Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2013-05-01 / 5. szám

2013. május 17 <Qi> mym paksi atomerőmű Mindannyian tagjai vagyunk különféle csoportok­nak. A családtagjaink csoportjának, amelybe bele­születünk, a baráti közösségünknek, az iskolai osz­tálynak, a munkahelyi kollektívának. Beszélgető partnereim: Horváthné Adorján Rozália és Szinger Ádámné. Pályafutásuk sok-sok éve fonódik össze. A régi motoros szót akkor használjuk, ha tapasztalt, (szakmájában) profi személyről beszélünk. Két munkatársunk fiatalos, de ta­pasztalt „motorja” és nem csak motorosa szakmájának. A vegyészet közösségének tagjai, egy igazi összetartó kö­zösségé, a munkahelyen és azon kívül is.- Beszéljetek a kezdetekről! Úgy tudom, hogy nagyon régi az ismeretség közietek!- Igen, gyerekkori barátság. Együtt jártunk általá­nos iskolába, egy osztályba. Egy padban ültünk, együtt mentünk víziraj-foglalkozásokra, őrsi órára és különféle szakkörökre. Együtt jelentkeztünk a Veszprémi Vegy­ipari Szakközépiskolába, ahol továbbra is osztálytársak voltunk, és ugyancsak egymás mellett volt a helyünk. Természetesen együtt jártunk bulizni is, amit akkor még ötórai teának és iskolai klubdélutánnak hívtak. 1976-ban érettségiztünk. Ebben az évben, szeptemberben együtt jöttünk jelentkezni az atomerőműhöz. Az ERBE-hez vet­tek fel bennünket a felvonulási kazánházhoz, vízlágyító­kezelő munkakörbe. Nátrium-ciklusú ioncserélőt üze­meltettünk folyamatos, három műszakban. A PAV-hoz áthelyezéssel kerültünk 1977. október elsején, amikor a „kiskazánház” üzemeltetését átvette a vállalat. Az üzem­mel együtt az ott dolgozók is PAV-os státuszba kerültek. Megkaptuk a négy számjegyű törzsszámúnkat. Ezek is egymás mellett vannak. Ma már egyre többen csodál­koznak el rajta, hogy ilyen alacsony törzsszámok is lé­teznek. A szakdolgozatunkat itt készítettük el, majd ezt követően tehettük le a technikus minősítő vizsgát. 1979- ben már állt a vegyészet új épülete, akkor kerültünk ide, a jelenlegi helyünkre. Akkor már az első gyermekemet vártam, így nem sokáig maradtam itt. Ekkor kezdődött meg a labor helyiségek felszerelése és beüzemelése - me­séli Rózsika.- Kata, te, hogyan emlékszel vissza a kezdeti állapo­tokra?- Mosolygós nosztalgiával. Nagyon kezdetleges esz­közeink voltak. A „laboratórium” egy fadoboz volt, né­hány pohárral és egy cseppentős üveggel, valamint egy csomag lakmuszpapírral. A középiskola jól felszerelt laboratóriumai után szakmailag visszalépésként éltük meg a körülményeket, de reméltük, hogy ez csak átme­neti állapot. A mostani főépület helyén akkor még a „gö­dör” volt, aztán rohamtempóban beindult az építkezés. Hirtelen megnőtt az építői létszám, napról napra jelentek Régi motorosok Akik a kezdetektől itt dolgoznak meg az ország nagy építőipari vállalatainak ifjú KISZ-es titánjai és a katonai századok. A főépület növekedése na­gyon látványos volt, többször kimentünk a helyszínre, és tudtuk, hogy ott mellette épül már az új vízelőkészítő üzem is, benne a mi laboratóriumainkkal. Az építő cé­geket aztán felváltották a szerelő vállalatok, a katonákat pedig a kockás flanellinges lengyelek. Az új épületben a kémiai laborok felszerelése és beüzemelése már a mi fel­adatunk volt. Sorra kaptuk az új műszereket, készüléke­ket és már igazi vegyész feladatokkal állhattunk szembe. Sok új kollégával bővült a csoport, és kellő szakmai irá­nyítás mellett kidolgoztuk a majdani vízkémiai mérések mellett a gáz-, olaj-, és gyantavizsgálati módszereket is. Nagyon klassz periódus volt. Fiatalok voltunk, tele ötlet­tel, energiával és ambícióval. Teljes gőzzel készültünk az egyes blokk indítására, és ha kellett, éjjel-nappal végez­tük az egyes berendezések üzembe helyezés előtti mosa­tási méréseit. A múltkor kérdezték tőlem, hogy én is tag­ja voltam-e a legendás csikócsapatnak. Mondtam, hogy nem, az egy mérnök fiúkból álló csoport volt, de egy má­sodik vonalbeli csikócsapatnak mindenképpen. Aztán következett az én gyeses időszakom. A második gyere­kem születése után kerültem a mostani munkakörömbe. Jelenleg egy kolléganőmmel együtt egy ionkromatográf­­fal dolgozom, amellyel legtöbbet a szekunder-köri tápvíz rendszerből vett minták aniontartalmának meghatáro­zását végezzük. Ennek a készüléknek az üzemeltetése komoly szakmai felkészültséget igényel, és mivel angol nyelvű szoftver vezérli a működését és értékeli az ada­tokat, nagy segítséget jelent az a tudás, amit a cég által szervezett és részben finanszírozott szakmai, számító­­gépes és nyelvi tanfolyamokon megszerezhettünk. Egy­szer a lányom megkérdezte, hogy „Anya, te 35 éve egy munkahelyen vagy? És ugyanazt csinálod? És nem untad meg?” Akkor neki is elmeséltem a cseppentős üveg és az ionkromatográf közötti történéseket.- A technika fejlődéséről nekem is van emlékem - folytatta Rózsika. - Annak idején nagyon nehezen tud­tak rávenni a számítógép használatára. Már a legtöbb kolléganőm elvégzett valamilyen tanfolyamot, én meg csak húztam, halasztottam a dolgot, mígnem kötelezővé tették, így aztán nem volt több kibúvó és el kellett végez­ni. Sőt egymás után többet is. Mára már nagyon meg­szerettem. Sokszor mosolyognak rajtam a többiek, mert szerintük már mindent számítógépen csinálok. „Ciki­zés” tárgya lettem, mert rájöttem, hogy mennyivel köny­­nyebben megy a munka és lépést tudok tartani a techni­kai fejlődéssel.- Úgy tudom, hogy a közösségi élet már a kezdetektől nagyon szoros, és mai napig is az. Jól tudom? Kata: - Az erőmű építése KISZ-építkezés volt. Nagyon sok KISZ-es fiatallal, és ahogy az dukál, KISZ-klubokkal. Mi is ide jártunk. Főként a társaság kedvéért és szórakoz­ni. Remek hangulatú, játékos vetélkedőket tartottunk. Na­gyon jól éreztük magunkat, és ezeknek a délutánoknak, estéknek nagyon nagy összetartó erejük volt. Később, már családosként a brigádbulik jelentették a találkozási felüle­tet. Néhány éve pedig kitaláltuk a „feketézők buliját”, ami­nek egy részét a felgyülemlett közös kávépénzből finan­szírozzuk. Most ezek a családos összejövetelek.- Terveitek? Rózsika: - A gyerekeim is itt dolgoznak. Két gyönyö­rű unokám van, szabadidőmet szívesen töltöm velük, de úgy érzem, hogy van még itt a munkahelyemen elég ki­hívás, és amíg tudok, ennek eleget szeretnék tenni. Ügy érzem, még nem jött el az idő arra, hogy nyugdíjba vo­nuljak. Nekem nagyon hiányozna a munkám, a munka­helyem. Nagy motiváció számomra a jól sikerült feladat megoldása, és az érte járó dicséret és elismerés. Ez nagyon jó érzéssel tölt el. Minden nap úgy jövök be, hogy szeretek itt lenni és dolgozni. Másképp nem is tudom elképzelni. Soha egy percig nem bántam meg, hogy ezt a szakmát választottam, nem is tudom elképzelni, hogy hol lenne máshol a helyem. Úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem a munkámban és a magánéletben is. Egy dolgot még min­denképpen szeretnék: a tudást és a tapasztalatot tovább­adni az utódomnak. Kata: - Én ebből a szempontból már előnyben vagyok. Fél éve nagy örömömre együtt dolgozom egy fiatal kol­léganővel, így nálunk már megkezdődött a tapasztalat­átadó projekt. A kis kollegina egyébként a Rózsika lánya. Az ember felelős a tevékenységének gyümölcséért: a tudásért, hiszen azt egy másik ember fogja „használni, fogyasztani”. Fontos az, hogy ezt a ismeretanyagot mara­déktalanul átadhassa a következő generációnak, akikből később a majdani „régi motorosok” válnak. Orbán Ottilia Változások a szemészeti szakvizsgálat területén Megváltoztak a képernyő előtti munkavégzéshez kapcsoló­dó szemészeti szakrendelés és a gyógyszemüveg vásárlásá­hoz igényelhető munkáltatói támogatás szabályai. A Paksi Atomerőmű munkavállalóit érintő változásokról kérdeztem Stolczenbachné Nagy Krisztina humánpolitikai főosztályve­zetőt.- Melyek azok a változások, amelyek a szemészeti szak­­rendelés területén történtek?- A képernyő előtti munkavégzés minimális egészség­­ügyi és biztonsági követelményeiről szóló 50/1999 (XI. 3.) EüM rendelet alapján részvénytársaságunk évek óta bizto­sítja a képernyő előtti munkakörben foglalkoztatott munka­­vállalók számára a szemészeti szakrendelést. A szemészeti szakvizsgálatot végző szolgáltatók kiválasztása megtörtént, eszerint a jövőben a vizsgálatot a ZOOM Fotó Optika Keres­kedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság végzi. A vállalkozó a rendelési helyszín megadásakor figyelembe vette a munka­vallók eltérő lakóhelyét, így nemcsak Pakson, a lakótelepen, hanem Szekszárdon és Dunaföldváron is biztosít látásvizs­gálati lehetőséget. Ezen felül szükség esetén a szolgáltató további professzionális vizsgálat elvégzését (OCT-s retina nagypontosságú vizsgálata) is biztosítja munkavállalóink számára a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház szemészeti osztályán.- Mikor és hol lehet igénybe venni a szakvizsgálatot?- A szakvizsgálat szerdai és pénteki napokon 15.30-tól 18.30-ig történik, a Nukleo-Med Kft. beutalója és előzetes ütemezése alapján. A vizsgálat Pakson, a lakótelepen, a Ba­rátság utca 3. szám alatt történik (a rendelés a SPAR üzlet mellett található). A vállalkozóval előre egyeztetett időpont­ban, heti egy délután Szekszárdon, illetve Dunaföldváron is lehetőség van a szakvizsgálat elvégzésére. Azok a munka­­vállalók, akik nem a paksi rendelést kívánják igénybe venni, telefonon tudnak időpontot egyeztetni a Zoom Fotó Optika munkatársaival.- Amennyiben a vizsgálat eredménye szerint a munkavál­lalónál látásromlás következett be, és szemüvegre van szük­sége, milyen módon igényelheti a munkáltatói hozzájárulást?- A szemészeti szakvizsgálatot végző szolgáltatók kivá­lasztásával párhuzamosan a képernyő előtti munkakörben foglalkoztatott munkavállalók által igényelhető gyógyszem­üveg költségtérítéséhez kapcsolódó támogatás rendszerét is felülvizsgáltuk. Eszerint a munkáltató a gyógyszemüveg költségéhez 26000 Ft munkáltatói hozzájárulást biztosít azoknak a kép­ernyő előtti munkakörben foglalkoztatott munkavállalók­nak, akiknek látásromlásáról a szemészeti vizsgálatot végző szakorvos nyilatkozik, hogy a látáskorrekció szükségességét a képernyő előtti munkavégzés indokolja. A szakorvos ál­tal kiállított nyilatkozatot a munka- és személyügyi osztály személyzetfejlesztési csoport munkatársánál kell bemutatni, aki kiállítja a munkáltatói igazolást, amelyet a kijelölt szak­üzletekben lehet igénybe venni. A szemészeti vizsgálattal kapcsolatban két dologra szeretném felhívni a munkavál­lalók figyelmét. Egyrészt a szemészeti szakvizsgálaton - a látásromlás megállapításához előzményadatként - a koráb­bi szemészeti vizsgálati eredmény bemutatása szükséges, másrészt a szakvizsgálat eredményét a Nukleo-Med Kft.-nél nyilvántartás céljából be kell mutatni.- Milyen lehetősége van annak a munkavállalónak, aki a fenti változásokat megelőzően volt szemészeti vizsgálaton?- Azok a munkavállalók, akik 2013. január 1. és április 3. között, a fenti változásokat megelőzően voltak szemészeti szakvizsgálaton, szintén jogosultak a módosított munkálta­tói hozzájárulás igénylésére. Ezen munkavállalók esetében a látáskorrekció szükségességét igazoló szakorvosi nyilatkozat kiállításáról a munka- és személyügyi osztály személyzetfej­lesztési csoportjának munkatársa egyeztet a vizsgálatot vég­ző szakorvossal, aki amennyiben a látásromlást a képernyő előtti munkavégzés indokolja, kiállítja a szakorvosi igazolást. Lászlóné Németh Ilona

Next

/
Thumbnails
Contents