Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2015-07-01 / 7. szám

16 2015. július <#> „ „ mym paksi atomerőmű 25 éves az Atomerőmű Tűzoltóság 25 évvel ezelőtt alakult meg az ország egyik legjobb tűzoltócsapata, az Atomerőmű Tűzoltóság. Kiválóságukat nem csupán - és sze­rencsére nem elsősorban - a gyakorlatban bizonyítják, hanem versenyeken is: olyan eset nem fordulhat elő, hogy kupa nélkül térje­nek haza. A jubileum alkalmából két, a kezdetek óta itt dolgozó veteránt, Bőhm Péter parancsnokot ésTibai László szerparancsnokot kértük, hogy emlékezzen vissza az elmúlt 25 évre. Tibai László szerparancsnok 1987- ben került a Paksi Állami Tűzoltóság­hoz. Kezdetben a paksi parancsnok­ság kihelyezett őrse működött az erőmű területén, ahova Bőhm Péter, az egység vezetője hívta dolgozni. Úgy emlék­szik vissza, hogy mint minden újoncot, őt is aggodalmak­kal töltötte el ez a kihívás, de annyira megszerette a tűzol­tószakmát, hogy mást már el sem tud képzelni magának. Legnagyobb élménye az volt, amikor 1991-ben kiküldték Angliába, hogy átvegye Simont, a 61 méter magasba felérő emelőkosaras gépjárművet. Európában akkor még csak 2 darab volt az említett autóból, és Lászlónak adódott az a le­hetőség, hogy láthassa, hogyan készül, majd együtt tesztel­hesse a kész járművet angol kollégáival. Ebből a mai napig helyzeti előnye van, hiszen ízig-vérig ismeri a Simont. Jelenleg az új műszaki felszerelésekhez ír kezelési, kar­bantartási és használati útmutatókat; az új felszerelések be­szerzésében és annak összeállításában, tesztelésében vesz részt, mentorként foglalkozik az új felszerelők gyakorlati és elméleti felkészítésével, valamint tűzoltó-technikai előadá­sokat tart. Büszke arra, hogy azt csinálhatja, ami a hobbija, és hogy az Atomix Tűzoltóságnál dolgozik, hiszen nemcsak elvárják tőlük a folyamatos fejlődést, hanem biztosítják is számukra az ehhez szükséges feltételeket, és nagy gondot fordítanak egészségük megőrzésére és kontrolljára. Bőhm Péter parancsnok 1982-ben főelőadói beosztás­ban kezdte pályafutását a Paksi Városi Tűzoltó-parancsnok­ságon. Kezdetben az atomerőmű-építkezés tűzvédelmi ügyeit kapta meg, a tűzvédelmi hatósági és szakhatósági feladatokat kellett megoldania. Ekkor még a vállalat dolgo­zóit képezték ki a tűzoltási feladatok ellátására, de hamar rá­jöttek, hogy az üzemi személyzet nem tud tüzet oltani más feladatuk mellett, ha „éles" helyzet adódik. Ebből kifolyólag 1990-ben megalapították a Paksi Atomerőmű Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságát, amelynek az élére őt nevezték ki parancsnoknak. Az erőmű adta az épületet és a technikai felszerelést, a Belügyminisztérium biztosította a létszámot, a személyi juttatást és a védőfelszerelést. 1994-ben történt meg a „privatizáció", és megalakult az Atomix Kft. Tűzoltási és Kárelhárítási Szakágazat, amelynek azóta is ő a vezetője. Mint mondta, büszkeséggel tölti el, hogy lehetősége volt a nulláról felépíteni egy olyan tűzoltóságot, mint ami­lyet ma az Atomerőmű Tűzoltóság megtestesít. Büszke a kollégáira, akik mind megfelelnek a szakmai képzettségek­nek és követelményeknek, és számos megmérettetésen bizonyították felkészültségüket itthon és külföldön egy­aránt. Számára nagyon fontos az emberek értéke, hiszen nélkülük a legjobb technikai háttérrel sem működne ez a szakma. Éppen ezért igyekszik minden lehetőséget meg­teremteni arra, hogy kollégái a legmagasabb színvonalon végezhessék munkájukat. Nagy hangsúlyt fektet a szakmai tudás és a fizikai állóképesség szinten tartá­sára, fejlesztésére; fontosnak tartja, hogy tűzoltói fizikailag és szellemileg is hosszú ideig alkalmasak legyenek mun­kájuk végzésére. Elmondta, hogy a kor haladása mindig változásokat hozott az életükben, 3-4 évente mindig meg kellet újulniuk. Most az új blokkok építésére kell felkészül­ni, a létszámot meg kell erősíteni. Szükséges a jelenlegi képzési rendszer megújítása. Egy teljesen új fejlesztésű e-learning képzési anyag készítése van folyamatban, ame­lyet már tavaly teszteltek. A meglévő állományból tovább kell képezni azokat a személyeket, akik alkalmasak lesznek a jövőben felvételre kerülő személyek betanítására. Nem utolsó sorban számos feladat adódik az új tűzoltólaktanya építésével kapcsolatban is, amelynek munkálatai az idei év végén kezdődnek. /../.

Next

/
Thumbnails
Contents