Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2013-11-01 / 11. szám

Atomerőmű »Wt mym paksi atomerőmű M Oj MuNKa *tír XXXVI. évfolyam, 11. szám 2013. november A közösség ünnepe Céggyűrű kitüntetés Immáron 22 alkalommal köszönthették ünnepi körben Céggyűrűvel kitüntetett kollégáikat az atomerőmű munkatársai. A részvénytársaság vezetése 1992 óta Cég­gyűrű kitüntetés adományozásával is el­ismeri a kiemelkedően jó munkát végző munkavállalók tevékenységét, erősíti a tár­sasághoz tartozás érzését. A Céggyűrűket minden évben rendszeresen az október 23-i nemzeti ünnepet megelőző napokban adják át, ünnepélyes keretek között. Évente húsz dolgozó lehet boldog tulajdonosa az elisme­résnek, amelyet a munkatársak, munkahelyi közösségek javaslata alapján ítélnek oda a számos jelölt közül kiválasztottaknak. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. legran- | gosabb elismerését, a Céggyűrűt ismét húsz “ munkavállaló vehette át az október 18-án tartott rendezvényen Pakson, a Csengey Dé­nes Kulturális Központban. Az ünnepségen Hamvas István, a Paksi Atomerőmű vezér­­igazgatója mondott beszédet és adta át a ki­tüntetéseket, Bognár Péter humán igazgató pohárköszöntőt tartott. A 2013-as év kitüntetettjei: Ágoston Miklós vezető minőségfelügyeleti mérnök, Bese Lászlóné humánpolitikai előadó, Bíró Lajos villamos művezető, Bráz Sándorné technológus, Debreczeni Tibor technológus, Ferenczi Józsefné osztályvezető, Gergely Ju­dit Etel nyomdaüzem-vezető, Kern László művezető, Mátyás Ferenc művezető, Oláh Ferenc nukleáris karbantartó lakatos, Pataki Gábor dozimetrikus, Simonné Hlogyik Ág­nes csoportvezető, Suplicz Sándor műszaki ellenőr, Szabó Csaba művezető, Szőcs Péter osztályvezető, Teleki Gábor turbinagépész, Tóth Ferenc osztályvezető, dr. Vábró László orvos, Vertike Tamás reaktoroperátor, Zen­­tai Tibor műszaki főszakértő. Ünnepi beszédében Hamvas István ki­emelte, hogy a rendezvény a történelmi eseményre való emlékezés mellett a Paksi Atomerőmű közösségének ünnepe, az erős közösségi tudattal rendelkező kollektíva ünnepe. Azon kollégáknak az ünnepét is jelenti, akik az elmúlt időszakban tartósan kiváló teljesítményt nyújtottak, és akiket kollégáik érdemesnek tartottak a Céggyűrű kitüntetés elnyerésére. A jelenlegi 22. Cég­­gyűrű-átadással immár 440 kolléga viselheti az atomerőmű legrangosabb elismerését, a Céggyűrűt. A vezérigazgató szólt a közösség felelős­ségéről, a nukleáris energetika működteté­sével együtt járó biztonságtudatosságról és elkötelezettségről, továbbá az elért sikerek miatti büszkeségről és a környezet iránti tiszteletről is. Említést tett az eddigi ered­ményekről és jövőbeli feladatokról. „Ez az ünnep ebben a körben alkalom arra, hogy kicsit visszatekintve az elmúlt egy évre, egy­részt eredményeinkkel, sikereinkkel büsz­kélkedjünk, másrészt a stratégiánk mentén elvégzett feladatok előrehaladását bizonyos mértékben értékeljük, és becslést adjunk arra, hogy mi az, ami még hátra van” - mondta Hamvas István. „Nagyon fontos ese­mény volt tavaly decemberben, amikor egy szakmai konferenciával egybekötve ünne­pelhettük az 1. blokk indításának 30. évfor­dulóját. Szintén nagy öröm volt számunkra, amikor több mint 10 éves kemény munka eredményeként megkaptuk az Országos Atomenergia-hivatal engedélyét arra vonat­kozóan, hogy az 1. blokkot további húsz évig üzemeltethetjük. És fontos, komoly siker az is, hogy a biztonsági mutatóink jó értékei mellett rekord termelési eredménnyel zár­hattuk a múlt évet.” A továbbiakban Hamvas István kitért az erőmű társadalmi elfogadottságára, amely az idén is magasnak mondható, és folya­matosan nő az új blokk építésének támoga­tottsága is. „Nagyon fontos kihívást jelent számunkra az az elhatározás, amely szerint 1 kilowattóra termelési költségét jelentő­sen, közel 15%-kal csökkentsük. A jelenlegi villamosenergia-piaci viszonyokat tekint­ve elengedhetetlen, hogy az árpozíciónkat megőrizzük. Kollégáink, a Paksi Atomerő­mű szakembergárdája az erőmű története során számtalanszor bizonyította erre a ké­pességét. Úgy gondolom, hosszú távon lehet abban gondolkodni, hogy minden évben valamilyen sikerről számolhatunk be. Bíz­va az MVM stratégiai célkitűzéseiben és az új blokk építésében, remélem lesz századik Céggyűrű-ünnepség is” - mondta Hamvas István, majd befejezésül gratulált a kitünte­tetteknek. Bognár Péter pohárköszöntőjének kez­detén a Céggyűrű-kuratórium tevékenysé­gét méltatta. A 9 fős kuratórium elnökeként látja azt az összetett munkát, amely során minden évben megszületik a döntés 20 fő jutalmazására, a kitüntetés odaítélésére. A továbbiakban arra kérte az ünneplőket, hogy a kitüntetettek mellett emeljék poha­rukat az atomenergia jövőjére és az MVM Csoportra is, hogy mint ahogy vezérigaz­gató úr is mondta, a Paksi Atomerőmű száz évig tarthasson Céggyűrű-ünnepséget. Az ünnepi műsorban a Classic Club Sin­gers - élen a paksi kötődésű operaénekessel, László Boldizsárral - Verdi-feldolgozások­­kal kedveskedett a díjazottaknak, a közön­ségnek. LAnna Üzemeltetési információcseréről tanácskoztak Főmérnöki WANO-ülés résztvevői látogattak Paksra Az idei Wigner Jenő-díjat Koblinger László kapta Az MTA és a Paksi Atomerőmű által 1999-ben alapí­tott Wigner Jenő-díjat ez évben dr. Koblinger László, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) nyugalma­zott főigazgató-helyettese, „a nukleáris szakma ki­emelkedő hazai egyénisége" vehette át. A Wigner Jenő-díjat az alapítók olyan szakem­berek, kutatók munkájának elismerésére hozták létre, akik tevékenységükkel maradandót alkottak a magyar nukleáris energetika és fizika terén. Az idei évben dr. Koblinger László nyerte el a rangos kitün­tetést. A díjat október 11-én adták át a Wigner Jenő szü­letése 111. évfordulója és Nobel-díja 50. évfordulója alkalmából a nagyszabású nemzetközi szimpózium megnyitóján. A háromnapos budapesti tanácsko­zást az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont az MTA Atommagkutató Intézettel és az MTA Energiatudo­mányi Kutatóközponttal együttműködve szervezte. A WANO Moszkvai Központ Műszaki Vezetők (főmérnö­kök) Tanácsának harmadik ülését október 1-3. között Magyarországon tartották. A rangos nemzetközi rendez­vényen hazánkat Nagy Sándor, az MVM Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese, Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, valamint Volent Gábor biztonsági igazgató képviselte. A Budapesten zajló ta­nácskozást követően az ülés résztvevői október 3-án a Paksi Atomerőműbe látogattak. A Műszaki Vezetők Tanácsának (MVT) megalakításáról 2010- ben döntött a WANO Moszkvai Központ (MC) Közgyűlése. Az első tanácskozásra 2011 májusában került sor a cser­nobili atomerőműben, ahol döntöttek az MVT rendszeres működéséről és évenkénti összehívásáról. A MVT feladata: információcsere az atomerőművek megbízható és biz­tonságos üzemeltetésének biztosítása terén, a prioritások meghatározása az üzemidő-hosszabbítással, modernizá­cióval, teljesítménynöveléssel, személyzet felkészítésével kapcsolatos műszaki politikában. Az MVT funkciói közé tartozik az atomerőművek közötti üzemelte­tési információcsere, az egységes WANO-szabványok bevezetésére irányuló tevékenység támogatása, az atomerőművek üzemeltetésé­vel kapcsolatos aktuális feladatok meghatározása, a WANO-értekez­­letek, támogató missziók, konfe­renciák tematikájára vonatkozó javaslattétel. folytatás a következő oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents