Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-01-01 / 1. szám
2012. január mym paksi atomerőmű 3 mmm Rekordszámú látogatót fogadott az erőmű látogatóközpontja Újabb sikerekben és látogatókban gazdag évet tudhat maga mögött az atomerőmű Tájékoztató és Látogatóközpontja. 2011-ben a csoportkísérők 31524 vendéget fogadtak, és láttak el információval az atomerőmű működésével kapcsolatban. Az előző évekhez hasonlóan 2011-ben is az előre bejelentkezett csoportok látogatása volt a legjellemzőbb, összesen 753 csoport ismerkedett meg a létesítménnyel. A tapasztalat szerint a 2009-ben megújult látogatóközpont már az egyéni látogatók számára is érdekesebb, hasznosabb információkat tartalmaz, így érdeklődésük folyamatosan növekszik. A látogatócsoportok havi eloszlása az előző évekkel megegyező. A legkedveltebb időszakok a tavaszi és az őszi hónapok voltak. Az egyéni látogatók érkezése ezzel éppen ellentétes, inkább a nyári hónapokra tehetők. Az általános iskolákból érkező csoportok tekintetében növekedés mutatkozik a korábbi évekhez képest. Mivel az üzemi területre lépés alsó korhatára 16 év, így ők azt nem kereshetik fel. Ehelyett a látogatóközpont tetején található kilátóból, valamint a látogatótérben lévő televízió élőképein keresztül nyerhetnek betekintést az üzemi területre. A szervezett csoportok döntő részét továbbra is a középiskolás diákok tették ki. Egyre inkább gyakorlattá vált, hogy a középiskolák évente elhozták a végzős tanítványaikat az atomerőműbe. Nemcsak a környékbeli, hanem a több száz kilométerre lévő középiskolákból érkező osztályok száma is folyamatosan növekszik. A felsőfokú oktatási intézmények is nagy előszeretettel jelentették be hallgatóikat az atomerőműbe szakmai tapasztalatszerzés céljából. Ezek a csoportok az alap látogatói útvonal (a látogatóközpont kiállítása, 4-es blokki vezénylőtermi látogatófolyosó, turbinacsarnok és a reaktorcsarnoki látogatófolyosó) mellett gyakran egyéb programokat is igénybe vettek. Megtekintették a hálózati vezénylő, a vízkivételi mű, a szimulátor központ, a Védett Vezetési Pont, a Tűzoltóság, a Karbantartó Gyakorlóközpont, valamint a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. munkáját is. Szintén növekvő tendenciát mutatott a különböző cégektől, önkormányzati tűzoltóságoktól, rendvédelmi szervezetektől, önkormányzatoktól, egyesületektől érkező csoportok száma. A különböző települések önkormányzatainak látogatása is számottevő volt, közel 20 ilyen jellegű csoportot fogadtak az erőműben. Folyamatosan növekedett az ország különböző területeiről érkező baráti társaságok érdeklődése, amely azt sejteti, hogy egyre több támogatója van az atomenergiának, és egyre többen szeretnének információt szerezni jövőnk energiájáról. A nyugdíjas csoportok látogatása is számottevő volt, akik az üzemi területen lévő túrát all emeletnyi lépcsőzés ellenére is szívesen vállalták. A külföldi csoportok érkezése sem maradt el. Leginkább a szomszédos országok, Dánia, Lengyelország és Oroszország középiskolásai, egyetemistái tettek itt látogatást. 2011-ben 64 csoportnak biztosított támogatást az erőmű-látogatáshoz a Tájékoztató és Látogatóközpont. A tavaszi félévben Paks és környékének iskoláiból, valamint Nógrád megye három városából, az őszi félévben pedig a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulásba tartozó településekről, valamint Komárom-Esztergom megye három városából fogadtak diákokat. A támogatás a busz és az ebéd biztosításával valósult meg. A minden év szeptemberének első hétvégéjén megrendezésre kerülő Nyílt és Családi Nap kibővült az atomerőmű nyugdíjasainak meghívásával, így a háromnapos rendezvényen közel 3500 vendég vett részt. Az erőmű Tájékoztató és Látogatóközpontja 2011-ben is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjának rendezvénysorozatához. Bár hivatalosan csak 2012. március 7-én nyílik meg az atomerőmű Atomenergetikai Múzeuma, ám 2011 szeptemberétől véleménygyűjtés és tapasztalatszerzés céljából már fogadtak látogatócsoportokat a múzeumban. Új múzeumi intézménnyel bővült a Látogatóközpont programkínálata, amely pozitívan hat a látogatók számának alakulására. Kern Dóra X. Nukleáris Technikai Szimpózium A témakörben leginformatívabb hazai, magyar nyelvű konferencia nemcsak a szakmának szól, a legtöbb előadás jól érthető volt a téma iránt érdeklődő laikusok számára is. A X. Nukleáris Technikai Szimpóziumot a Magyar Nukleáris Társaság (MNT) rendezte Budapesten, december 1-2. között a Graphisoft Parkban és a TIT épületében. A rendezvényről két részben adunk tudósítást. Ez alkalommal az első nap, a februári számunkban a második nap eseményeit közöljük. A konferencia megnyitása után a plenáris előadások keretében dr. Radnóti Katalin, az ELTE tanára Marie Curie munkásságáról tartott rövid, sok érdekes életrajzi elemmel tarkított előadást a kémia éve, és a radioaktív sugárzás első tanulmányozójának 100 éve átadott második, fizikai Nobel-dija alkalmából. Külön kiemelte, hogy kémikusként több mint 100 fizikai kísérletet állított össze, hogy a jelenségek igazi okára rátaláljon. Rendkívül érdekes, hogy milyen eszközök álltak rendelkezésre - használták már pl. a színképelemzést az elemek meghatározására a módszer elvi alapjainak tisztázása nélkül. Az I. világháborúban megszervezte a francia katonai egészségügy röntgenhálózatát, és maga is röntgenkocsival járta a hadikórházakat. A radioaktivitás gyógyászati alkalmazásainak kidolgozására Párizsban megalapította a Rádium Intézetet. Dr. Nemes Imre az atomerőmű osztályvezetője a 15 hónapos üzemanyagciklusra való áttérés lehetőségéről beszélt. Ilyen nyújtott kampányt nagyobb dúsítású (~5% 235U) üzemanyag tesz lehetővé. Számításokkal ellenőrizték már az aktív zóna kialakítási lehetőségeket, sőt az átmeneti állapotokat is. A villamosenergiaigénynek megfelelően továbbra is márciustól októberig állíthatók le karbantartásra, üzemanyag átrakásra a blokkok, de a hosszabb kampánynak megfelelően egy évben csak két átrakás és egy teljes zóna ki-berakás lenne három blokkon, míg a negyedik folyamatosan üzemelne. Az ötévente ismétlődő rend így várhatóan csökkenti a karbantartások számát - ezzel nő a blokkok rendelkezésre állása. Az engedélyezési eljárás függvényében 2014-től jelennének meg a nagyobb dúsítású kazetták az 1. blokkon, majd 2015-től indulhatnának a hosszú kampányok. A friss üzemanyag szállítójával már egyeztették a szükséges paramétereket. Ez a lehetőség négyblokkos kiépítéseknél használható. Dr. Makai Mihály, dékánhelyettes, egyetemi tanár (BME, KFKI AEKI), gyakorlati példán keresztül bemutatott egy technikát, amellyel matematikailag korrekt megoldásokat adott reaktorok véletlen mennyiségeinek kezelésére. Horváth András, ELTE egyetemi hallgató a gyakorlatból tudta, hogy a középiskolákban az érettségi közelében már jobbára nincs idő az atomfizikára. A Sziget Fesztiválon jelenlévő Nukleáris Sátor tevékenysége inspirálta. Kérdőíves felmérést végzett a gimnazisták körében a „nukleáris totó" segítségével, hogy felmérje a nukleáris tudást, az atomenergia békés felhasználásának elfogadását. Újra kiderült, hogy sokan tájékozatlanok, félnek, és ezért ellenzik az atomerőművek építését. Dr. Pázmándi Tamás, AEKI tudományos főmunkatárs, csoportvezető, az MNT alelnöke sikeres űrprogramról számolt be, melyet a BME hallgatóiból álló Combined Tritel/Pille Cosmic Radiation and Dosiometric Measurement (CoCoRad) csoport ért el. Az Európai Űrügynökség nemcsak műholdakkal végez kísérleteket, hanem nagy magasságba (30 km) jutó léggömbökkel is, most a svéd űrkutatási hivatal jóvoltából. A ballon kosarában elhelyezhető kísérletekre pályázni lehetett, amit meg is tett a BME csapata: Zábori Balázs, Váradi Zsolt, Goldschmidt Gergely, Király Richárd. A kozmikus sugárzás térbeli, időbeli eloszlását vizsgáló két műszert (Pille és TriTel) és a működésüket biztosító telepeket, adatrögzítőket, a hőszigetelésüket (+40/-100 °C) és a mechanikai védelmet (10 g gyorsulásra) kellett egy megadott méret és súlyhatár betartásával megtervezni, megépíteni, kiszállítani. A felbocsátás Kiruna közelében, egy Svédország északi részén lévő bázisról történt. A mérés végig működött, kibírta a sztratoszféra szélsőséges hőmérsékleti viszonyait és a földet érést. A szervezők a magyarok dokumentációját a jövőben mintaként kívánják terjeszteni. Zarándy Pál, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) alelnöke az atomenergetika alkalmazása körében eljáró független műszaki szakértői testület létrehozásának szükségességéről, minősítéséről beszélt, melynek törvények és kormányrendeletek a biztosítékai. Mintegy 15 szakterületre gondoltak. A minősített szakértőket jegyzékbe foglalják, a jogosultságot nem kell meghosszabbítani. A plenáris ülést kerekasztal megbeszélés követte az atomenergia és a civil szakmai szervezetek kapcsolatáról, Bakács István elnök, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE), Jeszencsák Péter korábbi elnök, Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozat (ESzK), Kovács András főtitkár, Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE), Zarándy Pál ügyvezető elnök Magyar Energetikai Társaság (MET), Holló Előd (MNT) moderátor részvételével. Mindnyájan beszámoltak képviselt egyesületeik megalakulásáról, céljairól, taglétszámáról - volt közöttük patinásabb és nemrég alakultak egyaránt. Tagságuk nevében kinyilvánították, hogy elkötelezett hívei a nukleáris energetikának. Mivel a média inkább a negatív hírekre vevő, nehéz bekerülni a sajtóba pozitív, nyugodt üzenetekkel. Javasolták, hogy gyorsreagálású szakértői nyilatkozattevőket jelöljenek ki tagjaik közül, hogy elejét vegyék a félremagyarázásoknak, rémhíreknek. Délután az MNT közgyűlése szolgáltatott ünnepélyes keretet a díjkiosztóknak, díjazottak előadásainak, mivel az MNT 2011-ben is több díjat ítélt oda. Simonyi plakettet kapott dr. Fülöp Tünde plazmakutatásáért. Öveges-díjban Jendrék Miklós, kísérletező fizikatanár részesült. A Fermi-díjat Madas Balázs Gergely, mint reményteljes fiatal kutató nyerte el. A középiskolák számára meghirdetett Atommag Centenáriumi Éve 2011 (ACÉ) pályázatban a feladatot - eszközeikkel népszerűsítsék az atomenergia békés felhasználását - legjobban a váci Boronkay György Középiskola és Gimnázium oldotta meg. (Következő számunkban a szimpózium második napjáról tudósítunk). gyulai