Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-03-01 / 3. szám
mym paksi atomerőmű 2013. március 24 Bernáth Donát László vagyok, Dunaújvárosban születtem, 2013. január 30-án. Születési súlyom 3700 gramm, a magasságom 54 centiméter volt. Nővérem, Boglárka, már nagyon várta a születésemet, ő 3 évvel idősebb nálam. Többnyire alszom, és eszem, nyugodt és kiegyensúlyozott baba vagyok, szeretek sétálni, szemlélődni. Már nagyon várom a melegebb tavaszi napokat, amikor hosszabb sétákat tehetek az anyukámmal. Édesapám Bernáth Szabolcs, aki projektfelelősként dolgozik a projekt támogató osztályon, édesanyám Varjas Gabriella, aki az ISD DunaferrZrt.-nél beszerzési főmunkatárs. Nevünk Bódis Csanád és Bódis Csongor. Szekszárdon születtünk 2013. február 5-én. Elsőként Csanád érkezett, 2600 grammal és 49 centiméterrel, majd egy perccel később Csongor, 3100 grammal és 56 centiméterrel. Első gyermekekként születtünk a családba, nagypapa Bódis Árpád (az rko nyugdíjasa) nagy büszkeségére. Jó kisbabák vagyunk, sok örömet okozunk szüléinknek, nagyszüleinknek. Apa kollégája, Szabó Peti bácsi külön büszke rá, hogy a születésnapján érkeztünk! Édesapa, Bódis Csaba, a reaktor és készülék karbantartó osztályon vizuális vizsgáló, anyukánk Tanner Anna, aki gazdasági mérnök. Nevem Csötönyi Lili, Szekszárdon születtem 2013. január 11-én 3060 grammal és 51 centiméterrel. A családban én vagyok az első baba, így már nagyon várták az érkezésemet. Szüleim szerint jó baba vagyok, szépen gyarapodom, s az éjszakát végigalszom! Apukám Csötönyi Tamás, aki a karbantartási igazgatóság biztonsági rendszer osztályon művezetőként dolgozik. Anyukám Csötönyiné Dömötör Zelma, aki születésem előtt diszpécserként dolgozott az M6-os Autópálya Mérnökségen. Nevem Schaffer Miksa. Telkiben jöttem a világra, 2012. december 27-én. Amikor megszülettem 3560 gramm volt a súlyom, a magasságom pedig 56 centiméter. Második gyermek vagyok a családban, van egy kétéves nővérem: Schaffer Liza. Kicsit hasfájós vagyok, mint általában a fiú gyermekek, de az étvágyam nagyon jó. Édesapám Schaffer Károly, a karbantartási igazgatóságon dolgozik, a reaktor és készülék karbantartó osztályon technológus, az édesanyám Bokodi Barbara, jelenleg otthon van velem és a nővérkémmel. Nevem Viktor Gréta, Budapesten születtem 2013. január 15-én. Súlyom ekkor 3395 gramm, a magasságom 51 centiméter volt. Barna hajam van és kék szemem. A család első gyermeke vagyok. Amikor tele van a pocakom, sokat alszom, és szeretem, ha anya vagy apa elringat a kezében. Legjobb barátnőm a nagymama, akivel sokat nevetgélünk. Imádom a babakocsis sétákat, és az esti fürdőzéseket. Apukám Viktor Endre, aki átrakógép operátor a nukleáris fűtőanyag üzemnél, anyukám ötvös, aranyművesként dolgozott Budapesten. LILI Fritz Gergely vagyok, 2013. január 27-én a szekszárdi kórházban láttam meg a napvilágot. Születési súlyom 3 160 gramm volt, a magasságom 52 centiméter. Második fiúgyermek vagyok a családban, van egy bátyám, Fritz Dániel, aki három éves. Sokat eszem, és jó kisbaba vagyok. Édesapa, Fritz Tamás, az üzemviteli főosztály turbina osztályán dolgozik, turbina gépész munkakörben, édesanya Fritzné Karácsonyi Judit, aki jelenleg itthon van a bátyámmal és velem. Egészségkuckó farsangi bál Hagyományteremtő céllal Egészségkuckó farsangi bált rendeztek a Paksi Atomerőmű Egészségközpontjában. Az egészség jegyében meghirdetett programra az egészséghez kapcsolódó jelmezben jelentek meg a vállalkozó szellemű gyermekek, február 22-én délután. A szervezők szendviccsel, farsangi fánkkal, apró süteménnyel és gyümölcsteával várták őket. Az ötletesnél-ötletesebb jelmezek folyamatosan érkeztek, látható volt közöttük eper, szőlő, eperlekvár, egészségőr, balerina, török- és indiai táncosnő, cowboy és doktornő is. A jelmezesek a regisztráció során kapott sorszámmal részt vettek a legötletesebb jelmez versenyen, amelyre minden jelmezt viselő gyermek egy-egy szavazatot adhatott le. A jelmezesek felvonulása után került sor a dij átadására, amelyet a balerinák (akik kamasz fiúk voltak, tüllszoknyában!) nyertek. Nyereményük egy citromtorta volt, amit önzetlenül felajánlottak a résztvevők között, közös elfogyasztásra. Az est fénypontja a zsákbamacska nyereményjáték volt, minden résztvevő egy-egy ajándékcsomagot kapott, amely a farsangi bál céljához hűen egészségmegőrző termékeket (vitaminokat, fogápolási cikkeket, gyümölcsteákat stb.) tartalmaztak. Ezután, este hét óráig, igazi buli hangulat alakult ki, diszkó fénnyel, jó zenékkel, táncversennyel, székfoglaló játékkal, seprős tánccal és egyéb szórakoztató, vidám programokkal. LILI Kedves Olvasóink! A kézfogás hétköznapjaink gyakori történése, sokak számára rutin, szinte már észrevétlen, mások számára viszont furcsa, sokszor nemkívánatos érintés. A legtöbb ember egyáltalán nem gondolkozik azon, hogyan is kellene kezet fogni, egyszerűen csak nyújtja a kezét. Pedig a kézfogásnak is megvannak a maga trükkjei, szabályai - és természetesen vannak ajánlások arra is, hogyan NE csináljuk. Mivel ez az egészen egyszerű, szinte már ösztönös mozdulat a személyiségünkről árulkodik, íme, néhány jó tanács. A helyes kézfogás mozdulatsora a következő: úgy nyújtsuk a kezünket, hogy a mutató- és hüvelykujj derékszögének hajlatát kell kölcsönösen elérni. Az ujjak nem nyúlhatnak le a másik csuklójához. A két tenyér, ha lehet, érjen össze - ha túl széles a kézfejünk, ez nem megy könnyen; ilyenkor kicsit mélyebbre nyújtsuk le a négy ujjúnkat, és törekedjünk arra, hogy a két tenyér összeérjen. A kézfogás csípőmélységben, félig nyújtott karral történik, és határozott fogással fejeződik be. Két gyors kézrázás - nálunk ez a szokás. Ha valaki sokáig rázogatja a kezünket, és ez bennünket zavar, akkor kézfogás közben nyissuk ki a tenyerünket, vagyis nyújtsuk ki az ujjainkat: erre a másik biztosan el fogja kezünket engedni. Semmiképp ne rángassuk el, még ha nagyon szorítja, akkor sem. Ez utóbbi esetben pár centivel mozdítsuk el az összekapcsolódott kézfejeket lefelé, majd picit fölfelé - kihúzni a kezünket úgysem tudjuk. Kézfogásnál fordított a rend, mint köszönésnél, azaz előre nyújtja a kezét a nő a férfinak, az idősebb a fiatalnak, a főnök a beosztottnak. Kézfogás közben minden esetben bele kell nézni a másik szemébe, a szemkontaktus kikerülése durva sértés. Az urak minden esetben (fel)állva fognak kezet, hölgyek számára ez nem kötelező. A kézfogás mindig egy kézzel történik: a másik kezének „szendvicsbe” foglalása szintén udvariatlanság. A bemutatkozás mindig megelőzi a kézfogást (azaz már elkezdjük kimondani a nevünket, mialatt a kezünket nyújtjuk), ami 3-4 másodpercnél sosem hosszabb. A közvélekedés szerint kesztyűben nem szabad kezet fogni. Ez az állítás azonban csak részben igaz, mert igenis szabad kesztyűben kezet fogni: uraknak egymás között, ha mindkét félen kesztyű van; hölgyeknek bármikor, illetve minden olyan esetben, amikor a kesztyű az egyenruha része. Az ellenjavallt kézfogási módok közül - már csak elnevezésük miatt is - a döglött hal- és a leveszöldség-kézfogásról ejtünk szót. A legvisszataszítóbb kézfogás találóan a döglött hal nevet kapta. Bemutatkozásnál bizonyára senki sem fog meg szívesen egy petyhüdt, puha kezet, mely ráadásul hideg és nyirkos is. Ilyenkor megfordulhat a fejünkben, hogy az illető gyenge jellem, vagy nem örül a találkozásnak. Ez akár igaz is lehet, ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy a háttérben kulturális és egészségi okok is állhatnak. Bizonyos ázsiai és afrikai országokban éppen a puha kézfogás a megszokott, és a kemény kézszorítást tartják illetlenségnek, másrészt a világon minden huszadik ember krónikus verejtékezésben szenved. A döglött halhoz hasonló benyomást keltő kézfogás a leveszöldség, mert olyan a fogása, mint egy csokor sárgarépának. A döglött halhoz viszonyítva merevebb, és kevésbé nyirkos érintésű, de szintén gyenge jellemről árulkodik. IK
