Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2011-12-01 / 12. szám

2011. december 21 <^p> rnym paksi atomerőmű Aktív munka után jönnek a nyugdíjas évek Az atomerőmű vezetése, kollektívája ünnepi nyugdíjas búcsúztatón köszönt el a 2011-ben nyugdíjba vonult munka­társaitól. Az ünnepségen néhány kollé­ga nyilatkozott erőműves múltjáról és jövőbeli terveiről. Boa András berendezésmérnök- 1979-ben sorkato­naként kerültem az erőműbe. Rövid kité­rő után a primerköri villamos technoló­giai rendszerek mű­szaki ellenőre voltam, majd a kábelezést irányítottam. Később a villamos műszaki osztály keretén belül főleg oktatással fog­lalkoztam, ESZI-s diákokat és fiatal mun­katársakat villamos mérésekre tanítottam. Az utolsó időszakban karbantartás irányí­tó berendezésmérnökként a forgógépek tartoztak hozzám. Szeretném a szakmai tapasztalataimat továbbra is átadni a fia­taloknak és élvezni a nyugdíjas éveket: pó­tolni az otthoni elmaradásaimat, kertész­kedni és fotózni. Czekmeister Sándor instruktor- 1979. február 2-án kerültem az erőműbe. Reaktor operátorként kezdtem, majd pri­merköri műszakveze­tőként folytattam, később blokkügyeletes lettem. Összesen tizenhárom évig dolgoz­tam három műszakban. Huszonegy éve vagyok instruktor a szimulátor központ­ban. I Doma Árpád I főtechnológus j - 1978. július elsején I kerültem az erőműbe, 1 ami az első és egyetlen I munkahelyem. Ön­­_________I álló mérnök, üzem­vezető, osztályvezető és főtechnológus beosztásokban dolgoz­tam. Van egy telkünk, nagy a család, most várjuk a hatodik unokánkat, így 5:1 lesz az arány a lányok javára. A természetjárást, vízitúrát, síelést tervezem az elkövetkező évekre az eddiginél több alkalommal gya­korolni. Fisi Gézáné takarító- 1984 óta dolgo­zom Balatonfüreden, az üdülőben. Az ét­teremben kezdtem, ahol húsz évet töltöt­tem. Rengeteg em­berrel megismerkedtem a munkámból kifolyólag. Terveim között szerepel, hogy az unokámmal foglalkozom, és idős édes­anyámat gondozom. Horváth Lászlóné konyhai dolgozó- Balatonfüreden, a konyhán dolgoztam 1987 augusztusa óta. Szerettem ott lenni, mert kellemes légkör, jó kollegális kapcso­lat jellemezte munkahelyemet. A tervem az, hogy majd a húsz hónapos unokámat nevelem. Kovács Ferenc dozimetrikus -1981 áprilisában ke­rültem az erőműbe. Végig a dozimetrián dolgoztam, három műszakban. Szívesen emlékszem az egész dozimetrián eltöltött időre. A fő feladatom volt az erőmű sugárvédelmének a komp­lett ellenőrzése. Terveim között szerepel a horgászás, kirándulás, és mivel rendkívül szeretem a Dunát, ott is töltenék a szabad­időmből. Kovács Mihály gépész- 1986-ban kerültem az erőműbe. A kül­ső technológián vol­tam hőszolgáltatási gépész. Ezen az egy munkahelyen dolgoz­tam az első pillanattól kezdve. Hozzám tartozott az egész erőmű hőszolgáltatása. A munkámba beletettem a szívemet is. Aktívan tevékenykedtem a szakszervezet­ben is, ahol két cikluson át voltam főbizal­mi. Úgy a munkahelyen, mint a szakszer­vezetben sokat dolgoztam, de ennél jóval többet kaptam vissza, mint lehetőséget, hisz olyan munkát végezhettem, amit sze­retek, és közben nagyon sok barátot sze­reztem. A jövőben a házunk felújítását, és a borászkodás kicsit magasabb fokra eme­lését tervezem. Kovács Zoltánná humánpolitikai elő­adó- 1985 márciusában kerültem az erőműbe. A 26 év alatt főként la­kás- és kölcsönügyek­kel foglalkoztam. Szerettem a munkámat, a hozzám bizalommal forduló munka­társak ügyeit intézni. Vannak terveim a jövőre vonatkozóan, amelyeket szeretnék megvalósítani. Tudatosan készültem a nyugdíjas évekre, úgy érzem jókor és jól döntöttem. Van egy hároméves kislány unokám, akit imádok. Petróczky Ferenc főtechnológus- 1982 májusában kerültem az erőmű­be. Végigjártam az üzemviteli ranglétrát, primerköri gépész, főgépész, reaktoroperátor, blokkügyeletes lettem. 1989-től tizenöt éven keresztül instruktorként oktattam. Az utolsó hét évet a rendszertechnikai osztályon mint főtechnológus töltöttem. A nyugdíjas évei­met is aktívan szeretném élni, több időm jut majd a ház körüli teendőkre. Hobbi­jaim a vitorlázás, a síelés és a társastánc. Sárközi Lászlóné munkaügyi előadó- 1983-ban az Erőmű Beruházási Vállalat­nál kezdtem, majd 1987-től az atomerő­mű munka- és sze­mélyügyi osztályán dolgoztam. Szerettem a munkám és az emberekkel való foglalko­zást. Köszönetem mindazoknak, akikkel az elmúlt 24 évben együtt dolgozhattam. Négy unokám van, és a jövőben velük sze­retnék sok időt eltölteni. | | Térenné Zsolnai Zsuzsanna szervező- 1984-ben kerültem az erőműbe. Az el­múlt 28 év alatt külön­böző munkakörökben dolgoztam, legutóbb szervező voltam. Szívesen emlékszem vissza az eltelt idő­szakra. Tudatosan készültem a nyugdíjas évekre, az egészségmegőrzéssel és a moz­gással kapcsolatos elfoglaltságokra fogok figyelni. Tagja vagyok a Paksi Szarkaláb néptáncegyüttesnek, jógázni járok, úszók, sétálok. Tekintve, hogy férjem is nyugdíjas lett, közös célunk Magyarország szép tájai­nak megismerése. Két felnőtt gyermekünk van, mindketten külföldön élnek, így rit­kán találkozunk, de a közös nyaralás meg­szervezése mindig nagy örömmel tölt el. Téren István főkoordináló- 1983-ban jöttem az erőműbe, nagy szakmai kihívásnak éreztem a rám váró feladatokat. Új tech­nológiát, új szem­léletet kellett megtanulni. A villamos üzemvitelen voltam 23 évig, ahol három műszakban dolgoztam. Részt vettem a 2., 3. és a 4. blokk üzembe helyezésében. Szí­vesen emlékszem vissza ezekre az izgal­mas időszakokra, amelyek a folyamatos tanulás mellett megalapozták az „erőmű­ves” szakmai ismereteimet. Elektrikus, ve­zető elektrikus, majd művezetőként végez­tem feladataimat. 2006-ban egészségügyi problémák miatt a Karbantartás Irányító Központba kerültem, mint főkoordináló. Hobbim a vitorlázás, a horgászás és a sakk. Újvári Endre építészeti osztályve­zető- 1975-ben kerültem az erőműbe és végig az építészeten vol­tam. Műszaki ellen­őrként kezdtem, majd a ranglétrán haladva építési főmérnök lettem. Azt szoktam mondani, hogy ez az erőmű egy kicsit az enyém is, mert én itt voltam az első kapavágásoknál, és az egész építkezés alatt itt dolgoztam. Kevesen van­nak azok, akik nálam többet tudnának az erőmű építkezéséről. Szabadidőmben szí­vesen rajzoltam, és ezt a jövőben is szeret­ném folytatni. Veres Erzsébet (Zsóka) dokumentációkezelő- 1979 októberében kerültem az erőmű­be. Az informatikán voltam az ügyfélszol­gálatnál, rendszerüze­meltető. Mindenre szívesen emlékszem, de az utóbbi három év, amit az üzemvite­len eltöltöttem, fantasztikus volt, nagyon jó csapatba kerültem, és nagyon jó érzé­sekkel jöttem el. Három unokám van, ez­zel mindent elmondtam az elkövetkező évekre nézve. Ők jól kitöltik a napjaimat, nagyon sok örömet adnak. Több hobbim is van, járok kosármeccsekre, színházba, koncertekre, kirándulni, sokat utazom. Szeretek kézimunkázni, egy éve kezdtem el horgolni, ez most számomra a legérde­kesebb, azóta csodálatos műveket alkot­tam, amivel a szeretteimnek is nagy örö­met okozok. Zsarnai Sándorné költséggazdálkodási kontroller- 1979-ben jöttem az erőműbe. Megjártam a szamárlétrát. Admi­nisztrátorként kezd­tem, majd voltam titkárnő, külkapcsolati csoportvezető, ezután gazdasági területen kezdtem dolgozni, ahol lényegében kont­rolién tevékenységet végeztem. 1997 óta az informatikai területen dolgoztam, és innen mentem nyugdíjba. Nekem minden napra van konkrét tervem, amit szeretnék megvalósítani. Most kezdtem el a foltvar­rást tanulni, szeretem a közösségi életet, és természetesen ott van a három unokám, akik folyamatosan kitöltik az időmet. Wollner Pál A nyugdíjas búcsúztatón a fotókat Wollner Pál készítette.

Next

/
Thumbnails
Contents