Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-04-01 / 4. szám
2012. április 3 A tavaly elfogadott Nemzeti Energiastratégia gyakorlati megvalósítása érdekében jelenleg áll kidolgozás alatt a jövő erőműépítési cselekvési terve. A Magyar Nukleáris Társaság - közhasznú szerepével és feladataival összhangban - áttekintette a szóba jöhető erőműváltozatokat, és az atomerőművi blokkok hosszú távú felhasználásával kapcsolatban az alábbi megállapításokat tette: 1) Magyarországon jelenleg a villamos-energia igények 42 százalékát fedezi a paksi atomerőmű. Mivel a paksi blokkok üzemidejét várhatóan 20 évvel meghoszszabbítják, addig lehet számítani erre a stabil forrásra. Távolabbra tekintve törekedni kell működő erőműveink korszerűsítésére, lecserélésére, mivel átlagéletkoruk már ma is 22 év. Közben sok gazdasági, éghajlatvédelmi, ellátás-biztonsági szempontnak, európai célnak kell megfelelni. így csökkenteni kell az üvegház-hatású gázok (főként a széndioxid) kibocsátását, javítani az energiahatékonyságot és növelni a megújuló energiaforrások arányát. Országunk számára létérdek kiegyensúlyozott, megbízható alaperőművek üzemeltetése, hogy elérhető áron, kisebb importfüggőséggel jussunk energiához. Az atomenergia ilyen: nagy mennyiségű energia felszabadítását teszi lehetővé kis helyen. Szükségünk van atomenergiára! Sajtóközlemény 2) A tavalyi óriási japán földrengés után a szökőártól a fukushimai atomerőmű is megsérült. Ennek nyomán az atomenergiába vetett bizalom több helyen megingott. Európa néhány országában döntés született a reaktorok leállításáról (Németország), vagy az építem kívánt blokkok elvetéséről (Svájc, Olaszország). A döntések nem műszaki alapon születtek, hátterük a helyi politika volt. Nem véletlen, hogy több gazdasági világhatalom (pl. Kína, Oroszország, USA, India) továbbra is számol az atommal és mások is fenntartják terveiket. Európában pl. a finnek, franciák, britek, balti országok, lengyelek, csehek, szlovákok, románok, szlovének, bolgárok, törökök terveznek, sőt részben már létesítenek új atomerőműveket. A fejlődő világból további mintegy 40 ország próbálja új belépőként atomenergiával enyhíteni energiaéhségét. Nálunk is napirenden van Pakson új blokkok építése, korszerű reaktorokkal. Hogy az ország energiahiány nélkül, zökkenőmentesen, tudja a jelenlegi blokkokat - meghosszabbított üzemidejük végén - újakkal pótolni, illetve időszakosan kiegészíteni, az építés előkészítésének folyamatát be kellett indítani. A lehetséges típusokat felmérték, a környezeti elemzések, hatásvizsgálatok folyamatban vannak. 3) Többen hirdetik, hogy csak megújuló forrásokkal (pl. nap, szél) meg lehet oldani az energiaellátást, ki lehet váltani az atomenergiát. Ellenvetésként álljon itt néhány elgondolkodtató adat és tény. A mostani paksi blokkok 90 százalék kihasználással működnek. Évente csak pár hétre állnak le üzemanyag cserére, karbantartásra, egyébként teljes terhelésen üzemelnek. Napsütés éjszaka egyáltalán nincs és télen is kevesebb, a felhőzet és szél pedig időjárásfüggő, tehát ilyen kihasználtság a nap- és szélerőműveknél fizikai korlátok miatt nem érhető el. Ezek az erőművek az év 20-25 százalékában tudnak teljes terhelésen üzemelni. Emellett az ilyen erőművek kisebb teljesítményűek, területigényük nagy. Az újszilvási első magyar naperőmű parkot még majdnem 25 ezerszer kellene felépíteni, hogy Paks által évente megtermelt energiát kiváltsa. A mosonszolnoki szélerőmű parkból 300 kellene ugyanerre. Az első tizenötezer-milliárd forintba, a második háromezer-milliárd forintba kerülne. Az utóbbi ugyanabban az ártartományban mozog, mint az atomerőművi blokkok létesítése, tehát nem olcsóbb. Ráadásul, ha a nap- és szélerőművek jóval nagyobb arányban lennének jelen, erősen ingadozó teljesítményük kiegyenlítése további beruházásokat igényelne: okos hálózatot (smart grid) kellene kiépíteni, és szivattyús-tározós erőművekben kellene tárolni az energiát. Ilyen járulékos létesítmények a beruházási költségeket még tovább növelik. A Magyar Nukleáris Társaság fontosnak tartja az atomenergiához hasonlóan üzem közben üvegház-hatású gázokat ki nem bocsátó energiaforrások, így a szólás naperőmű parkok telepítését, és a jelenlegi kapacitások ésszerű mértékig történő bővítését is. Ám nem tartja megalapozottnak, hogy tisztán megújuló energiaforrásokra támaszkodva az atomenergia alkalmazása kiváltható lenne. 4) Összefoglalva: Véleményünk szerint a világon az összes reaktorral eddig felhalmozott 14500 reaktorév tapasztalat, a jelenleg épülő 63 atomreaktor és a további bővítések terve igazolja a nukleáris technikába vetett bizalmat. Az igazi kérdés tehát nem a nukleáris reneszánsz vagy a gazdag németek zöldromantikája közötti választás. Vessük el az érzelmi megközelítést, és valós érvek alapján fogadjuk el: A megújuló energiaforrások mellett továbbra is alapvető szükségünk van atomenergiára! Magyar Nukleáris Társaság A Sajtóközleményben foglaltak a Magyar Nukleáris Társaság honlapján bővebben, további adatokkal alátámasztva is megtalálhatók, http://mnt.kfki.hu Konferencia a beszállítók tevékenységéről Vietnami vendégek érkeztek az atomerőműbe 2012. március 7-én. Vietnam több egyetemének rektora, rektor-helyettese, szakmai vezetője, továbbá Oktatási és Képzési Minisztériumának miniszterhelyettese az erőműben üzemlátogatáson vett részt, majd megtekintette a Karbantartó Gyakorlóközpontot. A Fidesz országos, megyei és helyi képviselői tettek látogatást március 29-én az atomerőműben. A delegációnak Tóth Ferenc országgyűlési képviselő, kormánymegbízott mellett tagja volt dr. Nagy Tibor, Bordács József, Kontúr Pál, Szabó Gergő és Józsa Péter. BÁ A WANO moszkvai központja által szervezett konferencia célja az atomerőműves beszállítók tevékenységéhez kapcsolódó irányítási, felügyeleti, minősítési, valamint képzési rendszerek bemutatása és tapasztalatcsere biztosítása volt. A programot 2012. március 19-22. között a paksi Erzsébet Nagy Szállodában rendezték. A moderátori feladatokat Hadnagy Lajos, paksi kollégánk látta el, aki jelenleg a WANO moszkvai központjában dolgozik. A PA Zrt. képviseletében Bajsz József, minőségfelügyeleti főosztályvezető volt a rendezvény házigazdája. A programra közép-kelet-európai, orosz, ukrán és amerikai atomerőművek szakemberei kaptak meghívást. A résztvevők országaiban működő erőművek kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól működésüket, irányítási-szabályozási rendszerüket, technológiájukat, karbantartási módszereiket tekintve. Közös azonban mindannyiuknál a nukleáris biztonság elsődlegessége, illetve a karbantartási, üzemeltetési feladatok elvégzéséhez szükséges beszállítói kör tevékenységének változása, bővülése. A 9 országból (Örményország, Cseh Köztársaság, Finnország, Magyarország, Oroszország, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna és az Amerikai Egyesült Államok) érkezett szakemberek érdekes előadásokat tartottak arról, hogy hazájukban miként irányítják és felügyelik a beszállítók tevékenységét. Milyen eszközökkel végzik az ellenőrzést, hogyan alakították ki a képzési rendszereket, milyen mutatókkal mérik a teljesítményeket, milyen szankcionálási és jutalmazási metódusaik vannak. Fontos szempont a képzési, ellenőrzési, minősítési rendszerek kialakításában, hogy a beszállító cégek milyen tevékenységet és mennyi ideig végeznek az erőművekben; kizárólag a leállások idején vagy egész évben folytatják-e tevékenységüket; milyen a beszállítói kör összetétele; milyen szintű a dolgozók helyismerete, képzettsége; milyen részarányt képvisel az erőmű saját tevékenysége, és mennyit a vállalkozóké a karbantartási munkák során. Az erőmű sikeres működése a vállalkozók teljesítményén múlik, de a vállalkozók megfelelősége az erőmű„kezében" van. Oda-viszsza hatás érvényesül - ezzel mindkét félnek tisztában kell lennie, és ennek tükrében kell végezni a munkát a megrendelői és a szállítói szerepben egyaránt. Fontos a tevékenység végrehajtása során előforduló kritikus lépések meghatározása, a kritikus berendezések megjelölése; az érvényben lévő szabályok és szabványok betartatása; a nukleáris és egyéb minősítési szempontok, képzési és vizsgakövetelmények meghatározása; a szállító kiválasztási mód és az értékelési szempontok megadása. Ugyancsak fontos a munkavégzés nyomon követése: helyszíni vezetői (megfelelően kiképzett és felelős munkavezető vagy munkafelügyelő) ellenőrzése, irányítása, a munkavállalók segítése, a hibák javítása, és a visszacsatolás az erőmű felé. Szükséges az együttműködés a beszállítókkal, a személyes találkozók, egyeztetési lehetőségek biztosítása, az erőmű elvárásainak megfogalmazása, szankcionálási és elismerési rendszer alkalmazása. A konferencia résztvevői a záró napon úgy nyilatkoztak, hogy rendkívül sok tapasztalatra tettek szert, a kapott információkat hasznosítandónak tartják, és bizonyos elemeket saját rendszereikbe is be fognak építeni. Gyöngyösiné Nyúl Petra Az atomerőmű mint környezettudatos technológia Március 1-jén egy, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának 15 hallgatójából és három tanárából álló csoport szakmai kirándulás céljából ellátogatott az atomerőműbe. A szakmai kirándulásnak az volt az apropója, hogy a diákok tantervében két olyan tantárgy van, mint a környezettudatos technológia és a fizika a társadalomban. Üdvözlendő, hogy a tanárok a környezettudatos technológián nem a társadalom számára csak részmegoldást jelentő szél-, nap- és biomassza energiát értenek, hanem elsősorban atomenergiát. Az atomenergia társadalmi megítélés formálásában nagy jelentősége van a fizikatanárok munkájának. Ennek pozitív példájaként szeretném bemutatni az egyik kísérötanárt és a szakmai kirándulás szervezőjét, dr. Radnóti Katalint. Katalin, fizikatanár lévén, szakmai meggyőződésből és tudatosságból lett nukleáris energia párti. Évek óta a WIN Magyarország szervezet (Nők a Nukleáris Energetikában) aktív tagja, jelenleg a WIN elnökének helyettese és a budapesti csoport vezetője, az MNT elnökség tagja, az MNT által működtetett Nukleon tudományos műszaki folyóirat főszerkesztője, a Szilárd Leó díj nyertese, számos értékes szakmai cikk szerzője, Marie Curie életének és munkásságának kutatója és népszerűsítője - és még nagyon sokáig lehetne sorolni Katalin érdemeit. Mi - WIN-tagok - nagyon büszkék vagyunk Katalinra! A kirándulás során a csoportot néhány WIN-tag fogadta az erőműben, és kötetlen beszélgetés során kapacitálták a pályaválasztás előtt álló diákokat az atomenergia szektorban való elhelyezkedésre. Szucsán Marina Vendégeink voltak