Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2013-11-01 / 11. szám

2 2013. november Üzemeltetési információcseréről tanácskoztak folytatás az előző oldalról 2012 őszén Tokióban a WANO Műszaki Vezetők Konferenciája keretén belül tartották meg a Moszkvai Központ MVT második ülését, amelynek fő célja a fukushimai baleset következtében előírt stressztesztek során elhatározott intézkedések bevezetésével kapcsolatos tapasztalatcsere volt. Ezen az ülésen a tanács elnökévé Volent Gábort, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. biztonsági igazgatóját választották meg. A soron következő, harmadik MVT-ülést idén október 1-3. között Budapesten tartották. A rendezvényen 38 műszaki vezető vett részt Bulgáriából, Csehországból, Finnországból, Kínából, Oroszországból, Örményországból, Szlovákiából, Ukrajnából, valamint Magyarország­ról. Az ülés fő témái között szerepelt a súlyos balesetek kezelésére vo­natkozó WANO-irányelv kidolgozása, a zónaolvadék reaktortartályban való tartása a WER típusú erőművek súlyos balesete esetén, a WANO Moszkvai Központ erőműveinek monitorozása és a helyi WANO-kép­­viselők feladatai, az információs technológiák alkalmazásának lehető­ségei a WANO MC VVER regionális krízisközpontban, a súlyos baleset kezelésének oktatása a személyzetnek szimulátor segítségével. A két­napos ülés alatt közel 30 előadás hangzott el, amelyekben a résztvevők tájékoztatták egymást az erőművükben elért előrehaladásról a tárgyalt témák kapcsán. Az elhangzott információk alapján az MVT tagjai dön­töttek az elkövetkezendő időszak további feladatairól és teendőiről, valamint meghosszabbították Volent Gábor MVT-elnöki tisztségét a következő ülésig. Október 3-án az MVT tagjai a Paksi Atomerőműbe látogattak, ahol Hamvas István és Volent Gábor fogadta őket. A vendégek először egy prezentáció keretén belül részletes tájékoztatást kapták a Paksi Atom­erőmű Célzott Biztonsági Felülvizsgálata és a súlyosbaleset-kezelés (sbk) keretén belül meghozott és tervezett intézkedésekről, átalakítá­sokról, többek között az üzemzavari hidrogén-rekombinátorokról, a reaktortartály külső hűtéséről, az sbk kis- és nagyteljesítményű dízel­­generátorokról, az új Védett Vezetési Pontról, az új földrengésálló tűz­oltóállomásról, az új sótalanvíz-tartálytelepről stb. Az erőmű látogatása során a vendégek megtekintették a már létesített sbk-dízelek tárolóját és a Védett Vezetési Pontot. Hadnagy Jelena ONER-gyakorlat az atomerőműben AzONER-3-2013 Nemzeti Nukleárisbaleset-elhárítási Gyakorla­tot 2013. október 7-9. között rendezték meg. A gyakorlat elő­készítésének és a megvalósításának oroszlánrészét a BM Orszá­gos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF), az Országos Atomenergia-hivatal (OAH) és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vállalta magára. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ajánlása alap­ján nukleáris létesítménnyel rendelkező országoknak rendsze­resen, olyan magas színvonalú nemzeti gyakorlatokat kell vég­rehajtani, mint amilyen a mostani is volt. Ami Magyarországot illeti, hasonló gyakorlatra a 2004-es év folyamán került sor. Az atomerőmű Baleset-elhárítási Szervezetén (BESZ) kívül a gyakorlatba bekapcsolódott az Országos Nukleárisbaleset-el­hárítási Rendszer (ONER) központi, ágazati, területi és helyi szervezeteinek szakembergárdája is, ami közel 1000 ember mozgósítását jelentette a három nap alatt. Az atomerőműben zajló első ütem végeztével a BM OKF főigaz­gatója, dr. Bakondi György tű. altábornagy és Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia-hivatal főigazgatója közös sajtótájékozta­tót tartott, ahol a végrehajtott feladatok alapján sikeresnek ítélték a tizennyolc órás nemzeti gyakorlatot. A nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat eredményei és tapasz­talatai a résztvevők által külön-külön is elemzésre fognak kerülni, s ennek megfelelően a közeljövőben összefoglaló értékelés készül. A nemzeti gyakorlat 3. napján a nukleárisbaleset-elhárításban érintett szervezetek gyakorlati bemutatót tartottak Pakson, a vá­rosban. A bemutatón az érdeklődők és a meghívottak megtekint­hették a sugárfelderítés, kimenekítés és mentesítés feladatait, a nukleárisbaleset-elhárításban alkalmazott mérő- és értékelő esz­közöket. Több mint tíz szervezet és eszközforgalmazó mutathat­ta be képességeit. A délutáni órákban az óvodások és iskolások ismerkedhettek meg a kiállított eszközökkel és gépjárművekkel. Több mint ötszáz fiatal látogatta meg a rendezvényt. Ll <Íf> mym paksi atomerőmű A Dzsúdó Világnapján kitüntetésekkel jutalmazta a sportág támogatóit a Magyar Judo Szövetség elnöke, Tóth László. A Magyar Judoért kitüntetés arany fokoza­tát Baji Csaba elnök-vezérigazgató nevében, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. képviseletében október 28-án dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója vette át az elismerést. A Paksi Atomerőmű alapítványa 250 millió forint térségfejlesztési támogatásról döntött Egészségügyi intézmény modernizálását, játszótér ki­alakítását, valamint oktatási intézmény energiahaté­konysági korszerűsítését is támogatja az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. alapítványa. A Jövőnk Energiája Tér­ségfejlesztési Alapítvány kuratóriuma 30 pályázatot bírált el, és összesen 250 millió forint értékű támoga­tásról döntött a 2013. évi második pályázati fordulójá­ban. Az ülést ezúttal a györkönyi Művelődési Házban tartották október 21-én. A pályázók összesen mintegy 290 millió forintot igényel­tek. Az Alapítvány rendelkezésére álló 250 millió forintos keretösszeget a kuratórium teljes egészében odaítélte, a tá­mogatás mindösszesen 476,8 millió forint értékű fejlesztést generál a kedvezményezett térségekben. Néhány támogatott fejlesztés, a teljesség igénye nélkül: Paks Város Önkormányzata a városi rendelőintézet labora­tóriumának fejlesztésére, Bikács község az önkormányzati területen kialakítandó játszótér támogatására pályázott, Miske község az orvosi rendelő és szolgálati lakások felújí­tására, Tolna város pedig a Gesztenyéskert Óvoda és Zene­iskola épületének energiahatékonysági korszerűsítéséhez nyert forrást. Forrás: JETA Pannon Tudományos Díj Szolcsányi József és Bognár Péter A Nagykanizsán október 17-én rendezett Pannon Tudományos Nap elnevezésű kon­ferencia keretében adta át Bognár Péter, a Paksi Atomerőmű Zrt. humán igazgatója a Pannon Tudomány Díjat Szolcsányi József Széchenyi-díjas orvosnak, farmakológus­nak, az MTA pécsi területi bizottsága koráb­bi elnökének. A díjat a Paksi Atomerőmű Zrt. a du­nántúli régió tudományos életében ki­emelkedő szerepet játszó személyek tevé­kenységének, életpályájának elismerésére alapította. Azon személyek kaphatják meg, akik pályafutásuk jelentős részében - de legalább 10 éven át - a pannon régióban fejtettek ki kiemelkedő tudományos tevé­kenységet. A díjat először 2010-ben adták át. Évente egy alkalommal értékelik vele az arra érdemesek munkásságát. LA Bemutató gyakorlat a lakosság számára A Nemzeti Nukleárisbaleset-elhárítási Gyakorlat részeként lakossági bemutató gyakorlatra került sor Pakson október 9-én, az Atomerőmű Sport­egyesület sportcsarnoka melletti területen. A gyakorlat keretében egy feltételezett, a Paksi Atom­erőműben bekövetkező nukleáris baleset kezelését szemléltették a szakemberek, illetve bemutatták a sürgős óvintézkedések bevezetéséhez szükséges esz­közöket, képességeket. A rendezvényt a lakosság széles körű tájékoztatása céljából rendezték, hogy a balesetelhárítási szerveze­tek bemutathassák, milyen eszközöket, módszereket alkalmaznak a lakosság védelmére, illetve a lakosság megismerhesse veszélyhelyzeti feladatait, és a saját védelmét szolgáló óvintézkedéseket. A program keretében sor került kimenekítési be­mutatóra, földi sugárfelderítés szemléltetésére, esz­közbemutatóra, szakmai előadások megtartására. A gyakorlaton több ország és nemzetközi szer­vezet képviselője részt vett. Húsznál több hatóság, intézmény és közel egy tucatnyi védőeszközgyártó és -forgalmazó cég vonult fel Pakson, hogy szemlél­tesse, milyen ember- és eszközállomány áll rendel­kezésre, hogy egy nukleáris baleset következményeit csökkentse, elhárítsa. A gyakorlat keretében azt mo­dellezték, hogy egy, az atomerőműben történt bal­eset következtében a környezetbe jelentős mennyisé­gű radioaktív anyag kerül. A modellezett, összetett probléma bekövetkezésének valószínűsége rendkívül csekély, mondta az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. biz­tonsági igazgatója, Volent Gábor, aki kiemelte, hogy az ilyen, országos gyakorlatok megrendezése még­is fontos, hiszen a biztonsági filozófia fontos eleme, hogy az igen kis valószínűségű eseményekre is jól fel kell készülni. Elmondta, hogy az erőmű rendszere­sen tart felkészüléseket, személyzetét felkészíti a ve­szélyhelyzetek kezelésére, de a legnagyobb hangsúlyt a megelőzésre, a biztonság szintjének megőrzésére helyezik. A paksi gyakorlatot szervező Tolna Megyei Vé­delmi Bizottság vezetője, Tóth Ferenc kormánymeg­bízott is azt hangsúlyozta, hogy fontos felkészülni a veszélyhelyzetek hatékony kezelésére, még akkor is, ha ezek bekövetkeztének - a magas szintű szakmai munkának köszönhetően - igen kicsi az esélye. A legfontosabb célok között nevezte meg azt, hogy a la­kosság megismerje, melyek a teendők egy nukleáris vészhelyzet bekövetkeztekor. Mint rámutatott, ezeket a lépéseket a speciálisan felkészített szervezeteknek kell megtenniük, ám a szakemberek csak akkor tud­ják tökéletesen ellátni feladataikat, ha a lakosság az elhárítás érdekében maximálisan együttműködik. A program végén tartott sajtótájékoztatón elhang­zott: a gyakorlat során látható volt, hogy a védelmi rendszer működik, de az átfogó, mélyebb értékelés ez után történik, továbbá a nemzetközi megfigyelők is készítenek jelentést. Hangsúlyozták, hogy a sikeres kitelepítéshez a lakosság együttműködő, fegyelme­zett magatartására is szükség van. Wollner Pál

Next

/
Thumbnails
Contents