Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-11-01 / 11. szám
laiki Áko: 2013. november r; ■ ■3 Vietnami szakemberek nukleáris képzése mym paksi atomerőmű Ismét ünnepélyes oklevélátadással zárult Pakson a vietnami szakemberek magyarországi képzése. Október 18-án a negyedik turnus 40 fős csoportja vehetett át oklevelet az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Karbantartó- és Gyakorlóközpontjában. A szakemberek hathetes képzése a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdődött az elméleti, majd a Paksi Atomerőműben folytatódott a gyakorlati ismeretek megszerzésével. Ezzel lezárult a 2012 szeptemberében induló, 4 turnusban folyó képzés, amelyben összesen 120 fő vett részt. Hamvas István, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója az ünnepségen többek között hangsúlyozta, hogy a vietnami szakemberek megismerhették az atomerőműben kialakult munkakultúrát és a biztonság iránti elkötelezettséget. Potápi Árpád János, az Országgyűlés Nemzeti Öszszetartozás Bizottságának elnöke említést tett a két ország között megélénkülő kapcsolatokról, amelynek ez a képzési program is részét képezi. Ngo Duy Ngo vietnami nagykövet elmondta, hogy terveik szerint 2020-ra munkába áll az első atomerőmű Vietnamban. Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára elismerően szólt arról, hogy az ázsiai ország kormánya elkötelezte magát a környezetet nem terhelő, megbízható és biztonságos atomenergia mellett. A záróünnepségen részt vettek a Műegyetem, a Paksi Atomerőmű vezetői, szakemberei is. Az okleveleket dr. Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója és Kiss István, az atomerőmű oktatási főosztályvezetője adta át. LA Vendégeink voltak Hervé Bemard, a Francia Atomenergia-ügyi Hivatal (CEA) ügyvezető alelnöke és Bertrand Barré, az 1NSTN (Nemzeti Nukleáris Tudományok és Technika Intézete), az AREVA igazgatóságának volt tudományos tanácsosa október 10-én a látogatást tettek az erőmű Karbantartó Gyakorlóközpontjában. Orosz parlamenti képviselők látogattak Paksra október 1-jén. Október 9-én Tóth Ferenc országgyűlési képviselő vezetésével országgyűlési képviselők tettek látogatást a Paksi Atomerőműben. A Roszatom moszkvai delegációja Bács Zalán magyarországi irodavezető kíséretében október 22-én érkezett látogatásra az atomerőműbe. BÁ A Magyarország és Vietnam közötti oktatási együttműködés keretében a negyedik, negyvenegy vietnami egyetemi oktatóból álló csoport szeptember és október hónapban Magyarországon szerzett nukleáris ismereteket. Négy vietnami egyetemi oktatót kérdeztünk szakmai és személyes élményeikről. Hoang Thi Kieu Trang (Ph.D atomfizikus, oktató a Ho Chi Minh Tudományegyetemen)- Tapasztalt különbséget a vietnami és a magyar felsőoktatás, illetve felnőttképzés között?- Jelentős különbségeket nem tapasztaltam a két ország oktatási rendszere között. Magyarországon azonban vannak olyan figyelemreméltó pedagógiai módszerek, amelyek nagyobb szabadságot adnak az egyéni felkészülés terén, illetve segítik a hallgatókat saját tantárgyaik ütemezésében, amellyel hatékonyan ösztönzik a tanulási folyamatot.- A képzés során melyik szakterület állt Önhöz a legközelebb?- A BME-n leginkább az atomfizika és hidraulika tantárgy tetszett. A paksi szakemberek előadásai, oktatásai pedig létfontosságúak voltak a műszaki egyetemen megszerzett tudás gyakorlati elmélyítésében.- Milyen emlékekkel tér haza Magyarországról?- Most jártam először Magyarországon, illetve Európában, ezért rengeteg emléket viszek magammal. A szakmai szempontok mellett a kulturális és a szabadidős tevékenységeket tekintve is sok-sok élménnyel gazdagodtunk. Külön kiemelném még, hogy a különböző vietnami egyetemek képviselőivel együtt töltött idő remek lehetőséget adott arra, hogy megoszthassuk egymással otthoni, szakmai tapasztalatainkat is. Nguyen Thi Anh Tuyet (Ph.D környezettudomány, egyetemi docens, a Hanoi Technológia és Tudományegyetemen)- Az oktatások közül melyik témakör volt Önnek a legérdekesebb?- A környezetmenedzsment a szakterületem, ezért elsősorban az atomenergia környezetre gyakorolt hatására, illetve a biztonsági kultúrára és az ahhoz kapcsolódó technológiákra voltam kíváncsi.- Milyen tapasztalatokat szerzett a Paksi Atomerőműben?- Mielőtt megérkeztünk Magyarországra, volt némi bizonytalanság bennem az atomenergiával, illetve egy atomerőmű környezetre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Az itteni előadások és személyes tapasztalataim teljes mértékben eloszlatták a félelmeimet, mert láttam, hogy a megfelelő környezetvédelmi és biztonsági kultúrával elérhető a környezeti hatások minimalizálása, a biztonságos üzemeltetés. A másik, számomra fontos terület a hulladékkezelés volt, ahol a Pakson látottak-hallottak megerősítettek abban, hogy otthon, Vietnamban is biztonságos atomerőművet tudunk majd építeni és üzemeltetni.- Mi a legkedvesebb emléke Magyarországról, amelyet hazatérve elsőként fog elmesélni?- Bár személyesen még nem jártam itt, otthon hallottam már Magyarországról. Szerencsésnek érzem magam, hogy pont ősszel jöhettem, mert Magyarország most különösen szép. A magyar emberek kedvessége és udvariassága, a vendégszeretet nagyon pozitív hatással volt rám. Nguyen Minh Quang (M.Sc villamosmérnök, oktató, az elektronikai tanszék vezetője a Ho Chi Minh Villamos Műszaki Főiskolán)- Villamosmérnökként milyen tapasztalatokat szerzett nálunk?- Oktatóként az atomerőművek villamos üzemeltetése a szakterületem. Szakmai szempontból a KGYK nagyon tetszett, közvetlen közelről láthattuk a különböző berendezéseket, az erőművi villamos berendezések oktatására szolgáló eszközöket. Kiemelném még a karbantartási folyamatokat bemutató gyakorlatokat, valamint a gőzfejlesztőt, amelyet belülről is megtekinthettük. Vietnam nukleáris képzési programjában, leendő szakembereinek felkészítésében alapvető szerepe lesz az itt megszerzett tapasztalatoknak. Az itt elsajátított tudás alapozza meg azt az egyetemünk által indított projektet, amelynek segítségével kialakítjuk majd saját képzési rendszerünket.- Milyen személyes élménnyel gazdagodott hazánkban?- Megérkezésünk előtt azt gondoltam, hogy Budapest egy zsúfolt, zajos nagyváros. Kellemesen csalódtam, mert a Duna két partján fekvő város gyönyörű, nyugodt és romantikus. A második három hétben a szállásunk Simontornyán volt, ahol pihenésképpen sokat beszélgettünk Magyarországról, többek közt a finom ételekről, borokról is. Luu Manh Quynh (M.Sc biofizikus, oktató, kutató a Hanoi Természettudományi Egyetemen)- Szakmailag hogyan értékeli az elmúlt hat hetet?- Felsőfokú tanulmányaimat Magyarországon, az ELTE Fizika tanszék biofizikai szakán kezdtem, szakdolgozatomat, majd később a tanulmányaimat a SOTE-n folytattam. Öt évvel ezelőtt tértem haza, ahol kutatóként a természettudományi egyetemen dolgozok, a fő területem a biofizika. Azzal a céllal érkeztem, hogy megismerjek egy új szakterületet, az atomfizikát, amelyet összekapcsolhatnék jelenlegi kutatási területemmel. A Pakson tartott előadások megerősítették bennem, hogy a biztonsági kultúra előtérbe helyezése nemcsak az atomenergetikában, hanem minden más munkaterületen is nagyon fontos. A képzések folyamán, BME-n dr. Aszódi Attila gondolata nyerte el leginkább a tetszésemet, miszerint a legjobb tanulási módszer az, hogy nem az egyes képletekre, hanem a képletekhez vezető gondolatmenetre kell emlékezni. így könnyebben lehet nagy mennyiségű tudásanyagot elsajátítani, a képleteket pedig később meg lehet nézni a tankönyvben. Ha a hallgató nem tudja alkalmazni ezt a módszert, akkor az oktatónak változtatni kell az oktatási metodikáján. A programban részt vevő paksi szakemberek személyesen is sok sikert kívántak vietnami kollégáik otthoni munkájához, kihangsúlyozva, hogy a továbbiakban is számíthatnak a támogatásukra. Kaluzsnyiné Galajda Györgyi Kárpáti Viktor Tapasztalatok a képzésről