Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-12-01 / 12. szám
2012. december mym paksi atomerőmű m Visszaemlékezésre kértük az egykori vezetőket, ügyeletes mérnököket, munkatársakat, hogy osszák meg velünk akkori élményeiket, a múltat idéző gondolataikat. A volt kormánymegbízott Szabó Benjamin- Kedves Béni bácsi! Több mint négy évtizede annak, hogy elkezdtél az atomerőmű építésével foglalkozni. Az Atomerőmű kormánymegbízottja voltál. Gondolsz még azokra az időkre? Melyek a legkedvesebb emlékeid?- Szinte minden nap leírom, elmondom, hogy a Paksi Atomerőművet a magyar ipar büszkeségének, az elmúlt 100 év kiemelkedő hazai alkotásának tartom. Beleértve az elmúlt 30 év műszaki és biztonsági fejlesztéseit, minden áramfogyasztóra kiható gazdasági eredményeit, a fejlett ipari külvilág folyamatos elismerését. Ebből következik, hogy az aktív 40 éves munkás életemből a létesítésen és az üzemvitel előkészítésében eltöltött 15 év ma is kiemelkedően szerves része a lelki és kapcsolati világomnak. Az emlékeim közül kiemelkednek - a kitűzött részcélok teljesülése mellett, mint pl. az első reaktor tartály beemelése - a nehéz időkben létrejött, de máig fennmaradó emberi kapcsolataim. Pár héttel ezelőtt, amikor Pakson jártam, érkezésemet véletlenül megtudta a kezdetekben fiatal szakmunkás, ma még aktív nagyapa korú dolgozó, és a kapuban várt egy baráti ölelésre. Kell-e ennél kedvesebb emlék?- Az építkezés óriási szervezőmunkát és kompromisszumkészséget igényelt. Volt olyan eset, amikor egyezség híján más úton oldottad meg a kérdést?- A létesítés során két nagy „ellenféllel” kellett megküzdeni: Időben is az első, hogy a központi elvi döntés mellett a beruházó állam szerteágazó és különböző szintű vezetése vállalja fel, hogy a több évtizedes iparágak (szén, szénhidrogén erőművek) fejlesztésével szemben azok és más iparágak terhére biztosítsa azokat az anyagi, felszerelési eszközöket, erőforrásokat, amelyek egy nemzetközi biztonsági előírásoknak megfelelő atomerőmű beruházásához szükségesek. A másik nagy kihívás: a szakmailag megismert építési, technológiai követelmények betartására rövid idő alatt meg kellett teremteni a hazai építő, gyártó és szerelő kapacitást és átállítani a korábbiaktól eltérő, mennyiségileg és minőségileg lényegesen nagyobb feladatok elvégzésére. A 15 év alatt függetlenül attól, hogy a nevem mellett milyen titulust írtam le, alig volt olyan nap, hogy valamilyen más érdekekkel az azokat képviselő vezetőkkel, szakemberekkel ne kellett volna ütközni. Ezeket a vitákat nem mindig lehetett közös megegyezéssel feloldani. A döntés meghozatala egy más gondolkozással szemben, minden emberi törekvés mellett, nekem is nagyon nehéz. Sokszor fájdalmas volt. Napokkal, évekkel később viszont nemigen ismerek sok rám neheztelő vezetőt, szakembert. Azt is el kell mondanom, hogy a kemény, utasításos rendszer szakmán belül sosem volt az én világom, de felvállaltam a feladatot, és meg kellett tennem.- Rövid ideig voltál a Paksi Atomerőmű Vállalat igazgatója. Nem akartál Pakson maradni, vagy ez nem szándék kérdése volt?- Mint egy hagyományos régi és bővítéssel megnagyobbított erőmű, az Ajkai Erőmű mérnöke, később igazgatója arról ábrándoztam, hogy egy zöld mezőn az első tollvonástól, kapavágástól számított új erőmű létesítése és üzemeltetése lenne az igazi nagy kihívás. A sors megadta az álom valóra váltását, a szakmai újdonságával egy kicsit többet is, azzal a különbséggel, hogy az üzemeltetés felkészítésében még részt vehettem. Amikor választanom kellett egy átmeneti és szükségszerű kormánybiztosi állás vagy az üzemelő vállat további vezetése között, akkor úgy gondoltam, hogy az erőmű mielőbbi felépítése érdekében - mint minden előzmény legjobb ismerője - nem tehetek mást. Elvállaltam az első blokk üzembe helyezéséig a kormánymegbízotti munkakört, jól körül határolt jogokkal és számomra nem kis kockázattal járó kötelességgel. Az élet azonban nagy rendező: Bár nem vehettem részt az atomerőmű üzemeltetésében, az elkövetkező években az iparág egy számomra új ágazatában, a villamos energia átvitel területén, az Országos Villamos Távvezeték Vállalat vezetőjeként egy gazdag szakmai életet és megértő emberi kapcsolatokat kaptam. A könyvemben úgy említem, hogy a szakmai életemben az OVIT volt számomra a „hab a tortán.”- Lesz-e folytatása a nagysikerű Atomkorkép című monográfiádnak?- Az Atomkorkép megírása, a 2 éves munkát jelentő összegzés tisztázta bennem, hogy milyen küzdelem árán, milyen kiemelkedő eredményt értünk el sokadmagammal. Részemről a történet folytatása könyvben nem jöhet szóba, mert abban már mint cselekvő szakember nem vettem részt. Annak viszont örülök, hogy a könyvet ma is keresik, és antikváriumokban sem könnyű hozzá jutni.- Hogyan telnek nyugdíjas napjaid?- A nyugdíjas évekre nincs panaszom, amennyire lehet, szakmailag igyekszem magam hasznossá tenni. Ez is valamilyen mértékben segít elviselni, hogy elvesztettem magam mellől azt a hűséges társat, aki a legtöbbet tett azért, hogy végig mehettem egy nem könnyű, de számomra csodálatos szakmai pályán.-beri-Joggal lehet büszke minden magyar állampolgár Szabó József Pályafutásomat 1969-ben kezdtem az Atomerőmű beruházási titkárságon. Az 1976-ig - a Paksi Atomerőmű Vállalat megalapításáig - terjedő időszakban ügyeletes mérnök voltam a KFKI kutatóreaktoránál, ügyeletes mérnöki képzést kaptam a Dunamenti Hőerőműben, majd részt vettem a beruházás előkészítésében, a műszaki terv védésében, és a Paksi Atomerőmű Vállalat megalapításában. 1976-ban a Paksi Atomerőmű Vállalat fejlesztési és sugárvédelmi főosztályának vezetőjévé neveztek ki. A főosztály főbb működési területei: sugárvédelem, radiokémia, reaktorfizika, anyagvizsgálat, oktatás, a blokkok hatósági engedélyeztetése, a vállalat külkereskedelme, baleset-elhárítás és a rendészet voltak. Meg kellett szervezni ezeket a területeket, feltölteni a létszámot, kiképezni a szakembereket, főként az 1. blokk üzembe helyezésére. Emellett folyamatosan figyelemmel kellett kísérni a saját szakterületünkhöz tartozó gépek és berendezések szerelési munkálatait és üzembe helyezését. Folyamatosan biztosítani kellett az érdekelt hatóságok részvételét az építési, szerelési és üzembe helyezési munkáknál. Külkereskedelmi tevékenységként megkötésre került az első szovjet-magyar üzemanyag-szállítási szerződés, és 1980 végén - a fegyveres őrség közreműködése mellett - beszállították az 1. blokk nukleáris üzemanyagát. A szükséges hatósági és az Állami Indító és Ellenőrző Bizottság engedélyének meglétével kezdődött az energetikai indítás, és az 1. blokkot 1982. december 28-án párhuzamosan kapcsoltuk. Büszke vagyok, hogy részese lehettem a mű megalkotásának, és joggal lehet büszke minden magyar állampolgár a múlt század kiemelkedő magyar alkotására. L Ez egy valóban jó csapat PÓNYA JÓZSEF A Paksi Atomerőműben 1974-ben kezdte munkáját. Az atomerőmű akkori kormánybiztosa, Szabó Benjamin felkérésére jött el a tatabányai erőműből, ahol igazgató volt. Pakson előbb a miniszteri biztos helyettese, majd 1976-ban műszaki igazgató lett. 1978- tól 1991-ig, nyugdíjba vonulásáig a vezérigazgatói posztot töltötte be.- Mit jelentett Önnek az ország első és egyetlen atomerőművét elindítani, irányítani?- Először is azt említeném, hogy akkor itt valóban „zöld mezős” beruházás történt, hisz azon a területen, ahol az atomerőmű felépült, csak a zöld mező látszott, de még a lakótelep helyén is szőlők zöldelltek. Kissé meg is rémültem, hogy majd tíz évig gumicsizmában kell g járnunk, mert az építke| zés addigra fog befejeí ződni. Majdnem igazam - lett, hiszen 1982-ben indult be az 1. blokk. Az építkezés idején jellemző volt a nagy pénzkiadás, mert a beruházás komoly költséggel járt, és sokszor tolódtak ki a határidők is. Az első párhuzamos kapcsolás ennek a kezdeti időszaknak az eredményét koronázta meg. Ekkor két dolog járt a fejünkben, egyrészt, hogy az erőmű termeljen, másrészt, hogy saját pénzből tudjunk gazdálkodni.- Miként gondol vissza az első blokk üzembe helyezésére, az országos hálózatra kapcsolásra?- A párhuzamos kapcsolás olyan különleges, szép élményt adott, amely nem ismételhető, nem élhető át még egyszer. Ugyanakkor ezzel nagy teher is nehezedett ránk. Innentől kezdve már nem oszlott meg a felelősség, mint korábban a beruházók, építők, szállítók között, hanem teljesen egészében ránk hárult. Engem különösen az a kétség gyötört, nyomasztott, hogy vajon mit tanultak a mi embereink a szovjetunióbeli, németországi, bulgáriai és csehszlovákiai útjaikon, ahonnan mindig vizsgát igazoló iratokkal tértek haza. Ez a kétség mindaddig tartott, amíg kis üzemzavar nem történt. Megálltunk, de visszahoztuk a blokkot. Ekkor kezdtem megnyugodni, mert megbizonyosodtam arról, hogy ha történik valami, akkor ezek az emberek kezelni tudják a helyzetet, megoldják a problémát. Megerősödött bennem a gondolat, hogy ez egy valóban jó csapat. Ehhez az is hozzájárult, hogy az üzembe helyezés során apránként mentünk végig a részleteken, míg az egész blokk elkészült. Eközben többet tanult mindenki, mint a különböző tanfolyamokon. A párhuzamos kapcsolás meghozta azt az eredményt is, hogy saját termelésünk javaiból élhettünk, gazdálkodhatunk, és nem a beruházás részeként juttatott pénzből. A saját magunk által megteremtett anyagi háttér sokat jelentett számunkra.- Hogyan összegezné a múlt eseményeit?- Fontosnak tartom megemlíteni, hogy igen ritka az olyan beruházás, mint az atomerőmű, amely gazdaságos és környezetkímélő. És nemcsak abban az időben volt az, hanem ma is. Mikor építeni kezdtük az atomerőművet, akkor a környezetvédelemről még nemigen lehetett hallani, de számunkra természetes volt. Ez a beruházás 30, de 50 év után is tükrözi ezeket a tulajdonságokat. Elmondható, hogy a berendezések tekintetében is nagyon jó jellemzőkkel rendelkezik ez az erőmű. Megfelelő mértékben van túlméretezve, és tartalékok is beépítésre kerültek. Ezt az atomerőművet az évek során úgy üzemeltették szakembereink, hogy az élettartama nem használódott el, és így adhatja meg a 30 éves működés és a 20 éves üzemidő-hosszabbítás alapját. Tekintettel arra, hogy az atomerőmű személyzete kíméletesen kezelte a berendezéseket, betartotta a szabályokat, a műszaki előírásokat, a főberendezések nem érték el azt az öregedést, amit terveztek rájuk. Időközben sok olyan korszerűsítés is lezajlott, melyek a biztonságos üzemeltetést szolgálják. Véleményem szerint a 20 évvel való meghosszabbítás után még további 10 évig képes üzemelni a blokk. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt 30 évben csak ez az egy nagy erőmű épült. Lassan kimúlnak az ennél öregebb erőművek, s ezáltal csökkenni fog a magyar villamosenergia-termelés. Az atomerőmű-építkezés, mint nagyberuházás, maga után vonta, hogy mindig a figyelem középpontjában voltunk. Az akkori kormány nagyon tisztelte ezt a beruházást. Mi is rendkívül komolyan vettük a feladatunkat, és nagy alázattal igyekeztünk mindent teljesíteni. Minden szakember magáénak érezte az atomerőművet azzal, hogy saját munkájával, még ha néha kis részben is, de hozzájárult az építéséhez, működtetéséhez. Tiszteltük ezt a művet, és munkánkat lelkesen, odaadással végeztük. Lovásziné Anna
