Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2013-03-01 / 3. szám

mym paksi atomerőmű 2013. március 24 Bernáth Donát László vagyok, Dunaújvárosban születtem, 2013. január 30-án. Születési súlyom 3700 gramm, a magasságom 54 centiméter volt. Nővérem, Boglárka, már nagyon várta a születésemet, ő 3 évvel idősebb nálam. Több­nyire alszom, és eszem, nyugodt és kiegyensú­lyozott baba vagyok, szeretek sétálni, szemlé­lődni. Már nagyon várom a melegebb tavaszi napokat, amikor hosszabb sétákat tehetek az anyukámmal. Édesapám Bernáth Szabolcs, aki projektfelelősként dolgozik a projekt támogató osztályon, édesanyám Varjas Gabriella, aki az ISD DunaferrZrt.-nél beszerzési főmunkatárs. Nevünk Bódis Csanád és Bódis Csongor. Szek­­szárdon születtünk 2013. február 5-én. Elsőként Csanád érkezett, 2600 grammal és 49 centimé­terrel, majd egy perccel később Csongor, 3100 grammal és 56 centiméterrel. Első gyermekek­ként születtünk a családba, nagypapa Bódis Árpád (az rko nyugdíjasa) nagy büszkeségére. Jó kisbabák vagyunk, sok örömet okozunk szü­léinknek, nagyszüleinknek. Apa kollégája, Szabó Peti bácsi külön büszke rá, hogy a születésnap­ján érkeztünk! Édesapa, Bódis Csaba, a reaktor és készülék karbantartó osztályon vizuális vizsgáló, anyukánk Tanner Anna, aki gazdasági mérnök. Nevem Csötönyi Lili, Szekszárdon születtem 2013. január 11-én 3060 grammal és 51 centi­méterrel. A családban én vagyok az első baba, így már nagyon várták az érkezésemet. Szüleim szerint jó baba vagyok, szépen gyarapodom, s az éjszakát végigalszom! Apukám Csötönyi Tamás, aki a karbantartási igazgatóság biztonsági rend­szer osztályon művezetőként dolgozik. Anyu­kám Csötönyiné Dömötör Zelma, aki születésem előtt diszpécserként dolgozott az M6-os Autó­pálya Mérnökségen. Nevem Schaffer Miksa. Telkiben jöttem a világ­ra, 2012. december 27-én. Amikor megszület­tem 3560 gramm volt a súlyom, a magasságom pedig 56 centiméter. Második gyermek vagyok a családban, van egy kétéves nővérem: Schaf­fer Liza. Kicsit hasfájós vagyok, mint általában a fiú gyermekek, de az étvágyam nagyon jó. Édesapám Schaffer Károly, a karbantartási igaz­gatóságon dolgozik, a reaktor és készülék kar­bantartó osztályon technológus, az édesanyám Bokodi Barbara, jelenleg otthon van velem és a nővérkémmel. Nevem Viktor Gréta, Budapesten születtem 2013. január 15-én. Súlyom ekkor 3395 gramm, a magasságom 51 centiméter volt. Barna hajam van és kék szemem. A család első gyermeke va­gyok. Amikor tele van a pocakom, sokat alszom, és szeretem, ha anya vagy apa elringat a kezé­ben. Legjobb barátnőm a nagymama, akivel so­kat nevetgélünk. Imádom a babakocsis sétákat, és az esti fürdőzéseket. Apukám Viktor Endre, aki átrakógép operátor a nukleáris fűtőanyag üzem­nél, anyukám ötvös, aranyművesként dolgozott Budapesten. LILI Fritz Gergely vagyok, 2013. január 27-én a szek­szárdi kórházban láttam meg a napvilágot. Szü­letési súlyom 3 160 gramm volt, a magasságom 52 centiméter. Második fiúgyermek vagyok a családban, van egy bátyám, Fritz Dániel, aki há­rom éves. Sokat eszem, és jó kisbaba vagyok. Édesapa, Fritz Tamás, az üzemviteli főosztály tur­bina osztályán dolgozik, turbina gépész munka­körben, édesanya Fritzné Karácsonyi Judit, aki jelenleg itthon van a bátyámmal és velem. Egészségkuckó farsangi bál Hagyományteremtő céllal Egészség­kuckó farsangi bált rendeztek a Paksi Atomerőmű Egészségközpontjában. Az egészség jegyében meghirdetett prog­ramra az egészséghez kapcsolódó jelmez­ben jelentek meg a vállalkozó szellemű gyermekek, február 22-én délután. A szer­vezők szendviccsel, farsangi fánkkal, apró süteménnyel és gyümölcsteával várták őket. Az ötletesnél-ötletesebb jelmezek fo­lyamatosan érkeztek, látható volt közöttük eper, szőlő, eperlekvár, egészségőr, baleri­na, török- és indiai táncosnő, cowboy és doktornő is. A jelmezesek a regisztráció során kapott sorszámmal részt vettek a legötletesebb jelmez versenyen, amelyre minden jelmezt viselő gyermek egy-egy szavazatot adhatott le. A jelmezesek felvonulása után került sor a dij átadására, amelyet a balerinák (akik kamasz fiúk voltak, tüllszoknyá­­ban!) nyertek. Nyereményük egy citrom­torta volt, amit önzetlenül felajánlottak a résztvevők között, közös elfogyasztásra. Az est fénypontja a zsákbamacska nyere­ményjáték volt, minden résztvevő egy-egy ajándékcsomagot kapott, amely a farsangi bál céljához hűen egészségmegőrző ter­mékeket (vitaminokat, fogápolási cikke­ket, gyümölcsteákat stb.) tartalmaztak. Ezután, este hét óráig, igazi buli hangu­lat alakult ki, diszkó fénnyel, jó zenékkel, táncversennyel, székfoglaló játékkal, sep­rős tánccal és egyéb szórakoztató, vidám programokkal. LILI Kedves Olvasóink! A kézfogás hétköznapjaink gyakori történése, sokak számára rutin, szinte már észrevétlen, mások számára viszont furcsa, sokszor nemkívánatos érintés. A leg­több ember egyáltalán nem gondolkozik azon, hogyan is kellene kezet fogni, egy­szerűen csak nyújtja a kezét. Pedig a kézfogásnak is megvannak a maga trükkjei, szabályai - és természetesen vannak ajánlások arra is, hogyan NE csináljuk. Mivel ez az egészen egyszerű, szinte már ösztönös mozdulat a személyiségünkről árulko­dik, íme, néhány jó tanács. A helyes kézfogás mozdulatsora a következő: úgy nyújtsuk a kezünket, hogy a mutató- és hüvelykujj derékszögének hajlatát kell kölcsönösen elérni. Az ujjak nem nyúlhatnak le a másik csuklójához. A két tenyér, ha lehet, érjen össze - ha túl széles a kézfejünk, ez nem megy könnyen; ilyenkor kicsit mélyebbre nyújtsuk le a négy ujjúnkat, és törekedjünk arra, hogy a két tenyér összeérjen. A kézfogás csípőmély­ségben, félig nyújtott karral történik, és határozott fogással fejeződik be. Két gyors kézrázás - nálunk ez a szokás. Ha valaki sokáig rázogatja a kezünket, és ez bennün­ket zavar, akkor kézfogás közben nyissuk ki a tenyerünket, vagyis nyújtsuk ki az uj­jainkat: erre a másik biztosan el fogja kezünket engedni. Semmiképp ne rángassuk el, még ha nagyon szorítja, akkor sem. Ez utóbbi esetben pár centivel mozdítsuk el az összekapcsolódott kézfejeket lefelé, majd picit fölfelé - kihúzni a kezünket úgy­sem tudjuk. Kézfogásnál fordított a rend, mint köszönésnél, azaz előre nyújtja a kezét a nő a férfinak, az idősebb a fiatalnak, a főnök a beosztottnak. Kézfogás közben minden esetben bele kell nézni a másik szemébe, a szemkon­taktus kikerülése durva sértés. Az urak minden esetben (fel)állva fognak kezet, hölgyek számára ez nem kötelező. A kézfogás mindig egy kézzel történik: a másik kezének „szendvicsbe” foglalása szintén udvariatlanság. A bemutatkozás mindig megelőzi a kézfogást (azaz már elkezdjük kimondani a nevünket, mialatt a kezün­ket nyújtjuk), ami 3-4 másodpercnél sosem hosszabb. A közvélekedés szerint kesztyűben nem szabad kezet fogni. Ez az állítás azon­ban csak részben igaz, mert igenis szabad kesztyűben kezet fogni: uraknak egymás között, ha mindkét félen kesztyű van; hölgyeknek bármikor, illetve minden olyan esetben, amikor a kesztyű az egyenruha része. Az ellenjavallt kézfogási módok közül - már csak elnevezésük miatt is - a döglött hal- és a leveszöldség-kézfogásról ejtünk szót. A legvisszataszítóbb kézfogás találóan a döglött hal nevet kapta. Bemutatkozás­nál bizonyára senki sem fog meg szívesen egy petyhüdt, puha kezet, mely ráadásul hideg és nyirkos is. Ilyenkor megfordulhat a fejünkben, hogy az illető gyenge jellem, vagy nem örül a találkozásnak. Ez akár igaz is lehet, ám arról sem szabad megfeled­kezni, hogy a háttérben kulturális és egészségi okok is állhatnak. Bizonyos ázsiai és afrikai országokban éppen a puha kézfogás a megszokott, és a kemény kézszorítást tartják illetlenségnek, másrészt a világon minden huszadik ember krónikus verej­tékezésben szenved. A döglött halhoz hasonló benyomást keltő kézfogás a leveszöldség, mert olyan a fogása, mint egy csokor sárgarépának. A döglött halhoz viszonyítva merevebb, és kevésbé nyirkos érintésű, de szintén gyenge jellemről árulkodik. IK

Next

/
Thumbnails
Contents