Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-08-01 / 8-9. szám
2015. augusztus-szeptember 19 mym paksi atomerőmű Rövidhírek a nagyvilágból Az építést felügyelő állami vállalat közleménye szerint a helyére emelték a Haiyang-2 blokki reaktorépület konténmentjének kupoláját. Atelephelyen kétWestinghouseAP1000 típusú blokk épül, és két másik Kína keleti részén, Sanmenben. Az elmúlt hónapban került beépítési helyére a reaktortartály konténmenten belüli burkolata, így a nagyberendezések installációja befejeződött - tudhatjuk meg a közleményből. Befejeződtek a hidegindítási próbák a kínai Nindge-4 blokkon. A tesztek igazolták a rendszer névleges nyomáson való működésének lehetőségét, és a blokk továbbléphet a melegjáratás felé. Három hasonló típusú (CPR-1000) blokk már üzemel a helyszínen. ■ Hálózatra kapcsolták a Fuqing-2 blokkot. A kínai fejlesztésű CPR-1000 típusú blokkot az előírt próbák teljesítése után, a megadott ütemben terhelik majd fel a névleges teljesítményre. A blokk reaktora július 22-én érte el a kritikus állapotot. A telephelyen 2014 novembere óta üzemel az 1. blokk. A 3. és a 4. blokk 2016-ban, illetve 2017-ben kezdi meg üzemét. Az 5. és 6. blokk már más típusú lesz, ezek szintén hazai fejlesztésű egységek (Generation III., Hualong One a jelük). A Roszenergoatom közleménye szerint sikeresek voltak a Novovoronyezs II. beruházás 1. blokkján a négy fő keringtetőszivattyú első próbái. Az 1200 MW-os egység építése 2008- ban kezdődött. Az orosz atomerőművek együttes termelése júliusban 10,2%-kal, az első hét hónapra vonatkozóan pedig 2,6%-kal haladta meg a tervezett értéket - áll a Roszatom közleményében. A jó eredmény az éves nagyjavítások hosszának sikeres optimalizálásával függ össze. Összesen 106 blokknapot takarítottak meg, ami jelentős, mintegy egymilliárd rubeles gazdasági előnnyel járt. A többlettermelés abban is segített, hogy orvosolják a vízerőművek kényszerkiesése okozta áramhiányt (ennek oka a kedvezőtlen hidrológiai viszonyok fennállása). A teljes orosz villamosenergia-termelésben az atomerőművek részesedése 18,5% volt 2014-ben. Forrás: NucNet, 2015. augusztus Varga József W- H'«l< Japánból Eltávolították a sérült átrakógépet a Fukushima Daiichi erőmű 3. blokkjáról A legnagyobb méretű „törmelék" a pihentetőmedencében hevert A TEPCO közleménye szerint a művelet nagyjából nyolcvan percet vett igénybe, előtte számos elővigyázatossági intézkedést hajtottak végre. Alaposan ellenőrizték a pihentetőmedence műszaki állapotát, speciális segédeszközöket építettek az emelés elősegítésére és ennek segítségével maketten is lepróbálták a tennivalókat. A helyi lakosságot részletesen tájékoztatták a művelet lépéseiről. Az emelés megkezdése előtt pótlólagos védelmi gátakat építettek a medence köré, majd az emelés napján a telephelyen minden egyéb munkát leállítottak, hogy legyen elegendő személyzet az esetleges problémák kezelésére. A berendezés eltávolítása jelentős mérföldkő az üzemanyag kiszedésének megkezdéséhez. Az emelés után különleges vegyi anyagot permeteztek szét a szállítási útvonalon, hogy megakadályozzák a területen a szennyeződés széthordását. Az átrakógépet szállítható méretű darabokra vágják majd, és azokat megfelelő minősítésű átmeneti tárolókba szállítják. A japán kormány által júniusban aktualizált intézkedési terv szerint a 3. blokkból 2017- ben kezdik meg az elhasznált fűtőanyag eltávolítását. Forrás: Japan Atomic Industrial Forum, 2015. augusztus Varga József INTERNATIONAL • Másodszor is MET-re hozták a BN-800 reaktort A Belojarszk-4 blokk indítása újabb elemének sikeres végrehajtása egyre közelebb hozza a kereskedelmi üzem megkezdését. A nátriummal hűtött gyors reaktor fizikai indításának utolsó lépcsője során július 30-án érték el a 0,13%-os teljesítményt, ezt megelőzően 2014. június 27-én történt hasonló esemény. A tervek szerint tavaly év végén kezdődött volna az üzemeltetés, de a Roszenergoatom decemberben arról számolt be, hogy további fejlesztésekre van szükség az üzemanyaggal kapcsolatban. Az előrejelzések szerint 2015 végén kerül sor a blokk indítására. A világ legnagyobb teljesítményű gyors neutronos egysége MOX üzemanyagot használ majd, és üzeme során új üzemanyagot is termel. Az említett blokk elődje, a BN-600 egység 1980 óta üzemel. A BN-800 építése 1984-ben kezdődött, de 1986 után minden beruházást befagyasztottak, illetve átrendezték a projekteket. 1990-ben, majd 2000-ben nyúltak hozzá a programhoz, amikor is beillesztették a 2015-ig szóló fejlesztési tervekbe, és biztosították a pénzügyi kereteket is hozzá. Ennek a reaktornak kiemelt szerep jut abban az állami programban is, hogy létrehozzák a zárt üzemanyagciklust és használatba vegyék a MOX üzemanyagot is. 2011-ben a kiégett üzemanyag 16%-át reprocesszálták, ezt az arányt 2030-ra 100%-ig kívánják növelni. A Zelenogorszkban található bányászati és vegyi kombinátban ez év végéig teljesen el kell készülnie a MOX-üzemnek, a demonstrációs visszanyerő üzemnek pedig 2016 végére kell működnie. A későbbi nagyobb üzem dolgozza fel majd az öszszes típusú reaktor üzemanyagát MOX formátumúra, és a medencés tárolásról is átállnak száraz típusú tárolórendszerekre. Vannak tervek egy BN-1200 blokk építésére is. Az OBKM Afrikantov fejlesztő cég szerint egy nagyobb méretű üzemanyagot használna és egyszerűbb átrakási procedúrával rendelkezne. Ám 2015 áprilisában a Roszenergoatom a program elhalasztása mellett döntött, mivel nem tudnák kielégíteni a hasadóanyag-szükségletet, továbbá nem voltak meggyőzőek a projekt költséghatékonysági adatai. Most 2025-re teszik a nagyobb egység indítását, és a tervezés során fel kívánják használni a 4. blokk üzemeltetési tapasztalatait is. Múzeumba kerülnek a Dounreay Atomerőmű berendezései A Skót Nemzeti Múzeum és a Londoni Tudományos Múzeum egyaránt kap blokkvezénylői paneleket a leszerelt atomerőműből. A Dounreay telephely volt az Egyesült Királyság szaporító reaktoros kutatási és fejlesztési központja 1954 és 1994 között. Az 1959 és 1977 között működő reaktor blokkvezénylőjét nemzeti jelentőséggel bíró létesítménnyé nyilvánították. A vezénylőben egy központi panel volt, a további 14 a terem három másik oldalán helyezkedett el. Az egységeket kiszerelték, illetve szállítható méretű részekre bontották. A telephelyen korábban üzemeltetett, anyagvizsgálati célokat szolgáló reaktort a helyi múzeum kapta meg. Forrás: NEI Magazine, 2015. augusztus Varga József nuclear news Az építést vezető állami vállalat közleménye szerint egymáshoz csatlakoztatták az új védőburkolat nyugati és keleti elemeit. Az új burkolat veszi át a régi feladatát és biztosítani fogja a sérült reaktor és a maradványok környezetkímélő védelmét. A projekt befejezési időpontja 2017 novembere, a pénzügyi fedezetet az EBRD által irányított Csernobil Óvóhely (Védőburkolat) Alap biztosítja. Az eddig nem látott tervezési és gyártási követelményeket felvonultató projektet a Novarka konzorcium nyerte el, amelyet a francia Bouygues és Vinci építőcégek vezetnek. A nagy ívek szerelési munkái 2012 februárjában kezdődtek, amikor az első nagyobb tétel acélszerkezet a helyszínre érkezett. A burkolat magassága 110 m, hossza 165 m lesz. A fesztáv mintegy 260 méter, a berendezést 100 éves élettartamra méretezték. A szerkezet súlya kb. 30 ezer tonna. A keretet egy nagyméretű, csöves acélrácsozat adja, amelyet két hoszszanti betongerenda tart. Ha teljesen elkészül, a burkolat meg fogja akadályozni a szennyezett anyagok kijutását az öreg „szarkofág" alatti területről, illetve védeni fogja azt az időjárás viszontagságaitól. Forrás: World Nuclear News, 2015. augusztus Varga József NEI SmartBrief A TVA egy lépéssel közelebb került az üzemeltetési engedélyhez A Tennessee Valley Authority közleménye szerint sikeresen befejeződtek a Watts Bar 2. blokk funkcionális próbái. A normál üzemeltetési feltételekkel végzett próbák nyolc hétig tartottak, és ezek voltak szükségesek ahhoz, hogy megkérhessék az amerikai nukleáris hatóságtól az üzemanyag betöltésére szóló engedélyt. Az 1150 MW-os, nyomottvizes egység építése 1973-ban kezdődött, de a program leállt a nyolcvanas években mutatkozó energiaigény-csökkenés miatt. (Nyilván volt ebben része a TMI 2. blokk 1979-es balesetének is - a fordító megjegyzése.) A blokk az első induló egység lesz az Egyesült Államokban a Watts Bar 1. blokk 1996-ban történt indítása óta. Halad a munka Csernobilban Csatlakoztatták a burkolat íves elemeit Jelentős esemény a Vogtle-beruházáson A telephelyen épülő két új reaktorblokk közül az elsőhöz tartozó nagyméretű acélszerkezetet emeltek a helyére. Az 1140 tonnát nyomó szerkezet volt az eddig mozgatott legnehezebb egység az építkezés történetében. Az emelést egy 170 méter magas árbocdaru végezte, amelyet a világ legnagyobb darujaként is emlegetnek. A tagolt acélszekrény lényegében a reaktorépület belseje, benne foglal helyet a két gőzfejlesztő, és már berendezések is ide kerülnek. Az összeszerelésre a telephely melletti előgyártó üzemben került sor. A CA01 jelű modult egy gördülőkocsin szállították a körpályán mozgó daruhoz. A beruházást a Georgia Power és három társtulajdonosa végzi, a meglévő két blokkal együtt négyre nő majd az egységek száma. A program jelentős túlköltséggel valósul meg és az időbeni csúszás is jelentős. A tervek szerint 2019-ben és 2020-ban indulnának az új blokkok, legalábbis erre számítanak az építtetők a Chicago Bridge8dron és a Westinghouse Electric közleményei alapján. Forrás: NEI SmartBrief, 2015. augusztus Varga József