Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-07-01 / 7. szám
2015. július <V#> mym paksi atomerőmű babahirck A nevem Pukli Milán Krisztián. 2015. április 25-én születtem Szekszárdon. Születésemkor súlyom 3550 gramm, hosszúságom 54 centiméter volt. Első gyermekként érkeztem a családba. Nagyon szeretem a hasamat. Jó kisfiú vagyok, gyakorlatilag eszem, alszom, ha pedig fenn vagyok, rengeteget mozgok és sokat nevetgélek. Apukám, Pukli Krisztián, a Reaktor Osztályon primer köri főgépész, anyukám, Pukliné Bátai Mónika, Szekszárdon egy olasz bútoripari cégnél szabász, rajzoló. Radóczi Lili a nevem. Szekszárdon születtem 2015. május 9-én, 3070 grammal és 51 centiméterrel, második gyermekként érkezve a családba. Négyéves bátyám, Levente, azóta is féltő gondoskodással vigyázza minden rezdülésemet, de természetesen az egész család hercegnőként kezel. Jókat eszem, ébren érdeklődőén nézelődök, és már most rengeteget mosolygok. Igazi „Borsószem Királykisasszony" vagyok - szeretem, ha valaki felvesz, és imádok a hordozókendőben aludni, miközben anya sétálgat a tesóval és velem. Apukám, Radóczi Martin, az Atomix Kft. Biztonsági Szolgálatánál dolgozik, anyukám, Radócziné Hornyák Ivett pedig itthon van velem, hogy minél több csajos programot csinálhassunk együtt. Bartos Roland vagyok. 2015. május 16-án Szekszárdon születtem 3270 grammal és 53 centiméterrel. Második gyermek vagyok a családban, van egy másfél éves nővérem, Petra. A szüleim szerint jó baba vagyok, főleg, ha kézben ringatnak. Mára hajmosást is jól tűröm. Sokszor fáj a pocakom, de ennél több fejfájást okoz a gondoskodó nővérem, aki nagyon szeret, segít fürdenem is, csak ő még nem túl óvatos. Azért jókat szundítunk együtt ebéd után. A szüléink sem panaszkodhatnak, ugyan későn fekszem, de csak kétszer kelek fel éjjel: fél háromkor és hatkor. Apa, Bartos Roland, KÜV-operátor a Reaktor Osztályon. Anya, Bartos-Molnár Rózsa, szerződéskötő a Beszerzési Osztályon. Szepesi Viktóriának hívnak, és 2015. május 21-én, 14 óra 30-kor láttam meg a napocskát Pécsen. Születésemkor 3380 gramm és 49 centiméter voltam. Az első, régóta várt csemete vagyok a családban és a második unoka egy hónapon belül, nagyszüleim nagy örömére. Imádom a pocakomat megtömni, és szeretem, ha a babakocsi álomba ringat, olyankor semmi sem tud az alvástól eltántorítani. Apukám, Szepesi Zoltán, a Radioaktívhulladék-kezelő Osztályon dolgozik folyékony radioaktívhulladék-kezelő gépészként. Anyukám, Füredi Anita, itthon vigyáz rám. A nevem Antal Tamás. Szekszárdon születtem 2015. június 2-án. Születéskor súlyom 3890 gramm, hosszúságom 56 centiméter volt. Első gyermekként érkeztem a családba. Kedvenc hobbim az alvás, de ennél jobban a hasamat szeretem. Ébren sokat nézelődök, és talán kicsit akaratos is vagyok, de álmomban apa és anya nagy örömére mosolygok is már. Apukám, Antal Tamás, az Atomix Kft. Biztonsági Szolgálatnál vagyonőr. Anyukám, Besenczi Zsanett, a Paksi Kormányablakban ügyintézőként dolgozott születésemig. Oláh Bence vagyok, és Szekszárdon születtem 2015. június 9-én. Súlyom születésemkor 3480 gramm és hosszúságom 53 centiméter volt. Első gyermekként érkeztem a családba, akit már nagyon vártak szüleim. Nagyon jó alvó kisbaba vagyok. Szeretem a hasamat, és teli pocival nagyokat tudok aludni, éjjel is hagyom szüléimét pihenni. Jókedvű, sokat mosolygó kisfiú vagyok, a szüleim szeme fénye. Apával az esti fürdetést nagyon szeretem. Apukám, Oláh Sándor, az Atomix Kft.-nél személy- és vagyonőrként dolgozik, anyukám, Oláh-Rózsa Gyöngyi, születésem előtt a Dunaszentgyörgyi Csapó Vilmos Általános Iskolában iskolatitkárként dolgozott. Vaszkó Zsolt a nevem. Szekszárdon születtem 2015. május 12-én 11 óra 4 perckor. Súlyom 3550 gramm, hosszúságom 54 centiméter volt. Egészséges, jókedvű, jó étvágyú baba vagyok, hobbim a kocsikázás, sétálgatás Furkóval, a kutyapajtással, nevetgélés anyával és apával, de egyelőre természetesen a jól megérdemelt tejei mindennél fontosabb. Anyukám, Vaszkó-Csapó Anna, a születésem előtt a látogatóközpontban dolgozott, apukám, Vaszkó Zsolt, informatikai munkatárs a Karbantartási Főosztályon. Kissné Farsang Erika---------- 'WütM,? ----------Telefonetikett „A telefon térben és nem időben távbeszélő!” - tanított minket annak idején apám, amit a testvéremmel próbáltunk is betartani. Már a nyolcvanas években sem volt olcsó mulatság az egész délutános telefonálás, de ez a mondás ma is helytálló. Igaz, manapság inkább pityeg, csipog, rezeg vagy zenél, de ugyanúgy beszélni kell bele, és ha módunk van rá, udvariasan tegyük mindezt. Az általános telefonetikett eltérhet az üzleti életben használatos szabályokétól. Hangosan - de ne üvöltve érthetően beszéljünk, udvarias köszönéssel mutatkozzunk be. Ha mégis túl hangosak vagyunk - amit általában nem érzékelünk hajtsuk be legalább az ajtónkat, hogy ne zavarjunk ezzel mást. Mindig mondjuk el röviden, kit, miért keresünk. Egyik esetben sem kell megsértődnünk, ha megkérdezik tőlünk, milyen ügyben keressük az illetőt. Soha ne együnk, igyunk, dohányozzunk telefonálás közben, mert mindez behallatszik, ugyanúgy, mint amikor az asztalon éppen rendet rakunk, vagy a mellékhelyiségben tartózkodva mobilozunk. Egyébként is fontos, hogy a telefonálást fogjuk rövidre, hiszen az idő pénz. Ha megszakadna a hívás, mindig a kezdeményező feladata az újrahívás. Az üzleti életben a szabályok merőben mások lehetnek. Ott leginkább a titkárnő által közvetített kép jellemzi a céget, lehet véleményformáló szerepe. Ezért fontos, hogy ők is mindig udvariasan kommunikáljanak. Ne tőlük várja el főnökük, hogy harmadszorra is ugyanazt a kifogást kelljen elmondaniuk, ha nem szeretnének valakivel beszélni. Ha vendégünk van, vagy éppen értekezleten vagyunk, a legjobban tesszük, ha elhalasztjuk a telefon felvételét, illetve jelezzük előre, ha mindenképpen fogadnunk kell az adott hívást. És ne felejtsük el a legfontosabbat: este 9 után nem illik telefonon keresni senkit, semmilyen ügyben, ugyanúgy, ahogy ebédidőben sem szerencsés. Czibuláné Mayer Szilvia
