Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-05-01 / 5. szám
2012. május h um—m mym paksi atomerőmű ■ Térségi kitekintő Évadnyitó a Duna-parton és a Sárgödör téren Május 19-én délelőtt ismét várják a baráti társaságokat a Duna-partra, ahol a halászléfőző versenyen eldől: ki lesz ebben az esztendőben Paks halászléfőző mestere. A halárusítás már hajnalban megkezdődik. Aki benevez a főzőversenyre, az visszakapja a hal árának felét. Számos gyerekprogram tarkítja a délelőttöt, déltől pedig térzenét ad a Pro Artis Művészeti Iskola Fúvószenekara. A víziszínpadon fél kettőtől Caramel lép fel. A program a Sárgödör téren folytatódik, ahol 15 órától a XIV. Német Nemzetiségi Nap zajlik. Itt a hímesházi Millich Famíliával kerülhetnek sváb hangulatba az érdeklődők, a téren felállított sörsátorban egymást érik a fellépők, a napot bál zárja majd. Ezen a napon kisvonat közlekedik a városban, ami a Csengey Dénes Kulturális Központtól indulva járja be a várost, egészen az Erzsébet Nagy Szállodáig. PmH Ballagás az ESZI-ben, két felvonásban Május 4-én, pénteken délután elbúcsúztak az alma matertől, diáktársaiktól és tanáraiktól az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium végzősei. Az idén is két felvonásban. 16.30 órakor az érettségiző 12. osztályok járták végig a feldíszített osztálytermeiket, majd az ünnepség zászlóátadással és Szabó Béla igazgató búcsúztatójával folytatódott. A 11. osztályosok rövid műsorai után elismerésben részesültek a kiemelkedő teljesítményt elérő diákok. Itt vehették át jutalmukat „Az ESZI kiválósága" cím idei nyertesei is. Az ünnepség végén a 128 érettségiző útjára engedett 1-1 lufit, osztályonként más-más színűt. 17.30 órakor a technikus-búcsúztatóval folytatódott a megható eseménysor. Igazgatói köszöntővel indult az ünnepség. Rövid műsor keretében itt is jutalomban részesültek a kiemelkedő teljesítményű hallgatók. Az idén 8 szakmacsoportban 11 osztály ütött be szöget a„szakmafába" abba az emlékoszlopba, amelybe az idén negyedszer kerültek az egyes szakmák szimbólumaival ellátott „szögek". A technikus búcsúztatón 165 végzős volt érdekelt, így az idén az ESZI-ben öszszesen 293 öregdiák ünnepelt. ESZI Tűzoltóink elismerése A tűzoltóság napja alkalmából az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2012. április 27-i központi ünnepén Böhm Péten, az Atomerőmű Tűzoltóság parancsnokát főigazgatói ajándéktárgy elismerésben részesítette IM,TÖS dr. Bakondi György főigazgató. A május 5-én, Bonyhádon rendezett megyei Flórián napon a Tolna Megyei Tűzoltószövetség dísztárgy elismerését kapta az Atomerőmű Tűzoltóság állományából Suplicz István, Gyöngyösi Tamás és Papp Szilárd. Az ünnepségen Böhm Péter és Adorján József 30 éves, Tibai László 25 éves szolgálati érmet vehetett át. Tóbi József a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége dísztárgy elismerésében részesült. L.A. Önkéntes munka Pakson A Csillag Show-tánc Egyesület 2012. április 14-15-én részt vett a Győrújbaráton rendezett modern tánccsoportok országos döntőjén.A versenyzők elismerésre méltó eredményei között négy 1. hely, három 2. és öt 3. hely szerepel. A legjobbak kijutottak a világbajnokságra. A csoport művészeti vezetője dr. Czárné Nagy Ildikó. Munkaszervező koordinálja márciustól az önkéntes munkát a városban az önkormányzat megbízásából. A szakember feladata, hogy szervezett keretek között találjanak egymásra a befogadó intézmények, illetve az önkéntes munkát végzők. Egykor nagy hagyománya volt az önkéntes munkának, amit ismét igyekeznek feléleszteni, bár ma még gyerekcipőben jár, fogalmaz Kökény Henrietta, aki márciustól az önkormányzat megbízásából szervezi a városban ezt a feladatot. Ahhoz, hogy jól hasznosuljon az önkéntes munka, pontosan tudni kell, hogy melyik intézmény, milyen típusú feladatra tud fogadni embereket. A szakember feladata, hogy a városban felkutassa és a megfelelő helyre közvetítse az önkéntes munkavállalókat, amelyhez első körben a befogadó intézményeket térképezte fel. Paks Város Önkormányzata támogatja az önkéntes munka rendszerének kialakítását a városban, és maga is befogadó szervvé válik. Ma már óvoda, középiskola, könyvtár, idősek otthona, alapítvány, egyesület is található a fogadószervezetek között. Bárkiből lehet befogadó intézmény, legyen az cég, városi intézmény vagy civil szervezet, ám eleget kell tennie a törvényi előírásnak, és regisztrálnia kell a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál. Önkéntes ugyancsak bárkiből válhat, aki ellenszol-A Bakancsos A Bakancsos Atom Kupa (becenevén: A Bakancsos) neve méltán ismert a természetjárók körében, lévén az ország első (vagy második) legnépesebb tájékozódási túraversenye. A népszerűség oka abban rejlik, hogy a verseny és a tájékozódás szavaknak még a gondolatától is berzenkedő turisták is megtalálják számításaikat ezen a kora tavaszi természetjáró eseményen. Jakab Albert, a verseny főrendezője elmondta, hogy a kezdetektől, azaz már 15 éve folyamatosan vannak olyan kategóriák, ahol családok, kisgyerekek is jól érzik magukat. A kirándulóknak külön turistatérképes útvonallal készültek idén is, amit lehetett kis csapatokban versengve teljesíteni, de tapasztalatlanoknak, egy jó kis tavaszi sétára vágyóknak túravezetővel is indult vezetett túra. A tájékozódásban jártasak két nehézségi szint szerinti kategóriában próbálhatták ki e képességüket és sportosságukat. Az „A” kategória a legnehezebb, itt feladatok is voltak, és itt zajlik az országos bajnokság, melynek első fordulója volt a paksi verseny. A „B” kategória nem teljesen kezdőknek nagyon jó választás, és a tájfutók is itt érezhetik legotthonosabban magukat. A harmadik kategória egyik pályájáról, a turistatérképesről már volt szó. A Kincskereső C kategória pedig a „bevezetés a tájékozódási túraversenyzés rejtelmeibe” nevet is viselhetné, ha nem lenne ennyire hosszú és fellengzős. A kincskereső pályán tájfutó térkép segítségével csakis út melletti ellenőrző pontokat kell felkeresni, ezért iskolások, családok, nyugdíjasok, baráti társaságok kedvelik.- Többévi szekszárdi-dombsági, mecseki, geresdi-dombsági „távollétet” követően a jubileumi versenyünket ismét Paks környékén rendeztük. Az erősen átalakult táj egy új tájfutó térképet igényelt, így egyesületünk a paksi tájfutókkal összefogva felkérte Dénes Zoltánt az ürgemezei térkép elkészítésére. Elmondhatjuk, hogy a térkép nagyon jól sikerült, igen pontos, aminek az lett az eredménye, hogy rendezőként igen nehezen találtunk hihető helyet a tévesztő bójáknak. A versenyen 8 kategóriában összesen 279 versenyző, kiránduló vett részt. A rendezvény gáltatás nélkül vállalja a rábízott feladatot. Négy célcsoportja van az önkénteseknek: van, aki munka mellett, szabadidejében vállal önkéntes munkát. Egy másik csoport a nyugdíjasok, akik ily módon kívánnak a közjó érdekében munkálkodni. Kiemelt célcsoport a gyerekek, akik 10 éves kortól - felnőtt felügyeletével - végezhetnek önkéntes munkát. A felelősségvállalás mellett lehetőséget kapnak arra, hogy megismerkedjenek különféle szakmákkal, ami megkönnyítheti a pályaválasztást, vagy ha ez már megtörtént tapasztalatot szerezhessenek - akár külföldön is. Végül, de nem utolsósorban a munkanélkülieknek is lehetőséget nyújt az önkéntes munka arra, hogy ismét hasznosnak érezhessék magukat. Az is előfordulhat, hogy más szakterületen kipróbálva magát, pályamódosítás mellett dönt a munkakereső - és sikerrel jár. Több intézményben dolgoznak jelenleg önkéntesek a városban, ahol a kertészeti munkától az adminisztrációig végzenek feladatot. Az intézmények és önkéntesek feltérképezését követően sem hagyja magára a résztvevőket az önkéntes munka szervezője: képzéseket, tréningeket tart, ahol hasznos információkhoz juthatnak mind a befogadók, mind az önkéntesek. Az önkéntes munkával kapcsolatban Kökény Henrietta áll az érdeklődők rendelkezésére a polgármesteri hivatalban. PmH szervezésében, lebonyolításában pedig 30 önkéntes tüsténkedett. A javítások gyors elkészülte lehetővé tette, hogy az eredeti elképzeléseinknél jóval hamarabb, már három órakor minden kategóriában egyszerre eredményhirdetést tartsunk, melyet nagy örömünkre sok versenyző megvárt. Idén különleges, saját tervezésű érmekkel lettek gazdagabbak a helyezett csapatok, és jubileumi újítás, hogy a győztes csapatok tagjai mindannyian kaptak kis kupát. Az eredményhirdetést megváró, eredményes csapatok Bányai Tibor bonyhádi méhész felajánlásából egy-egy kisüveg mézet is hazavihettek - összegezte a főrendező, Jakab Albert. (je)