidéki és erdélyi főiskolások, egyetemisták ismerkedhettek az atomerőmű felépítésével, technológiájával, valamint a paksi régió kulturális és történelmi értékeivel. A korábbi években részletesebben beszámoltunk ezekről a programokról, így most elsősorban a szakmai gyakorlat újdonságairól, érdekességeiről kérdeztük a kommunikációs szervezetnél Takács Idát és Sipos-Szabó Csillát.- Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. céljai között kiemelt fontosságú, hogy az atomenergiát, az atomerőmű működését minél több ember számára személyes élményeken keresztül mutassa be. Hogyan újítottátok meg a program szakmai gyakorlat részét?- A kéthetes szakmai gyakorlat programjának összeállításakor az atomerőmű technológiájának szakszerű ismertetése mellett hangsúlyt helyeztünk az üzemeltetési tapasztalatok átadására, a technológiai részletek testközeli megismertetésére is, azaz hogy a hallgatók érzékszerveik „megmozgatásával” meghatározó élményeket szerezhessenek. Természetesen megtartottuk azokat a programpontokat, amelyeket az egyes szakterületen dolgozó - a programban részt vevő - szakértő kollégák és a hallgatók is kiválóra értékeltek az elmúlt években (oktatószimulátor, Karbantartó Gyakorló Központ, Atomenergetikai Múzeum foglalkozásai, szakmai előadások). Ugyanakkor új elem a programban, hogy az MVM Zrt. és a MAVIR Zrt. székházának, valamint a OVIT Zrt. gödi telephelyének látogatásán, előadásokon a hallgatók átfogó képet kaphattak a cégcsoport életéről, szakmai munkájáról.- Milyen újdonságok várták a hallgatókat a szabadidős programok során?- A szakmai gyakorlat szabadidős programpontjainak összeállításakor igyekeztünk ideális arányban ötvözni a sportos elemeket, a kulturális és gasztronómiai élményeket és bemutatni a régió nevezetes látnivalóit. Idén ismét volt sárkányhajózás, közös nyársalás, Sárgödör téri borkóstolóval egybekötött vacsora. Újításként - madocsai célállomással - kerékpártúrát szerveztünk, amit helyi ízek gasztronómiai élményeivel „fűszereztünk” meg. A szabadidős programok mellett siker övezte az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium udvarán rendezett gokartversenyt. Szintén új elem volt a Bikali Élménybirtok megtekintése. A visszajelzések alapján a hallgatók érdekesnek, élvezetesnek tartották a szakmai és a szabadidős programokat egyaránt. Értékelték azt a sok erőfeszítést, amelyet az atomerőmű kommunikációs, illetve oktatási szervezetének programkoordinátorai, a társszervek szakemberei végeztek és azt a nyitottságot, közvetlenséget, amellyel fogadták őket. BRóbert Változatos programokkal várta a gyermekeket az Egészségközpont Az idei nyár is az egészségre nevelés jegyében telt az Atomerőmű Egészségközpontja által szervezett Egészségkuckó nyári táborokban. A gyermekek számára 4 turnusban meghirdetett táborok során a cél az egészséges táplálkozás megismertetése, az énkép-testkép, önismeret és személyiség fejlesztése, az egészséges életmódra, helyes és megfelelő testmozgásra nevelés volt. A foglalkozások során a Munka- és Személyügyi Osztály személyzetfejlesztési csoportjának munkatársai mellett pszichológus, egészségügyi tanácsadó és egészségfejlesztő mentálhigiénikus szakemberek, szakképzett fitneszedzők és mozgáskoordinációt fejlesztő trénerek foglalkoztak a gyerekekkel. Természetesen játékra is jutott idő, szellemi vetélkedők, ügyességi versenyek, csapatépítő játékok tették igazán szórakoztatóvá a foglalkozásokat. Ez évben sem maradhattak el a kirándulások, a táborok résztvevői ezúttal a Bikali Élménybirtokon, az Ópusztaszeri Nemzeti Parkban és a budapesti Tropicariumban szerezhettek életre szóló élményeket. Krausz Attila Kapospulai gyerekek Pakson Napra pontosan egy évvel korábban - augusztus 23-án - látogattak Paksra a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság 5. számú kapospulai gyermekotthonának lakói, és idén újra kiránduláson vehettek részt városunkban. A kis csapat vendéglátói - többek között az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. munkavállalója, a szervező Pintér Edina - bográcsos ebéddel várták a gyerekeket és kísérőiket, majd sétát tettek a Duna-parti gesztenyesoron, a lakótelepi parkban, végül közösen részt vettek a Continental Singers koncerttel egybekötött „Az én Paksom fénybe öltözve" fotópályázat díjátadó gálaestjén a Csengey Dénes Kulturális Központban. A gyerekek nagyon jól érezték magukat! A csapat szállításához az idei évben is az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. biztosította támogatásként az autóbuszt. Múzeumok Őszi Fesztiválja az Atomenergetikai Múzeumban Az Atomenergetikai Múzeum az idei évben is csatlakozott a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozathoz. A szeptember 28. és november 15. között zajló fesztivál keretében változatos programokkal várja a múzeum az érdeklődőket. A fesztivál idei jelmondata: Kapcsolódjunk ki, be, ősszel, amely a rendezvény szándékára utal: a múzeumok egymással, helyi közösségekkel, oktatási intézményekkel összefogva, a látogatók minél szélesebb körét megszólítva ajánljanak kulturális programokat. A rendezvény célja többek között, hogy a nagyközönség közelebb kerüljön a múzeumokhoz mint tudásközvetítőkhöz és mint egy helyi közösség aktív életteréhez. Ebben a szellemben merült fel a Paksi Városi Múzeummal közösen szervezett program gondolata is, amely a múzeumok közötti összefogás, együttműködés eredményeként valósul meg 2015. október 2-án. A Paksi Városi Múzeumban kezdődő - gyermek- és kézművesprogramokkal tarkított - rendezvényt követően az Atomenergetikai Múzeumhoz érkezve számos érdekesség (étel-ital) és meglepetés várja a látogatókat. A Múzeumtól múzeumig címet viselő program során a város és az atomerőmű között különleges jármű szállítja az érdeklődőket. Az Atomenergetikai Múzeum a fesztivál kitűzött céljaival és tematikáival összhangban szervez még játékos-ismeretterjesztő programot óvodások számára, amelyet Vincze Bálint Ürgemese c. előadása színesít majd. Az október 22-én, kéthetente ismétlődő sorozat részeként megtartott rendezvényre szeretettel várja a múzeum a környék érdeklődő óvodapedagógusait is. Az atomerőmű alapkőletételére és a vállalatalapítás 40. évfordulójára emlékezhetnek vissza az Atomenergetikai Múzeumba látogatók 2015. október 27-én. Az atomerőmű építésének, valamint a vállalat indulásának emlékezetes momentumait idézi fel a közönségtalálkozó alkalmával Szabó Benjámin akkori kormánybiztos és Neukum Zoltán, a VERTESZ egykori főmérnöke. A filmvetítéssel, korabeli fotók bemutatásával tarkított esemény nyitott minden nosztalgiázni vágyó érdeklődő számára. Az Atomenergetikai Múzeum a Múzeumok Őszi Fesztiválja programjaira, valamint nyitvatartási időben máskor is (hétfőtől péntekig 8.00-15.00 óráig, szombaton 9.00-13.00 óráig) szeretettel vár mindenkit! edett Táborozó gyerekek a múzeumban A dunakömlődi Kótyom-fitty táborban részt vevő gyerekek jártak a múzeumban július 30-án. A lurkók a játékos feladatok és vetélkedők után nagy örömmel vették birtokba a múzeumot és a szabadtéri kiállítást.