Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-07-01 / 7. szám
2012. július 11 mym paksi atomerőmű lárd radioaktív hulladékok minősítésével foglalkozott. 2003-ban került a dozimetriai szolgálathoz, a „D” műszakba. Csaba elmondása szerint feladataik igen sokrétűek, alapvető tevékenységeik közé az adott mérési programok végrehajtása, az ellenőrzött zóna sugárvédelmi felügyelete, valamint az MSSZ betartatása tartozik. Hozzátette, a főjavítások alatt a reaktorakna és a reaktort körülvevő főberendezések sugárvédelmi méréseinek az elvégzése kiemelt jelentőséggel bír a dolgozók indokolatlan sugárterhelésének megelőzése szempontjából. A meghatározott mérési program szerinti dózisteljesítmény méréssel a dózistervezés folyamatát segítik. A műszakozással kapcsolatban elmondta, csak alkalmazkodni lehet hozzá, megszokni nem. 10 éve dolgozik így, de mivel szereti a munkáját, ezért nem okoz számára különösebb nehézséget. Fontos, hogy az ember megtalálja a megfelelő egyensúlyt a pihenés és a munka között. „Ép testben ép lélek” - vallja, ezért szabadidejében kerékpározik, konditerembe jár, és a futás is kedvenc időtöltései közé tartozik. KV hatósági vizsgát tett. Ezzel egy időben átkerült az Atomerőmű munkavállalóinak állományába, és szolgálatvezetővé nevezték ki. A szolgálatvezetői munkakört a „D” műszakban kezdte meg. Jelenleg is ebben a munkakörben és műszakban dolgozik. Feladata a technológiai rendszerek, az ellenőrzött zóna, illetve az üzemi terület sugárzási viszonyainak ellenőrzése; a vonatkozó sugárvédelmi szabályok betartatása az említett területen tartózkodókkal, illetve munkát végzőkkel; az ellenőrzött zónában végzett munkák sugárvédelmi kontrolljának biztosítása; az ellenőrzött zónában vagy a zónahatárokon telepített sugárvédelmi rendszerek működtetése, valamint a sugárzás ellenőrző rendszer (ser scada) és a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója kapcsolódó rendszereinek felügyelete. Munkája nagyrészt a háttérben zajlik, épp ezért akkor nevezhető sikeresnek, ha minél kevesebbszer hallani róla, illetve kerül a figyelem középpontjába: ez azt jelenti, hogy nem merült fel dozimetriai probléma és nem történt sugárvédelmi kihágás. Mindez természetesen kétoldalú dolog, nem csupán a dozimetriai „oldalon” múlik, éppen ezért jelentős szerephez jut a szakmai kapcsolattartás és az együttműködés az érintett munkavégzővel. Andor, ha teheti, a szabadidejét kerékpár vagy kenutúrákkal tölti. Prancz Zoltán senyekre is járnak, oda is ő viszi őket. Nyaranta gyermektáborokat is szerveznek, általában Domboriban és Balatonfüreden. A vitorlázás mellett - a téli időszakra is gondolva - a síelés a másik kedvenc sportága, ezt is gyermekkora óta űzi. Winter Gábor dozimetrikus 1973-ban, Szegeden született. A paksi Vak Bottyán Gimnáziumban érettségizett 1991-ben, majd 1995-ben Budapesten a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban környezetvédelmi technikusi képesítést szerzett. Marusa Andor szolgálatvezető 2005-ben diplomázott a Veszprémi Egyetemen, vegyészmérnöki szakon, az ásványolaj és petrolkémiai technológia, valamint a radiokémiái technológia szakirányokon. si munkakörbe. Ugyanennek az évnek októberében munkáltatóját tekintve is átkerült az Atomerőműhöz, azaz „PART-os” állományú dozimetrikus lett. Feladata átfogóan a környezet, a munkahelyek és a dolgozók sugárvédelmi ellenőrzése, valamint a sugárvédelmi szabályok betartatása. A szakmai részletek tekintetében László nem szívesen emel ki konkrét mozzanatokat, mert- mint mondja - nagyon gyakran előfordul, hogy kisebb-nagyobb eseti feladatok bonyolítják a mindennapi munka elvégzését. Feladatainak teljesítését akkor tekinti megfelelőnek, ha azok kapcsán a későbbiekben nem merül fel hiányosság, vagy pótolnivaló. Maximálisan fontosnak tartja a kapcsolattartást és az együttműködést a munkája során más dolgozókkal, illetve szakmai szervezetekkel, hiszen - mint fogalmaz - a dozimetrikusi feladatok jelentős részben a többi szervezet munkavégzése előtti egyeztetéseken alapul. László a szabadidejében szívesen horgászik és kirándul, ezen kívül szeret közös programokat szervezni a baráti társasággal. Prancz Zoltán Zakó Csaba dozimetrikus Az általános iskolai tanulmányokat Pakson, a Deák Ferenc Általános Iskolában fejezte be. Ezt követően Baján, a Tóth Kálmán Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskolában tanult tovább, ahol 1999-ben technikusi képesítést szerzett. Mácsik László kusi képesítést szerzett a biritói I. István Szakképző Iskolában. Atomixes munkavállalóként 2010-ben került az Atomerőműbe, a dozimetriai osztály „D” műszakjába, ahol jelenleg is betanuló időszakát tölti. 2011-ben nyert felvételt a PA Zrt.-hez, a hatósági vizsgáira idén decemberben kerülhet sor, melyekre szolgálatvezetője és kollégái aktív segítségével készül. A műszakos munkarenddel kapcsolatban hozzátette: az korántsem ismeretlen számára, egyrészt mert a habszivacs gyárban is három műszakban dolgozott, így volt ideje hozzászokni, másrészt korábban az építőiparban általában reggel hattól este hétig tartott a munkaidő, ennél pedig a műszakozás is sokkal jobb. Véleménye szerint ennek is megvan a maga előnye, például hétköznapokon is van szabadideje. A közeljövőt illetően elmondta, felvételt nyert a bajai Eötvös József Főiskola környezetmérnök szakára, ahol tervei szerint szeptemberben megkezdheti tanulmányait. Szabadidejében sok időt tölt gyermekeivel, a három éves Lilivel és a másfél éves Benedekkel, emellett, ha alkalma nyílik rá, új hobbijának, a sárkányhajózásnak is hódol. KV Az Atomerőműbe 2004 januárjában került, a sugár és környezetvédelmi főosztályra, azon belül pedig a dozimetriai osztályra mint dozimetrikus. Ebben a munkakörben nemcsak az erőműben, hanem a KKÁT-ben is dolgozik, hiszen ott is akad dozimetriai feladat. Többek között a kiégett üzemanyag tárolásának ellenőrzésével, valamint laboratóriumi minták vizsgálatával foglalkozik. Emellett különböző laboratóriumi munkákat, sugárvédelmi méréseket és ellenőrzéseket végez. Gábor nőtlen. Szabadidejében szívesen sportol, természetesen elsősorban a vitorlázás áll közel hozzá. 15 éve űzi ezt a sportot versenyszerűen. Emellett három éve az edzősködésbe is belekóstolt, azóta ugyanis gyerekeknek tart edzést. A tréningek mellett verPécsen született, 1983-ban, és Pakson nőtt fel. A Bezerédj István Általános iskolába járt, majd ezt követően a szekszárdi Ady Endre Szakközépiskolába került. Miután ott sikeresen végzett, a Vak Bottyán Gimnáziumban az érettségit is megszerezte. Kővetkező állomásként Testnevelési Főiskolát választotta, ahol vitorlás szakedző szakra járt, és meg is szerezte az edzői képesítést. Ágoston Balázs dozimetrikus Budapesten született 1985-ben. Középiskolába is itt járt, 2005-ben a Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szakközépiskolában magasépítő technikusi végzettséget szerzett. Ezt követően egy fővárosi építőipari cégnél helyezkedett el, ahol lakóparkok építkezésein művezetőként, majd építésvezetőként dolgozott. Varjú Gábor dozimetrikus felvételt szakmai palyafutasa indulásakor. Dozimetrikusi és szolgálatvezetői betanulása az „E” műszakban történt. Két évvel később, 2007 őszén sikeres Ugyanebben az évben, szeptember 1-jén már munkába is állt: az Atomerőműben kezdett dolgozni, de - a munkáltatóját tekintve - az Atomix Kft.-hez nyert foam habszivacs gyárban vállalt munkát. 2011-ben gépész techniPaksra párja révén került, akihez leköltözött, így a paksi Vitájától felvételt nyert az Atomix Kft.-hez, betanuló dozimetriku-2000-től 2004-ig földmérőként dolgozott, majd 2004 februárerőműben. 2000-től három évig a kis és közepes aktivitású szi-Tanulmányai befejeztével, 1998- ban a radioaktív hulladék kezelő osztályon kezdte pályafutását az