Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-05-01 / 5. szám
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. gazdasági igazgatójává nevezték ki 2012. február 15-étől Szinger Csabát, az Atomix Kft. korábbi ügyvezető igazgatóját. Beszélgetésünk során elsősorban az új munkakörével kapcsolatos teendőiről, céljairól kérdeztem, de kértem, beszéljen pár mondatban önmagáról és a családjáról is.- Hol végezte tanulmányait és hogyan emlékszik vissza a pályakezdő éveire?- Paksi születésű vagyok, az általános és a középiskolát Pakson végeztem el. A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán 1992-ben kaptam meg az első diplomámat, majd folytattam a tanulmányaimat a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, ahol 1995-ben egyetemi diplomát szereztem. Budapesten egy amerikai tulajdonú gyógyszerkutató cégnél dolgoztam, az atomerőmű pénzügyi osztályára 1995-ben hívtak, innen pedig az Atomix Kft.-hez kerültem gazdasági vezető munkakörbe, 2000 decemberében. 2001. július 16-tól a kft. ügyvezető igazgatójaként a cég teljes körű irányításával bíztak meg.- Mit emelne ki az Atomix Kft. élén végzett munkája és eredményi közül?- Az Atomix Kft. vezetőjeként 11 évig dolgoztam. Életem e szakasza számomra ■ rnym paksi atomerőmű 2012. május Beszélgetés Szinger Csaba gazdasági igazgatóval igen fontos volt mind szakmai fejlődésem, mind vezetővé válásom szempontjából. Rendkívül sokat tanultam, hiszen 2001- ben, az akkori szabályoknak megfelelően a munkaerő-kölcsönzés rendszerét kellett kiépíteni, majd 2006-ban egy újabb, igen komplex feladat következett, amikor a szakágazatok létrehozásával egy teljes struktúraváltás következett be a cég életében. Mindeközben rengeteget dolgoztunk azért, hogy a térség egyik meghatározó társasága legyünk és az MVM cégcsoport részévé válhassunk. Ennek érdekében növeltük a cég belső hatékonyságát, kiépítettük és folyamatosan fejlesztettük a minőségbiztosítási rendszerét. Komoly szakértelmet és összehangolt munkát igényelt a humán terület, csakúgy, mint a szerteágazó szakterületi tevékenységek egységes irányítási rendszerének a kialakítása.- Gazdasági igazgatói munkakörében melyek voltak az első legfontosabb feladatok?- Az Atomix Kft.-ben mindig is hosszútávra terveztem a munkámat és a vezetői szerepkörömet, ezért teljesen váratlan volt számomra a gazdasági igazgatói feladatok ellátására történő felkérés. Ugyanakkor egy nagyon komoly kihívásnak tekintettem, hiszen teljesen más dimenziókban zajlanak egy atomerőmű életében a gazdasági folyamatok, mint egy kft. esetében. E kihívás miatt szívesen fogadtam el a felkérést. Döntésemet két fontos szempont határozta meg. Egy nukleáris létesítmény gazdasági igazgatójának lenni felelősségteljes dolog és komoly szakmai rangot is jelent. A szakmai kihívásra úgy tekintettem, hogy kitartó munkával reményeim szerint teljes körűen meg is tudok felelni. Annak ellenére, hogy komoly helyismerettel rendelkeztem, természetesen az első két hónapban számos dolgot kellett megtanulnom, áttekintenem és megismernem. A legfontosabb, hogy sikerült a feladatok hatékony végrehajtásához szükséges fordulatszámot felvennem, amiben sokat köszönhetek az itteni jó csapatnak. Az elmúlt két hónapban elsősorban a cég 2011. évi pénzügyi zárásával foglalkoztam, továbbá a cégvezetés számára beterjesztett anyagok készítésében és szakmai egyeztetéseken vettem részt.- Milyen szakmai koncepció és vezetői hozzáállás mellett valósulhat meg Ön szerint a leghatékonyabb formában az MVM cégcsoporton belül az atomerőművel szemben támasztott elvárások teljesítése?- Miután az Atomix Kft. cégcsoportba történő gazdasági integrálása folyamatának egyik szereplője voltam, az erre vonatkozó szakismereteket is megszereztem. A cégcsoportot tekintve a szakmai koncepcióm még hangsúlyosabb is lett, amit talán jelen pozícióban jobban tudok képviselni. A vezetői filozófiám szerint a világos és egyértelmű célok megfogalmazása után tevékenységeinket úgy kell eltervezni, valamint végrehajtani, hogy annak minden szakaszában jól láthatóak legyenek a követelmények és elvárások, valamint a számonkérés módja is mindenki számára érthető és világos legyen. Emellett a vezetői utasítások jól dokumentáltak legyenek. Én ezt vallom, és ezt csinálom. Kulcsfontosságú, hogy olyan munkavállalók dolgozzanak itt, akik lojálisak a cégünkhöz, illetve a cégcsoporthoz.- Munkája mellett megmaradt kevés szabadidejében mivel foglalkozik legszívesebben?- Ami engem nagyon kikapcsol, az a történelem. Ezen belül az ókor, a Római Birodalom érdekel. A történelem tanulmányozásával nagyon sokat lehet tanulni. Emellett a másik szórakozásom a házimozizás, kedvenc műfajaim a történelmi és akciófilmek. Mindkettő remekül kikapcsol, hiszen teljesen különböznek attól, amivel a munkám során találkozom. Az interjú végén a családjáról beszélgettünk, melynek kapcsán elmondta, hogy az igazi családi kikapcsolódást kedves felesége és a hatéves bájos kislánya társaságában éli meg, a közösen kitalált színes programok alkalmával. BR Állásbörze 2012 Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az idei évben is számos felsőoktatási intézet szervezett állásbörzét annak érdekében, hogy a hallgatók személyesen tájékozódhassanak a munkaerőpiacon zajló aktuális folyamatokról, a jelentkezőkkel szemben támasztott munkáltatói elvárásokról. Az elmúlt hetekben, az ország nyolc különböző pontján az MVM Zrt. is - cégcsoport szinten - képviseltette magát ezeken a rendezvényeken. A helyszíneken dolgozó kollégák - László Andor Zoltánné, Koczka Jánosáé, Bodnár Róbert, Gerzsei Zoltán, Benke Dániel, Gál Attila - készséggel álltak rendelkezésre, és adtak teljes körű választ az egy-egy állásbörzén regisztrált 250-500 fő közül az MVM cégcsoport standján alkalmanként megjelent 150- 200 érdeklődőnek. Röviden ismertették a cégcsoport egyes tagvállalatainál meglévő nyitott állásokat és a fő tevékenységeiket. A tájékoztatás során kitértek a szakmai utánpótlás céljából a közeljövőben induló programban betölthető gyakornoki állásokra is. Alkalmanként közel 50 álláspályázatot (önéletrajzot) és legalább ennyi gyakornoki állás betöltésére jelentkező anyagát gyűjtötték be. Az érdeklődők tájékozódtak a tagvállalatok profiljáról, az ott folyó munkákról, a cégcsoportnál azonnal betölthető nyitott állásokról. A jelentkezőkkel folytatott rövid beszélgetések során kirajzolódott, hogy az MVM cégcsoport iránt megfigyelhető nagyobb létszámú érdeklődés oka, hogy a cégcsoport szerteágazó tevékenységeiből fakadó munkaerőigény magában hordozza számos szakma (munkakör) együttes jelenlétét. Ez lehetővé teszi, hogy az adott munkakör számos módon kapcsolódjon további munkakörökhöz, tevékenységekhez. Ennek tükrében, egy szakmai kihívásokkal teli és feladatokban bővelkedő munkahely képe rajzolódik ki számukra. Továbbá a cégcsoport méretéből adódóan a munkahelyek biztonságát is garantálni tudják, ami napjaink pályakezdő vagy újrakezdő jelentkezői számára első rendű szempont a vállalatok közötti választás során. Számos felsőbb éves hallgató is megkereste a cégcsoport standját abból a célból, hogy részletesebben érdeklődjön a nyári szakmai gyakorlat lehetőségéről, valamint megismerje a cégcsoport tagvállalatai által meghirdetett gyakornoki állás programokat. Közülük megkérdeztem néhány hallgatót, akik a Dunaújvárosi Főiskola Gépészmérnöki Karán, karbantartás szakirányon végzik tanulmányaikat. Nagy Ákos hangsúlyozta, hogy mivel a környéken szeretne végzés után elhelyezkedni, ezért fokozottan érdeklődik az atomerőműben betölthető gyakornoki állások iránt. Horváth Dániel reméli, hogy a szakdolgozata témaválasztása kapcsán az atomerőműnél történő jelentkezésével megfelelő témát választhat egy olyan cégnél, ahol rendkívül fontos a karbantartási tevékenység. Domonkos Attila kifejezetten azért látogatta meg a standunkat, mert az előző napon az atomerőmű diagnosztikai tevékenységéről tartott előadás után, figyelme a cég felé fordult. A dunaújvárosi rendezvény alkalmával, Szabó Tibor karrieriroda vezetővel folytatott interjú során a beszélgetőtársam kiemelte, hogy nem csupán egy állásbörzét szerveztek, hanem ez egyben karriernap és öntevékenyköri börze is. Hiszen a rendezvény célcsoportjába tartoznak a felsőbb éves hallgatók is, akiket már most szeretnének arra felkészíteni, hogy minél tudatosabban és célratörően tudjanak állást keresni. A félévente megrendezett állásbörzén megjelent hallgatókat a programok nagyban hozzásegítik ahhoz, hogy a cégeket részletesebben megismerhessék, és tisztába legyenek a jelöltekkel szemben támasztott elvárásokkal. A hallgató öntevékenyköri aktivitása révén fejlesztheti kompetenciáit, szakmai kapcsolatokra tehet szert, ami adott esetben versenyelőnyhöz juttathatja a többi álláskeresővel szemben. Valamennyi helyszín esetében az állásbörze programjának az összeállításakor a szakmaiság és a sokrétűség mellett fontos szempont volt a figyelemfelkeltés. A tájékoztató kamionon vetített cégismertetőkkel, valamint az Energia 2.0 interaktív kiállítótér révén a cégcsoport nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az érdeklődők figyelmét felkeltsék néhány attraktív elemmel. BR Egy lelkes csapat A szakmai és testvérvárosi kapcsolat kiépítése jegyében, a paksi Napsugár Óvoda szervezésében, a Föld napja alkalmából több mint hetven óvó néni tett látogatást az Atomenergetikai Múzeumban? fotó: Beregnyei Miklós