Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2012-08-01 / 8-9. szám

fotó: Bodaiki Ákos 2012. augusztus-szeptember <9r mym paksi atomerőmű 3 A megismerés és az elismerés szaporítja a bizalmi tőkét folytatás az első oldalról Iványi Krisztina, az Atomerőmű operatív kommunikációs vezetője- Az ország egészére jelentős hatással bíró, más módon nem, vagy csak mérhetetlen rá­fordítások árán helyettesíthető tevékenységet folytató MAVIR és Paksi Atomerőmű e szempon­tok vonatkozásában nagyon is hasonlatosak egymáshoz. Mindkét helyen hatalmas felelős­ség terheli az ott dolgozókat, a technológia pe­dig, amit használnak, egyedülállónak tekinthe­tő, legalábbis országhatáron belül. Magammal hoztam azt a tudást is, amellyel - mint egy tol­mács - a laikusok számára is értelmezhetővé és befogadhatóvá lehet tenni a mérnöki és műsza­ki szakma sajátságos nyelvezetét, ezzel pedig át lehet adni a külvilág számára annak a hatalmas tudásanyagnak legalább egy részét, ami itt fel­halmozódott. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél többen megismerhessék és megérthes­sék a Paksi Atomerőmű tevékenységét és jelen­tőségét - és nem csupán azért, mert itt történik az ország villamosenergia-termelésének több mint 40%-a. Nagyon sok ismerettel rendelke­zünk a nukleáris energiáról, így egy kicsit kö­telességünk is megosztani tudásunkat a nagy­­közönséggel, ezzel is hozzájárulva a (ma sajnos nem igazán magas) természettudományos is­meretszint növeléséhez. Fontos megmutatnunk azt is, milyen szerepet játszik az atomerőmű a város, illetve a régió életében, hogyan működik az a hatalmas közösség, amelyben ötezer család kötődik valamilyen módon - sokszor rengeteg szállal - az ország legveszélyesebbnek tartott munkahelyéhez. Ha mindezt megmutatjuk, ha hagyjuk, segítjük, hogy megismerjenek ben­nünket, akkor nem csupán az előítéletek oszla­nak majd szét, de kivívjuk a tiszteletet is.- Melyek azok a kommunikációs elvek, cé­lok, melyek megvalósítását munkájában érvé­nyesíteni kívánja?- A legelső a tisztelet, és ezt nemcsak az emberek egymás közti megnyilvánulásaiban, hanem a tevékenységek egymással kapcsolatos viszonyában is fontosnak tartom. Itt mindany­­nyian ugyanazért dolgozunk, ugyanazon rend­szer részesei vagyunk, mindenkinek megvan a maga szerepe, mindenki számít, ezért tisztel­nünk kell a saját feladatainkat és egymásét is. A másik lényeges elem az együttműködés. Sokan vagyunk, sokféle feladatot, problémát kell meg­oldanunk, nagyon sok információval és eszköz­zel kell dolgozzunk, mindezt veszélyes körülmé­nyek között - ezt nem lehet másként csinálni, mint együtt. Muszáj, hogy számíthassunk a má­sikra, muszáj, hogy a többiek számíthassanak ránk. Fontosnak tartom a higgadtságot, a mér­téktartást is: ahogy körültekintően bánunk pél­dául a nukleáris fűtőanyaggal, ugyan úgy körül­tekintőnek kell lennünk a kimondott vagy leírt szavakkal, gondolatokkal is. Ahogy az emberek megítélik egymást a ruházatuk, hajviseletük, a mozgásuk vagy épp az autójuk alapján, ugyan úgy megítéli a társadalom, az egyes közösségek a Paksi Atomerőművet. Az erőműre mi, kom­munikációsok úgy tekintünk, mint egy szemé­lyiségre: igyekszünk, hogy jól nézzen ki, jó híre legyen, hogy amikor „elmegy" egy társaságba, akkor barátságosan fogadják és megértsék, amit mondani szeretne. Legfontosabb felada­tunka közbizalom felépítése és megtartása - és ezt a bizalmat egyénként, a Paksi Atomerőmű dolgozójaként is építenünk kell. Ha mi magunk nyitottak, kezdeményezők vagyunk, akkor a külvilág is hasonlóan reagál: elfogadja, amit adni akarunk, és kérdez, amire válaszolhatunk. A megismerés és az elismerés az, ami szaporítja bizalmi tőkénket - erre pedig bármikor szüksé­günk lehet.- Milyen nagy feladatok, kihívások várnak a szervezetre? Sokan várják az országban, de a térségben különösen a bővítést, az üzemidő­­hosszabbítást. Ez a kommunikációban milyen szereppel bír?- Az új blokkok létesítésével kapcsola­tos kommunikáció - a beruházás jelentősége okán - a kormányzat hatáskörébe tartozik. A mi számunkra most az üzemidő-hosszabbítás az a feladat, amely nagy intenzitású kommunikációs munkát igényel. Hosszú-hosszú évek munkájá­nak eredményeként mostanra végéhez közele­dik a folyamat: hamarosan lezajlik az 1. blokk vonatkozásában a hatóság által előírt közmeg­hallgatás, amelynek eredményéhez mi kommu­nikációsok „tolmácsként" tudunk hozzájárulni. Mivel az üzemidő-hosszabbítás mind a négy blokkot érinti, ezért ez a jövőben is sok feladatot jelent - ezeket a feladatokat pedig igyekszünk majd a legkorszerűbb kommunikációs eszkö­zökkel megoldani. Nem lehet nem észrevenni, hogy az elmúlt időkben robbanásszerű átalaku­lás ment végbe az emberek információszerzési és kapcsolattartási szokásaiban. Az ún. közös­ségi média - ide értjük pl. a Facebook-ot vagy az iwiw-et - térnyerése számunkra is remek lehetőséget biztosít, hiszen rendkívül olcsón és gyorsan tudjuk közzétenni a mondandónkat. Ráadásul itt is egy közösség tagjai tudunk lenni, pontosan úgy, ahogy tagjai vagyunk városunk, vagy épp a megye közösségének. Azt, hogy mennyire érdekli az embereket mindaz, amit mondunk, mi sem mutatja jobban, mint a Paksi Atomerőmű Facebook profiljának kedveltsége: az elmúlt egy hét során megduplázódott azok száma, akik lájkoltak bennünket. Kollégáinkat természetesen etikus, a belső szabályoknak megfelelő internethasználatra ösztönözzük, ugyanakkor számítunk rá, hogy privát kommu­nikációjuk során megosztják barátaikkal és is­merőseikkel az atomerőmű képeit, bejegyzése­it. A közösségi médiában való jelenlét lehetővé teszi, hogy jó hírét vigyük a városnak, a régiónak és mindazoknak az ügyeknek, amelyek fontosak a számunkra, ezzel hozzájárulhatunk az ő céljaik teljesüléséhez.- A fővárosból érkezett Paksra, egy vidéki kisvárosba. Hogy érzi itt magát?- Nagyon békés, biztonságos városba jöt­tem, ahol az emberek köszönnek egymásnak, tisztelettel vannak egymás iránt, és büszkék lak­helyükre. A tisztaság, a rendezettség, a bizton­ságérzet, ami itt körülvesz, azonnal otthonossá tette az életemet. Nagyon jólesett, és megköny­­nyítette a beilleszkedésemet az a kedvesség és segítő szándék, amivel a kollégáim és az itt élők fogadtak. Mivel most már Pakson és Budapes­ten is van otthonom, élvezhetem a kétlaki élet és az úton levés előnyeit is - szerencsés ember vagyok. Az eddig bejárt életutam ide vezetett, itt van dolgom, itt van a helyem. És ez egy na­gyon jó hely! Lovásziné Anna Csökkent az Atomerőmű biztonsági övezete Befejezte a Paksi Atomerőmű biz­tonsági övezete kiterjedésének felül­vizsgálatát az Országos Atomener­gia-hivatal. Az elemzések szerint a korábbi három kilométernél kisebb­nél is garantált a biztonság, de a jog­szabály minimum ötszáz métert ír elő. Az atomerőmű új biztonsági övezetét több mint ötszáz méter sugarú, nem szabályos körben határozták meg. A Kiégett Kazetták Átmeneti Tároló­ja körül is hasonlóképp alakították ki az ötszáz méteres zónát. A két öve­zet egymás mellett néhol átfedésben van. A biztonsági övezetre vonatkozó döntés Paks külső városrészét, Csám­pát, valamint Dunaszentbenedek és Úszód községet érinti. Óriási szivattyúk a Ganztól A magyar Ganz Holding Zrt. és az orosz Atomenergomas Nyrt. 2008-ban alapított vegyesvállalatának sikerült betörnie a zárt orosz atomenergetikai piacra. A Ganz EEG (Engineering és Energetikai Gépgyártó) Kft. július 20-án átadta az orosz megrendelőnek az épülő rosztovi atomerőmű 3-as blokkjá­hoz készített 7 db MPB 2200-as főkeringte­­tő-szivattyút, amelyek egyenkénti súlya 100 tonna fölött van, és teljesítményük 17,5 köbméter másodpercenként. A szivattyúk tervezése és gyártása magyar szakemberek produktuma. További megrendelésekre is van kilátás, hi­szen Oroszországban jelenleg 9, külföldön pedig 19 reaktort épít a Roszatom. -b-A MEE Vándorgyűléséről Idén az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. volt a házigazdája és fő támo­gatója a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) legfontosabb szakmai rendezvényének, amit 2012. szeptember 5-7. között Budapesten, a Kongresszusi Központban rendeztek. Áz 59. MEE Vándorgyűlés, Konferencia és Kiállítás a „Mit tesz az energiaszek­tor a Nemzeti Energiastratégia célkitűzéseinek megvalósítása érdekében?” kérdést helyezte középpontba. A rendezvényen, ahol 37 kiállító és közel 850 érdeklődő vett részt, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szakemberei is jelen voltak. Az atomerőművet érintően két előadás hangzott el a rendezvényen, az egyik a Paksi szakszolgálati FÁM tanpálya bemutatása, a másik a Kooperációs tréning a paksi atomerőmű blackstart újraindításának gyakoroltatására címmel. Nemzetközi szeminárium Közel száz magyar és külföldi diák érkezett Paksra július közepén, hogy közelebbről ismerkedjen meg az atomenergia alkalmazásával és szerezzen közvetlen tapasztalatokat a paksi atomerőmű működéséről. A vendégek a Pécsi Tudományegye­tem nyári egyetemének hallgatói vol­tak, akik a biztonságos és fenntartható energiaellátás témakörében összeha­sonlították a különböző energia ipar­ágakat. A magyar diákokon kívül bel­ga, horvát, japán, kazah, olasz, török és ukrán egyetemisták vettek részt a ren­dezvényen. A fórum külső érdeklődők számára is nyitott volt. Pakson az Erzsébet Szállóban vi­tafórum keretében előadásokat hall­gattak meg a résztvevők, majd ezt követően nyilvános vitára került sor. Nagy Sándor, az MVM Zrt. termelé­si vezérigazgató-helyettese ismertette a paksi atomerőmű működését, kitért a biztonságnövelő intézkedésekre és a stresszteszttel összefüggésben megva­lósított fejlesztésekre. Rónaky József, az OAH főigazgatója a lakossági tájékoz­tatásról, az érintetteknek a döntések­be való bevonásáról szólt. Az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsé­gének tanácsosa, Mark Canning, ar­ról beszélt, hogy országában üzemel a legtöbb reaktor a világon, szám szerint 104. Az elmúlt húsz évben nem építet­tek új atomerőművet, jelenleg nyolc reaktorblokk építését tervezik. Sergei Bantash, az Atomstroyexport képvise­lője cégük tevékenységét mutatta be. Felsorolásában szerepeltek azok az or­szágok, ahol a múltban atomerőművet építettek, és kitért a jelenleg építés alatt álló blokkokra, ahol beruházóként vannak jelen. Victor Sorokin, Orosz­ország magyarországi nagykövetségé­nek kereskedelmi ügyekért felelős első konzulja hangsúlyozta, hogy a növekvő energiaigények miatt az atomenergiára a jövőben is szükség lesz. A program befejező részében üzemlátogatáson vettek rész a diákok az atomerőműben, ahol közvetlen kö­zelről tekinthettek be erőművünk mű­ködésébe. Dohóczki Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents