Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2013-05-01 / 5. szám

16 2013. május-o’­mym paksi atomerőmű Fiataljaink Bemutatjuk Matesz Roland humánpolitikai szakértőt Sorozatunkban az eddigiek során olyan munkatár­saink szerepel­tek, akik új belépőként a közelmúltban nyertek felvételt a részvénytársasághoz. Mostani számunkban e hagyománytól eltérően egy olyan fiatal kollégánkat mu­tatjuk be, aki már évek óta cégünknél dolgozik, azonban úgy gondoltuk, hogy figyelemreméltó pályafutását érdemes megismerniük olvasóinknak. Roland Kaposváron született 1982. január 9-én. Általános iskolába Pécsett járt, majd 1994-ben felvételt nyert a pécsi Janus Pan­nonius Gimnázium 6 évfolyamos képzésé­re. Középiskolás éveinek tanulmányi, sport és közösségi eredményeit Janus-díjjal és Aranykoszorús díjjal honorálták. Az érett­ségit követően tanulmányait a Pécsi Tu­dományegyetemen folytatta, ahol humán szervező területen szerzett egyetemi ok­levelet kitűnő minősítéssel, mellette kom­munikációs szakirányú továbbképzésben is diplomázott. Az egyetemi évek alatt jel­lemző volt rá a szimultán tevékenységek végzése, nappali tagozatos tanulmányai mellett diákmunkát vállalt, ké­sőbb főállású munkaviszonyt lé­tesített egy nemzetközi cég jogi és kommunikációs igazgatósá­gának ügyintézőjeként. Az egyetem befejezésével egy sze­mélyzeti tanácsadó társaság junior HR munkatársaként helyezkedett el. Közremű­ködésével az iroda sikeresen beindította a munkaerő kölcsönzési tevékenységét, egy nyár alatt kiválasztott és munkába állított 1000 fős állományt. E sikereknek köszönhe­tően a cégnél regionális projektmenedzser kinevezést kapott. Ezt követően a multina­cionális HR területén szerzett tapasztalatot, rövid gyakornoki programot követően egy nagyvállalatnál középvezetőként kapott ál­lást. Eleinte egy vezető kiválasztási program beindítását menedzselte, majd személyzeti igazgatóként 150 fő munkáltatójaként tevé­kenykedett. Eközben vállalati személyügyi és vevőszolgálati validációs záróvizsgát tett a cég hazai történetének második legjobb eredményével. A Paksi Atomerőmű állományába 2008. december 15-én került. Első feladata a tár­saság felügyelő bizottságának munkáját segítő szakértői tevékenység ellátása volt. Ebben a pozícióban a vezető testület as­pektusán keresztül hamar megismerte a vállalatot, emellett igyekezett a közösség részévé válni. Munkája mellett részt vett a vezetői utánpótlás programban, a humán igazgatóság sárkányhajó csapat verse­nyein, igazgatósági csapatépítő tréningen és a legtöbb vállalati közösségi programon. Pécsiként nem látta könnyűnek a beillesz­kedést Pakson, de a kollégák, a város lakói mindenkor segítőkészen, kedvesen álltak, állnak hozzá. Emiatt is itt képzeli el a jövőjét hosszú távon. 2010. májusban az atomerőmű résztu­lajdonában álló Dél-Dunántúli Humánerő­forrás Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói feladatainak ellátására kapott megbízást. Az ügyvezetői teendőkön túl társadalmi fel­adatokat felvállalva a Foglalkoztatási Pak­tum paksi fórumának elnöki, valamint a Dél Dunántúli Regionális Innovációs Ügynök­ség felügyelő bizottsági tagságát is ellátja. 2013 januárjától a humán igazgató köz­vetlen állományában dolgozik, humánpo­litikai szakértőként. Feladatkörébe az igaz­gató munkájának szakmai és adminisztratív támogatása, cégvezetői és vezető testületi előterjesztések kezelése, jelentések, idősza­kos beszámolók készítése, a humán igazga­tóság közvetlen információs adatbázisának kialakítása, fenntartása, és egyéb feladatok tartoznak. Tagja a vállalati tudásmenedzs­ment teamnek is. További ismeretek megszerzése érdeké­ben 2011. óta a PTE Közgazdaságtudományi Karának MBA képzésére jár, ahol várhatóan 2013 júniusában közgazdász MBA oklevelet szerez. A részben angol nyelvű képzés a har­vardi metodikát adaptálva, a nemzetközi nagyvállalatok vezetési problémáit vizsgál­ja és elemzi a hallgatók aktív bevonásával. Roland magánélete kiegyensúlyozott, párjával, Matesz-Panta Katával 2012. au­gusztus 25-én kötöttek házasságot. Kata egy éve dolgozik Pakson, a Mezőföldi Re­gionális Víziközmű Kft. HR és munkaügyi osztályvezetői feladatai töltik ki minden­napjait. Kapcsolatuk az egyetemi évekre nyúlik vissza, és jó néhány éve közös ház­tartásban élnek. Sok szállal kötődnek Pécs­hez, de egyre inkább otthon érzik magukat Pakson. Terveik között szerepel a család­­alapítás, amihez megfelelő helynek érzik az „atomvárost". Roland a szabadidejében szeret sportol­ni, a téli időszakban a síelés és a tanuszoda látogatása, amúgy a cross trekking kerékpá­rozás, a kispályás labdarúgás, a sárkányhajó és időnként a fitness edzések jelentik szá­mára a kikapcsolódást. Büszke rá, hogy az erőműnél dolgozhat, szerencsésnek és boldognak érzi magát, mi­vel szerető családban és boldog párkapcso­latban él. Munkájában hálás a vezetők bizal­máért, és készen áll a további feladatokra, kihívásokra. Lásztóné Németh Ilona Jövőnk Nukleáris Energetikusáért Alapítvány A hazai nukleáris szakemberképzés felté­teleinek javítása és a minőségi szakember utánpótlás elősegítése érdekében az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2011-ben hozta létre a Jövőnk Nukleáris Energetikusáért (JNE) Ala­pítványt. Új sorozatunkban beszámolunk az alapítvány kuratóriuma által sikeresnek ítélt pályázatokról, valamint havi rendszeresség­gel bemutatunk egy-egy pályázót is. A rendszeres tanulmányi ösztöndíjat elnyert hallgatók közül ezúttal Tiborcz Lívia nyilatko­­tott eddigi tanulmányairól, jövőbeni céljairól.- Már a gimnáziumban is reál beállítottságú voltam, a matematika és a fizika volt a két ked­venc tantárgyam. Az atomenergetikával először a tatai Eötvös József Gimnázium diákjaként, az Országos Szilárd Leó fizikaversenyre való fel­készülés alatt találkoztam. A fizikaverseny a kö­zépiskolás tananyag modern fizikai, elsősorban magfizikai-sugárvédelmi fejezeteinek alkalma­zás-szintű tudását és környezetvédelmi alap­ismereteket kért számon. Nagyon megtetszett a témakör, ennek köszönhetően már a gimná­zium első évében eldöntöttem, hogy később ebben az irányban szeretnék továbbtanulni. To­vábbi megerősítést jelentett számomra, hogy a verseny döntőjét követően - amelynek a paksi Energetikai Szakközépiskola és Kollégium adott helyet - látogatást tettünk az atomerőműben, il­letve a Karbantartó Gyakorlóközpontban, ami maradandó élményt jelentett. A gimnázium ké­sőbb is szervezett kirándulásokat a Paksi Atom­erőműbe, ezeken, ha lehetőségem adódott, részt vettem. A középiskolát követően a Budapes­ti Műszaki Egyetemen az energetikai mérnök alapszak atomenergetika szakirányán tanultam tovább. Idén jelentkeztem a mesterképzésre, ahol szintén a nukleáris energetika szakirányt vá­lasztottam. Az egyetemen de­­monstrátori szerepet vállaltam, ennek során a CFD módszerek és alkalmazások tantárgyhoz dolgoztam ki gya­korlatokat. A tantárgy a háromdimenziós CFD (Computational Fluid Dynamics) technika alap­jait és atomenergetikai alkalmazásait mutatja be a hallgatóknak. A gyakorlatok során a hallgatók megismerkednek az ANSYS CFX kommerciális CFD kóddal és feladatokat oldanak meg első­sorban nukleáris témákhoz kapcsolódóan. Töb­bek között előkerül a szubcsatornában kialaku­ló áramlás vizsgálata és a hőmérséklet eloszlás meghatározása T-idomban is. Idén tavasszal felkértek az Energetika II. tan­tárgy gyakorlatainak megtartására, aminek szí­vesen tettem eleget. A termohidraulikával, illetve reaktorfiziká­val foglalkozó tantárgyakat tartom a legérde­kesebbnek, a szakdolgozatom témája is ehhez kapcsolódott: Egy négyszögrácsba rendezett pálcakötegben kialakuló áramlást, illetve az eb­ben elhelyezett keverőfülekkel ellátott távtartó rács hatását vizsgáltam. A tavaly nyári, Német­országban eltöltött szakmai gyakorlatom során is egy termohidraulikai és egy reaktorfizikai kapcsolt kódrendszerrel dolgoztam. A közeljövőben folytatni szeretném a meg­kezdett termohidraulikai kutatási témát, va­lamint bővíteni a reaktorfizikai ismereteimet. Távlati elképzeléseim között mind a kutatás-fej­lesztés, mind pedig az iparban való elhelyezke­dés megjelenik, hogy végül melyik fog nagyobb szerepet kapni, az még a jövő kérdése. Kárpáti Viktor WiN Magyarország továbbképzés A felsőtengelicl Hotel Orchidea adott otthont a WiN Magyarország (Wo­men in Nuclear - Nők az atomenergetikában) szervezet éves továbbképzé­sének április 10-től 12-ig. A szervezet 1992-ben alakult a nukleáris területen dolgozó nők bevonásával. A Magyar Nukleáris Társasághoz 1993-ban csatlakoztak szakcsoportként. A WiN elnöke 2013-tól Hanti Ágota. A szakcsoportnak jelenleg 36 aktív tagja van. Miért a nők? Mert a WiN célja népszerűsíteni a jövő energiaellátásában az atomenergiát - mint elengedhetetlen lehetőséget a villamosenergia-ellátás­­ban - és az ezzel kapcsolatos biztonsági kultúrát a nők körében, egy sokkal egyszerűbb nyelven, személyre szabott kommunikáció segítségével. A racio­nális (műszaki és gazdasági) érvek mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a téma etikai és érzelmi oldalának erősítésére azon ismert tény alapján, hogy a nők könnyebben azonosulnak a nőkkel, a nők nyelvezete egyszerűbb, érthetőbb, így az üzenet könnyebben célba ér. A három napon a résztvevők kötetlen programokon és szakmai megbeszé­léseken vettek részt, továbbá a tagok megtekinthették néhány tagtársuk elő­adását is. Legvégül az éves programtervezet alapján megtörtént a feladatok kiosztása is, amelyek többek között a következők: hazai iskolákban tartott, az atomenergiát és annak biztonságát bemutató előadások és tanulmányi verse­nyek szervezése, civil szervezetekkel való ismeretterjesztő találkozók, egyéb szabadidős, a szervezetet népszerűsítő programokon való részvétel, a sajtó­termékek és a kiadványok lektorálása, a szervezet nemzetközi és hazai kap­csolatainak erősítése (WiN Global, WiN Europe), meghívott külföldi és hazai vendégek és látogatócsoportok fogadása, hazai és külföldi szakmai előadá­sokon és tapasztalatcsere utakon való részvétel, valamint a továbbképzés té­mái kaptak helyet. Külön hangsúlyt kapott a Duna túloldalán lévő települések lakóinak megszólítása, a Parlamentben lévő nők megkeresése, illetve a tag­toborzás kérdése is. Külön pozitívum, hogy egy kedves budapesti tagtárssal is megismerkedhettek a résztvevők. Mindent összevetve a tagok egy kitűnő csapatépítő tréningen vettek részt, ahol a kitűzött célt teljesítve, összekovácsolódva, ismeretterjesztő előadásai­kat tökéletesítve és az idei feladatokat megbeszélve tértek haza. A lehetőségért és a szerve­zésért köszönet illeti elsősorban f*N _ _ cjjobcil Hanti Ágotát és Turánszki Lariszát, a játékos vetélkedőért és a vidám percekért pedig Gyarmathy Katit. TA | r Women in Nuclear

Next

/
Thumbnails
Contents