Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-12-01 / 12. szám
2012. december mmmmmm rííym paksi atomerőmű Visszae Magyarországon elkezdődött a nukleáris iparág története //r , \\ ■/y V \\J paJia! u toma/íaia g j decra Hamvas István vezérigazgató Ügy érzem, szerencsésnek mondhatom magam, mert az életem során sikerült olyan döntéseket hoznom, amelyeket visszatekintve utólag is jónak értékelek. Ilyen volt, amikor utolsó éves egyetemistaként, bár hiába hívtak dolgozni a debreceni egyetemre és az Atommagkutató Intézetbe, mégis úgy határoztam, hogy Paksra jövök. Mivel a paksi atomerőműbe került fizikusok közül is az elsők között voltam, a szakmai pályafutásom során nagyon tág lehetőség adódott az érdekesebbnél érdekesebb kérdéskörökben dolgozni, de nemcsak a fizikusok, hanem az erőmű alkalmazottai közt is az elsők között kerültem a céghez, 128.-ként lettem részese ennek a csapatnak. Fizikus társaimmal 1977 őszén a KFKI-ba kerültünk, hogy felkészüljünk az atomerőmű üzemeltetésére. Az ehhez kapcsolódó emlékeimből kiemelkedik a csapat motiváltsága. Nagyon ritkán adatik meg az ember életében az, hogy olyanokkal dolgozhat, akik egyformán lelkesek, igyekvőek, akik mindent megtesznek azért, hogy egy közös célt, esetünkben az atomerőmű „átvételét” sikerre vigyék, és ez nemcsak a fizikus kollégákra, hanem az erőmű minden dolgozójára igaz volt. Élmény volt oktatni, és élmény volt másoktól tanulni. Pónya József találóan fogalmazta meg, amikor azt mondta, hogy itt egy Csikócsapat van. Ez nagyon jól jellemezte a hallatlan energiával és motiváltsággal rendelkező közösséget. Szerencsésnek érzem magamat, és egyben büszke is vagyok rá, hogy tagja lehettem a ma már legendás Csikócsapatnak. Szakmai pályámra visszaemlékezve, több jelentős mérföldkő volt az elmúlt 30 év során. Ezek közül kiemelkedik az 1. blokk első kritikus állapotba hozása, az első indítás. Azon a napon 14 órakor vettem át a műszakot. Nem sokkal ezt megelőzően Beier Matthias kollégám felügyelete mellett már megkezdték a reaktor elindítási folyamatát, és a délutáni műszakban ezt folytatva 21 óra körül, a műszak vége felé értük el a kritikus állapotot. Így ügyeletes indításvezető fizikusként nekem adatott meg a szerencse azt deklarálni, hogy az első reaktorban az önfenntartó láncreakció beindult, amiért éveken át dolgoztunk, az megtörtént. Mindannyian büszkék voltunk arra, hogy ez sikerült, hiszen ez volt az a pillanat, amikor Magyarországon elkezdődött a nukleáris iparág története. Mint fizikus olyan összetartó csapatban dolgoztam, amit a munkatársi és magánemberi összhang is jellemzett. Ez a csapat nemzetközileg is elismert, amit a tudományos fejlesztő tevékenység, az elért eredmények alapoztak meg. A jelentős események sorába tartozik, hogy számos biztonságnövelő intézkedést hajtottunk végre az atomerőműben. Abban, hogy a paksi atomerőmű Célzott biztonsági felülvizsgálatának eredményét nemzetközi szinten is nagyon pozitívan értékelik, nagy szerepet játszik az a gondolkodásmód, ami mérnökcsapatunkat jellemzi. Ez a siker is a csapat mentalitásában, hozzáállásában rejlik, és úgy érzem, ennek kialakításában nekem is részem volt. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy amikor vezérigazgató-helyettes lettem, és a fizikusoktól elkerültem, akkor üzemzavari állapot volt, és egy megtört lelkiállapotú szakembergárdával kellett dolgoznom. Ilyen körülmények között kellett végrehajtani a 2. blokk elindítását, majd az üzemzavari állapot felszámolását. Nem csak a műszaki problémákon lettünk úrrá, de sikerült azt a kedvezőtlen és keserű légkört olyanná alakítani, amelyet az együttműködés, a pozitív gondolkodás jellemez. Az üzemzavar felszámolásakor újra érezni lehetett az első üzembe helyezéshez hasonló lelkesedést, a valamikori csikócsapat-szellemet. Ügy gondolom, hogy ez az együttműködési képesség, a felelősségérzet a dolgozók részéről mind a mai napig megmaradt. A paksi atomerőmű biztonsági és gazdasági mutatói pozitív, javuló tendenciát mutatnak. Ügy tapasztaljuk a munkavállalói elégedettség és a nyugalom szempontjából jó a tendencia. És örülhetünk annak is, hogy a társadalom bízik bennünk, elfogadottsági mutatónk tartósan nagyon magas. Magyarország domináns, stratégiailag kiemelkedő szerepű termelő cége lettünk, és mindez ennek a kiváló kollektívának a közös munkája. LAnna Emlékképek a Paksi Atomerőmű múltjából Balogh Ernő Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy rendszeresen kapom az Atomerőmű c. havilapot. Minden érdekesebb cikket végigolvasok, de általában az egészet áttekintem. A legutóbbi szám emlékeztetett arra, hogy rövidesen ünnepeljük az 1. blokk üzembe helyezésének 30. évfordulóját. Én 17+3 évet töltöttem részben az építkezésen, részben 1992-94. között a PAV Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként. Ez összesen 20 év, ami egy emberöltő és a mérnöki pályának több mint egyharmadát tette ki. Az újság olvasása során sok-sok régi emlékkép jut eszembe. A Paksi Atomerőmű ügyében végzett munkám során sok-sok küzdelmes vitám is volt, de vitáink során mindig az a nemes cél vezetett, hogy nemzetünknek egy jól működő és hosszú távon hasznot hozó atomerőművet építsünk. Az újság terjedelmi korlátái miatt a régi emlékképek közül az alábbit ajánlom az olvasók figyelmébe. Mottóm az, hogy a múlt ismerete segítheti a jövőt is. Lenin Könyvtár: Én 1968 végén - romániai kiküldetésem befejezése után - kerültem kapcsolatba az atomerőművel és kezdtem el munkámat az Erbe atomerőművi főmérnökségén. Feladatom a felvonulási villamosenergia-ellátás megszervezése volt az 1969-70-es években. Ezen munkám mellett a jó emlékű Tápay József, akkori főmérnököm angol nyelvtudásomat kihasználva megbízott azzal is, hogy kísérjem figyelemmel az angol nyelvű műszaki irodalomban az atomerőmüvekkel kapcsolatos híreket, különös tekintettel a berendezések fellelhető áraira. A Magyarországon akkor megkapható atomenergiával foglalkozó cikkek átnézése során valódi árinformációkat nem találtam, de a legtöbb cikk utalt az amerikai kongresszus részére készített speciális jelentések árinformációira. Ezeket a jelentéseket Magyarország egyik könyvtárában sem találtam meg. Mivel akkoriban már elég gyakran kellett Moszkvába utaznom, akkori moszkvai kirendeltség-vezetőnk segítségével beiratkoztam a Lenin Könyvtárba. Feltételeztem ugyanis, hogy a szovjet kémszolgálat minden lényeges információt meg tudott szerezni. Feltételezésem beigazolódott, és a Lenin Könyvtár egyik csinos blondinkája segítségével lehetőséget kaptam a kongresszusi jelentések stencilezett formában történő benti olvasására. Egy-egy alkalommal maximum 2 óra hosszat engedélyeztek a bent maradásra, úgyhogy emlékeim szerint három nap alatt három teljes évfolyam anyagát át tudtam nézni, és tudtam jegyzeteket készíteni a fontos műszaki és áradatokról. Ezeket az adatokat az Atom-energoexpoval folyatott tárgyalások során (a forrás megjelölése nélkül) felhasználtam tárgyalópartnereink legnagyobb csodálkozása mellett. A Lenin könyvtári igazolványom ma is megvan. Wigner és a brigád: 1978 szeptemberében lettem helyszíni főmérnök és az Erőénél, azt követően megszervezett ügyeletes mérnöki szolgálat is személyesen hozzám tartozott. A tehetséges fiatal mérnökök és technikusokból álló gárda az akkori divatnak megfelelően szocialista brigádot alapított, és kikérték a tanácsomat, hogy ki legyen a brigád névadója. Ők szovjet tudósok és űrutasok nevét emlegették, én viszont azt javasoltam, hogy a híres magyar atomtudós, Wigner Jenő nevét vegyék fel. Javaslatomat a brigádtagok elfogadták, de megkértek, hogy az akkor még élő nagyhírű tudóstól én kérjem meg neve használatához hozzájárulását. Jenő bácsi - mert később így neveztük, és a brigád így levelezett vele - életútját jól ismertem, de azt nem tudtam, hogy a hoszszú amerikai tartózkodása alatt a magyar nyelvet mennyire műveli, ezért angol nyelvű levélben kértem meg a hozzájárulását. Jenő bácsi szinte postafordultával és gyönyörű magyar nyelven és szép betűkkel, kézírással válaszolt. Első levelében magyarázatot kért a „szocialista brigád” jelentésére vonatkozóan. Mester Sanyi volt brigádvezető ezt követően 34 levelet váltott Jenő bácsival, és a brigádtagoknak volt szerencséje Pakson személyesen is találkozni vele. Mindenből a legjobbat hoztuk Hlavati József Azok közé tartozik ő is, akik úttörő munkájukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Paksi Atomerőműben messze földön is elismert munkakultúra, folyamatos jobbító szándékú fejlesztés alakuljon ki. A világ hasonló típusú blokkjainak összehasonlításában majd’ mindegyik paksi blokk az első 10 között szerepelt hosszú éveken keresztül a teljesítmény-kihasználási mutatók alapján.- Milyen tanulmányok, milyen előzmények után került Paksra?- A tröszt ösztöndíjasaként végeztem 1967-ben a műegyetemen, hőerőgépészként, majd a tatabányai erőműhöz irányítottak. Az ország első 100 MW-os blokkjánál dolgoztam. Két évig ügyeletes mérnökként jártam műszakba, majd kilenc éven keresztül a karbantartás főnökeként biztosítottam az üzemkészséget. Paksra 1978 szeptemberében kerültem, és a műszaki előkészítés osztályvezetőjévé neveztek ki. Az 1. blokk még akkor nőtt ki a földből. Még alig néztem szét, máris át kellett vennem a karbantartási főosztály vezetését. Ekkor kezdődött el igazán a „csapatépítés”.- Milyen feladatok, kihívások, tennivalók adódtak akkoriban?- Például, hogy a dolgozóink megismerhessék a berendezéseket, bevezettük a „O-revíziót” a tiszta szerelő műhelyben (most az északi porta közelében a Neutron Kft. telephelye). Mindent ki kellett csomagolni, szétszerelni, leellenőrizni, szükség esetén javítani, összeszerelni (szivattyúk, tolózárak). Ennek nagy jelentősége volt abban, hogy hibás berendezés nem került beépítésre, és így később azok cseréje nem hátráltatta az indítást. Jelentős részt vállaltunk át a GYGV-től az építés-szerelési munkákból is a kormánybiztosi értekezleteken. Mi a részfeladatainkat már hálótervezéssel ütemeztük. Igyekeztünk olyan karbantartási rendszert kialakítani, amelyik leginkább elősegítette a biztonságos üzemeltetést. Ehhez máshonnan kellett ismeretet, tapasztalatot szerezni. Előttünk állt Voronyezs, Kozloduj, Bohunyice és Greifswald példája. A német precizitás megtetszett, és 1979 februárjában egy nagy létszámú delegációval 9 hetes tanulmányútra mentünk hozzájuk. Minden tapasztalatot elsajátítottunk, amit csak lehetett. Esténként, értekezleteken számolt be mindenki, hogy a munkaterületén mit látott, hallott, tapasztalt, annak van-e dokumentuma. Volt már alapja a karbantartási rendszerünknek, de még nem igazán tetszett. Akkoriban alakult ki a kapcsolat a finnekkel. Helyettesemmel, Erős Imrével, 1980. május l-jén kilátogattunk Lovüsaba. Az ottani munkahelyi légkör, a munkafogások, a lebonyolítás rendje már rendkívüli munkakultúráról árulkodott. Rendkívül fontos volt számunkra, hogy aki kiadta a munkát, végül visszakapta az összes engedélyező, végrehajtó aláírásával, megjegyzésével, és így kontrollálhatta, hogy a hibajelenség, hibaok egyezett-e a feltételezettel. Ellenőrizni lehetett, hogy a gyártó szerint ajánlott vagy feltételezett ciklusok nem okoznak-e alul- vagy túlkarbantartást. Kialakítottuk a nagymenynyiségű dokumentumok (gépkönyvek, előírások, hibajegyzőkönyvek és munkautasítások) tárolására a gurulós polcrendszert.- Milyen új feladatok jelentek meg a blokkok üzembe helyezésével?- Miután az 1. blokk elindult, megkezdődött az üzemszerű karbantartás, de mellette még a többi blokk építésében is részt vettünk. Nagy izgalommal készültünk az első átrakásos főjavításra, melyet sikeresen megoldottunk. Mire az összes blokk megépült és üzembe helyezték, elveszett az a lehetőség, hogy a karbantartók inaktív környezetben ismerkedhessenek a berendezéseikkel. Egy japán úton láttam az oktatóközpontjukban berendezésmodelleket 1:5 méretarányban. Ez adta az ötletet, hogy a karbantartóknak is kellene egy gyakorlóközpont. A koncepciót elfogadták. A NAÜ támogatásával megkaptuk a lengyeleknek leszállított főberendezések 1-1 példányát. Az építési terület északi határán kiválasztottunk egy már használaton kívüli csarnokot, és az Erőterv tervei alapján elkészült a Karbantartó Gyakorlóközpont.- Hogyan telnek a nyugdíjas évei?- Önként mentem nyugdíjba 1998 decemberében az Általános Műszaki Igazgatóság igazgatójaként. Jelenleg már a feleségem is nyugdíjas, a lakótelepi iskolában tanított hosszú éveken keresztül. Most kertészkedem, minden nap járok úszni, gyakran találkozom az unokáimmal. Nagylányom, vejem az erőműben, kisebbik lányom Budapesten, az IBM-nél dolgozik. Kellemes nyugdíjas éveim alatt mindig szívesen emlékszem vissza munkahelyi kollégáimra. Sajnos többen már nincsenek közöttünk. Jó csapatunk volt, szeretettel gondolok rájuk. gyulai
