Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-08-01 / 8-9. szám
Atomerőmű Jk XXXV. évfolyam, 8-9. szám . r mym paksi atomerőmű 2012. augusztus-szeptember Ha szeptember, akkor nyílt napok Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. hagyományaihoz híven idén is szeptember első hétvégéjén tartotta nyílt napjait. A települések számára szeptember 1-jén rendezték a Nyílt Napot, míg a munkavállalóknak szeptember 2-án a Családi Napot. Az atomerőmű szűkebb, harminc kilométeres környezetébe történő társadalmi beágyazódását segíti az immár 13. alkalommal megrendezésre került Nyílt Nap. Szeptember 1-jén 10 órára Dunaszentbenedek és Tolna települések 200-200 fős küldöttsége érkezett a hagyományos helyszínre, a Látogatóközpont előtti területen álló sátrakhoz. A vendégeket dr. Kovács Antal, az Atomerőmű kommunikációs igazgatója üdvözölte. A programok ismertetése után üzemlátogatásra indult a vendégsereg kisvonattal, gyalog és kerékpárral. Akik pedig a horgászversenyre jelentkeztek, indultak a Kondor tóra, a nagy fogás reményében. A gyerekeket színes és változatos program szórakoztatta, szakavatott óvó nénik közreműködésével. A délelőtti program befejeztével kisvonatra és buszra szállt mindenki, kivonultak a Kondor tóhoz, ahol finom ebéd várta a közel félezernyi vendégsereget. Ebéd után újabb programok szórakoztatták az éhségtől megszabadult embereket. Volt születésnapi torta, táncbemutató, Irigy Hónaljmirigy koncert és labdarúgó torna. Délután négy órakor hatalmas lufiesővel búcsúzott a vendéglátó csapat a vendégektől. Másnap, szintén tíz órakor indult all. Családi Nap, azzal a céllal, hogy az atomerőműben dolgozók megmutathassák családtagjaiknak, rokonaiknak, hol dolgoznak. A Családi Napra érkezőket Hamvas István, az Atomerőmű vezérigazgatója köszöntötte. Közel 2000 fő volt kiváncsi az atomerőműre és az Atomenergetikai Múzeumra. Az előző naphoz hasonlóan most is kisvonattal, kerékpárral és gyalogosan lehetett közlekedni az erőmű területén. A gyerekek örömére különböző szórakozási lehetőségekkel népesült be a Disputa szoborpark és környéke. A délelőtti programot a gyerekek kedvence zárta: a tűzoltók által biztosított habzuhatag. Délidőben finom ebéd következett, majd a Magna Cum Laude koncerttel zárult a családi nap. Béri A megismerés és az elismerés szaporítja a bizalmi tőkét Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs szervezete új, korábban is az MVM Csoportnál tevékenykedő vezető munkatárssal bővült. 2012. augusztus 1-jétől Iványi Krisztina kommunikációs operatív vezetőként látja el feladatait a Paksi Atomerőműben. Iványi Krisztina széleskörű szakmai ismeretet szerzett az állami protokollban és rendezvényszervezésben, a hagyományos és az online reklámszakma számos területén, foglalkozott továbbá médiamunkával és közszerepléssel kapcsolatos feladatokkal is. A MAVIR-nál (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító) elért eredményei alapján kérték fel a paksi kommunikációs feladatokban való közreműködésre.- Az MVM Csoport kommunikációs szakembereként előzőleg is kapcsolatban állt a paksi munkatársakkal, és volt ismerete az itt folyó munkákról. Miként tudja ezt hasznosítani új munkakörében?- A MAVIR-nál megismerhettem a magyar villamosenergia-ipar működését, ennek során kapcsolatba kerültem a Paksi Atomerőmű tevékenységével, ill. a paksi kommunikációs kollégákkal is. A tapasztalat, amit az előző munkahelyemről hoztam, az az, hogy MVM Csoporton belül találhatók a magyar energetika legkülönlegesebb vállalatai, amelyek speciális, semmi mással össze nem hasonlítható szerepüknél fogva egyedi megközelítést kívánnak, kommunikációs szakmai szempontból is. folytatás a 3. oldalon VOLT Fesztiválon a kamion és a FINE Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. is képviseltette magát a 20. VOLT Fesztiválon, amelyet június 26-30. között rendeztek meg. A soproni rendezvényen helyet kapott az atomerőmű tájékoztató kamionja és a Fiataloka Nukleáris Energetikáért (FINE) egyesület is. A kamion és a FINE sátor a bejárat közvetlen közelében lévő Civil sziget része volt. Az eseményen hat paksi fiatal népszerűsítette atomerőművünket és nyújtott tájékoztatást a tudásra vágyó fesztiválózóknak. A rendezvény öt napja alatt közel 2500 ember fordult meg a kamionban. A fesztiválon főleg fiatalok vettek részt, akik többsége meglehetősen kevés ismerettel rendelkezett az atomerőműről. A kamionba betérve az érintőképernyős kijelzők segítségével rengeteg hasznos információval gazdagodhattak a látogatók. Többek között megismerkedhettek az atomenergia előnyeivel, az áramtermelő kerékpár segítségével villamos energiát termelhettek, az atomerőmű környezetének élővilágáról nézhettek képeket, valamint egy szimulátorpult segítségével szabályozhatták a paksi blokkok teljesítményét. Azoknak, akik nyaralásuk alatt még ennél is többet szerettek volna megtudni az atomerőműről, működéséről, társadalmi, környezeti hatásáról és jövőjéről, lehetőségük volt egy közel negyedórás film megtekintésére. Végezetül a látogatók a megszerzett tudásukat tesztjáték segítségével mérhették fel. A sikeres vállalkozók ajándékokkal lettek gazdagabbak. A vendégek az interaktív kiállítás megtekintésén túl rengeteg kérdéssel fordultak a kamionon lévő személyzet felé. A naponta több mint 500 vendég tudásszomjának kielégítésében a paksi„finések"is nagy segítséget nyújtottak. A FINE sátorban a vendégek nukleáris totók segítségével tesztelhették magukat. A kitöltés után pedig a szakértőkkel átbeszélhették a tesztsorokat. A sikeres próbálkozásokért ajándék járt. Kern Dóra Megalakult az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. létrehozta új projekttársaságát a Paksi Atomerőmű bővítésére. Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója Nagy Sándor, az MVM Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese lett. Az ő vezetésével folytatódik a Paksi Atomerőmű telephelyén létesítendő új atomerőművi blokkokhoz kapcsolódó elemző, tervező, döntés-előkészítő és engedélyeztetési munka. A most létrejött társaság, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. viszi tovább a magyar villamosenergia-termelés több mint 40 százalékát adó Paksi Atomerőmű tervezett bővítését előkészítő Lévai Projekt feladatait. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalat feladata lesz, hogy a beruházás minden lényeges aspektusát megvizsgálja annak érdekében, hogy a részletes tanulmányok, értékelések alapján felelős döntés születhessen az új paksi blokk - (ok) megépítésének - a Nemzeti Energiastratégiában is szereplő - tervéről. A Paksi Atomerőmű tervezett bővítéséről az Országgyűlés 2009. március 30-án döntött, gyakorlatilag a parlamenti pártok konszenzusos támogatásával. A bővítés előkészítését a képviselők több mint 95 százaléka szavazta meg. Magyarország kormánya 2012 júniusában a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú, és az energiaellátás biztonsága érdekében alapvetően szükséges beruházássá nyilvánította az előkészítés alatt álló projektet. Az új társaság elnöke Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. elnöke. Vezérigazgatója Nagy Sándor, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese, aki egyúttal a társaság igazgatóságának is tagja, Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója mellett. A felügyelő bizottság elnöke Nagy Csaba, az MVM Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, további tagjai Kriston Ákos, az MVM Zrt. üzletfejlesztési osztályának tanácsadója, valamint Katona Kolos, az MVM Zrt. jogi és igazgatási osztályának jogtanácsosa.