Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2015-08-01 / 8-9. szám

Atomerőmű XXXVIII. évfolyam, 8-9. szám mym paksi atomerőmű 2015. augusztus-szeptember Fenntartható fejlesztések a térségben Az elsődleges feladatunk az, hogy az atomerőmű-építés után is fenntartható fejlesztések valósuljanak meg a térségben - hangsúlyozta Süli János, Paks pol­gármestere, a tanács társelnöke a Paksi Társadalmi Tanács ülését követő sajtó­­tájékoztatón. Dr. Aszódi Attila kormánybiztos szerint rendkívüli jelentőségű az a koordinált, alulról építkező, a települések igényeit figyelembe vevő együttműkö­dés, amely a tanács révén kialakult. A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványon keresztül a települések megfogalmazhatják az erőműépítés­hez kapcsolódó fejlesztési igényeiket - fogalmazott Süli János -, a Paksi Tár­sadalmi Tanács szerepe pedig az, hogy a hosszú távú feladatokat szervezze, koor­dinálja, különös tekintettel arra, hogy a most megvalósuló fejlesztések az épít­kezés befejezését követően is fenntart­hatok legyenek. Az augusztus 31-ei ülést követően dr. Aszódi Attila elmondta: a kormány ta­nulmánytervet készíttet a Kalocsa-Paks híd megvalósíthatóságára vonatkozóan. A híd várhatóan Foktő magasságában épülne, és legkorábban 2018-ra készül­hetne el. Torma Dóra Augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetésben részesült dr. Nemes Imre Dr. Nemes Imrét, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Reaktorfizikai Osztályának ve­zetőjét a hazai nukleáris üzemanyag tizenöt hónapos üzemeltetési ciklusának bevezetése és működtetése érdekében végzett magas szintű munkája elismeré­seként Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki Áder János köztársasági elnök megbízásából dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. A Magyar Érdemkereszt a köztársasági elnök által adományozható kitüntetés, a nemzet szolgálatában, az ország fejlődé­sének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes em­beri értékek gyarapításában kimagasló, példamutató tevékenységet kifejtő sze­mélyeknek adható. Dr. Nemes Imre 1982 óta dolgozik a társaságnál a Reaktorfizikai Osztályon, 2002 óta látja el az osztály irányítását. Az üzemanyag-stratégia fejlesztésé­ben elért eredményei fontos szerepet játszottak a 2009-ben Magyar Innová­ciós Nagydíjat nyert teljesítménynöve­lés megvalósításában. A Magyar Ezüst Érdemkereszttel díjazott legújabb kez­deményezése a blokkok 15 hónapos üzemanyagciklusra való átállítása, amely a Cl 5-projekt koordinálásában a megva­lósításhoz közeledik. Dr. Nemes Imre munkáját mindig ki­váló szakmai igényesség és alaposság jellemzi. Munkatársaival való kapcsola­tára a kiegyensúlyozottság, az együtt­működő segítőkészség a jellemző. Kez­deményezőkészségével szerteágazó, jó munkakapcsolatot alakított ki a társszer­vezetekkel, hazai és külföldi kutatóinté­zetek és atomerőművek képviselőivel, amelyet jelenlegi munkája végzésében is jól kamatoztat. Az eredményesség ér­dekében mindig a szakmai és emberi problémák megoldására törekszik. Családi Sport-és Egészségnap Idén első alkalommal rendezte meg az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. a Családi Sport- és Egészség­napot, amely szorosan kapcsolódott az Atomerőmű Sportegyesület sportágválasztó napjához. Az esemény célja, hogy a munkavállalók családtagjaikkal együtt, közösségépítő jelleggel spor­toljanak az egészséges életmód jegyében. További programként a város fitneszklubjai kínáltak különböző testmozgási lehetőségeket, az edzések folyamatosan zajlottak a funkcioná­­listréning-pályán, valamint a fitneszsátorban. Az esti nyereményátadást követően az Intim Torna lllegál fellépése zárta a rendezvényt. Számtalan sportprogram várta a munkatársakat: lehetőség volt egyénileg, illetve szervezetekkel és családtagokkal együtt, csapatokban megmé­rettetni foci- és buborékfoci-versenyeken. Ezek mellett számos sportág kipróbálására kínált lehetőséget az ASE sportszakosztálya, többnyire a gyerekeknek, akik a programok se­gítségével közelebbről is megismerhették a vá­rosunkban jelen lévő sportágak rendkívül széles választékát. A szakembe­rek személyre szabottan nyújtottak segítséget az érdeklődő tehetségeknek gyakorlatban és elmélet­ben egyaránt. A résztve­vők Olimpiai Útlevélbe gyűjtötték a sikeresen ki­próbált sportágakért ka­pott pecséteket, s ezeket összegyűjtve nyeremény­­játékon sporteszközöket nyerhettek. Sipos-Szabó Csilla TLK Társadalmi ellenőrzés a Paksi Atomerőműben A Paksi Atomerőmű környezetében fekvő településeket tömörítő Társadalmi Ellenőrző, Infor­mációs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) képviselői személyesen tájékozódtak az erőmű 2. blokkján jelenleg is zajló főjavítási munkálatokról, az új, 15 hónapos karbantartási ciklus ősszel történő bevezetésének helyzetéről és a környezeti ellenőrző rendszer működéséről. Az ellenőrző bizottság tagjai rendszeresen látogatják a létesítményt, ezzel is biztosítva az erőmű tevékenysége feletti civil kontrollt, és azt, hogy a térség településeinek polgárai első kézből kapjanak tájékoztatást az atom­erőműben elvégzett feladatokról és a szük­séges fejlesztésekről. A civilszervezet kép­viselői számára dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója mutatta be az aktuálisan folyó munkálatokat. Folytatás a 3. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents