Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2011-12-01 / 12. szám

10 2011. december <w> mym paksi atomerőmű OSZTÁLYTABLÓ PROJEKT FŐOSZTÁLY Dr. Eigemann Gábor főosztályvezető Pakson született, itt járt gimná­ziumba. A BME gépészmérnöki karán tanult tovább, 1986-tól már az erőmű ösztöndíjasaként. Diplo­máját 1989-ben kapta meg, ener­giatermelés ágazaton. 2008-ban PhD fokozatot szerzett a katonai műszaki tudományok területén, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Az egyetem után ösztöndíjas­­g ként, mint főberendezés tech­­' nológus helyezkedett el a Paksi | Atomerőmű Vállalatnál. Az évek 2 során több szervezeti egységnél | is dolgozott, különböző munka­­| körökben, végül 2010 májusában nevezték ki a projekt főosztály vezetőjévé. Jelenleg is ebben a be­osztásban tevékenykedik. A projekt főosztály feladata a rendszerszintű műszaki változá­sok megvalósítása. A főosztályon egyszerre mintegy 60-80 projekt van folyamatban. Ezek nagysága és bonyolultsága változó, érté­kük a néhány tízmilliótól a több milliárd forintig terjed, meg­valósításuk 2 évtől akár 8 évig is eltarthat. A főosztály közvetlen állomá­nyába 15 projektvezető tartozik, akiket a három szakterületen (gépész, villamos-irányítástech­nika és általános) beruházási programvezető irányít. Rajtuk kívül két műszaki főszakértő speciális szakterületeken (hulla­dékkezelés, digitális rendszerek) vezet projekteket. A projekt tá­mogató osztály feladata a projek­tekbe projektfelelősök delegálása és a főosztály tevékenységének általános támogatása. A főosztályvezetői feladatkör az alaptevékenységből adódóan rendkívül sokrétű. Ide tartozik például a projektek végrehaj­tásához szükséges erőforrások biztosítása, a munkavégzés fel­tételeinek megteremtése, a pro­jektdokumentumok egyeztetése Reszler Béla osztályvezető i# I A pécsi vegyipari-gépészeti tech­nikum után, 1968-73 között, a miskolci egyetemen tanult, ahol gépészmérnöki végzettséget szer­zett. 1980-ban került az atomerőmű­be, korábban a MÁV-nál dolgo­zott technológusként, a javítási és üzemeltetési területen. Üzembe helyező mérnökként az 1-4. blokk munkálataiban vett részt végrehajtói, irányítói, illetve koordinálói munkakörökben. A blokkok üzembe helyezése után a reaktorház projektvezetőjeként munkatársaival együtt lelkesen készült az 5-6. blokkok megva­lósítására is, melyet aztán a 80-as évek végi rendszerváltás miatt el­halasztottak. A 90-es évek közepétől az erő­mű biztonságnövelő, rekonstruk­ciós és felújítási munkálatain te­vékenykedik. A beosztott üzembe helyező mérnöktől, a vállalkozá­si iroda vezetői beosztáson ke­resztül a jelenlegi osztályvezetői munkakörig, többféle beosztás­ban dolgozott, de mindvégig a beruházási területen. és jóváhagyása, kapcsolattartás a külső résztvevőkkel és a társ­­szervezetekkel, a cégvezetés által meghatározott stratégia meg­valósításának elősegítése. Mind­ezek mellett kiemelhetjük még a projektek előrehaladásának ve­zetői szintű nyomon követését, ellenőrzését, a végrehajtás során felmerülő problémák megoldá­sát, a főosztály dolgozói munka­végzésének támogatását, vala­mint a munkájuk értékelését. A projekt főosztály munká­jának kiemelt területei az üzem­idő-hosszabbítás miatt az elmúlt 30 üzemév alatt elöregedett tech­nológia felújításával, kiváltásával kapcsolatos, illetve a nukleáris biztonságot növelő beruházási feladatok végrehajtása annak ér­dekében, hogy megfelelő színvo­nalon tudjon az erőmű a követke­ző 20 évben is működni. A projekt támogató osztály ki­emelt feladata a beruházási mun­kák, azaz a projektek projektfele­lősi, műszaki ellenőrzési felada­tainak elvégzése. Ez magába fog­lalja az évente mintegy 60-70 db, értékét tekintve több milliárdos nagyságrendű fejlesztés előkészí­tési és végrehajtási munkáiban való részvételt: specifikáció-ké­szítést, tervezés ellenőrzést, gyár­tó művi átvételek lebonyolítását, helyszíni létesítési tevékenységek műszaki ellenőrzését, koordi­nálását, az üzembe helyezés és a hozzá kapcsolódó műveletek ellenőrzését, valamint az üzem­vitellel, karbantartással, az en­gedélyezővei, a tervezővel és a kivitelezővel való folyamatos kapcsolattartást, egyeztetést. Ezen feladatok elvégzésébe kül­sős szakértőket is bevonnak, akik a projektvezetőket támogatják tevékenységükkel a sikeres meg­valósítás érdekében. Rendszeres feladataik közé tartozik a projekt főosztály kompetenciájába tar­tozó jelentések, értékelések, be­számolók összeállítása az igénylő szervezetek felé. A cég ez idáig minden támogatást megadott a beruházási munkák hatékony el­végzéséhez. Az egyes projektek sikeres lezárása, amikor az üzem­be helyezést a követelményeknek megfelelően tudják lefolytatni, az jelenti számukra a sikerélményt. Persze néha vannak kudarcok is, egy-egy szélsőséges példa, ami­kor bizonyos nehézségek árán va­lósul meg egy projekt. Munkája elismeréseképpen 1993-ban Céggyűrű kitünte­tésben, idén pedig Igazgatósági Nívódíjban részesült. Közelgő Vezetőként Gábor célja a jö­vőre nézve a beruházási mun­káknál a hatékonyság növelése, a feladatok határidőre, a jóváha­gyott költségeken belül és jó mi­nőségben való végrehajtásának biztosítása. Immáron 20 éves törzsgárda tagsággal büszkélkedhet. Mun­kája elismeréseképpen 2003-ban Céggyűrű kitüntetésben része­sült. A felesége ügyész Dunaújvá­rosban. Két lánygyermeke van, egyikük elsőéves a BME-n, a má­sik jövőre érettségizik. Szabadideje nagy részét el­foglalják a ház körüli teendők. Emellett igyekszik a világ vál­tozását nyomon követni a mé­diában. Közös családi program minden évben a síelés, a nyaralás. Ezek mindig jó kikapcsolódást biztosítanak számára. GYNYP nyugdíjba vonulására tekintet­tel nem tűz ki különleges, meg­említendő célokat a jövőre nézve, mindössze azt, hogy tisztesség­gel átadja a fiatalabb nemzedék képviselőinek a sokéves tapaszta­latot és az évek alatt felhalmozott, szerteágazó tudást. Az 1-4. blokk üzembe helyezése során kitöröl­hetetlen élményekben volt része és örök érvényű tapasztalatokat szerzett, ezekre a régi kollégák­kal időnként visszaemlékeznek, anekdotáznak. Felesége mintegy 25 „reaktor­év” után vonult nyugállomány­ba, jelenleg minden szabadidejét unokáival tölti. A sakk és a tarokk kedvelt időtöltés számára, s vélhetően a nyugdíjba vonulást követően is megmarad e játékok iránti szere­­tete. GYNYP Farkas-Szente Gina projektfelelős Pakson született. A várost csupán néhány évre hagyta el: mérnö­ki tanulmányai idején, és az azt követő két félévben, amikor első munkahelyén, az egyetemen taní­tott. 2007-ben szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán, az építő­­mérnöki szakon. A későbbiekben még magas- és mélyépítési mű­szaki ellenőri tanfolyamokat is elvégzett. Az atomerőművel szülei révén kerül kapcsolatba, akik - mint so­kan mások - az erőmű építésekor költöztek Paksra. 2008 szeptembe­rétől csatlakozott az Erbe csapa­tához mint építész szakértő. Majd nagy örömére 2010 márciusában több kollégájával együtt felvételt nyert a PA Zrt. állományába, és ez­zel együtt a jelenlegi beosztásába is. Projektfelelősként a projekt fő­osztály megbízott szakági beruhá­zás felelőse. Feladata adott projek­tek szakmai előkészítése és megva­lósítása. Elmondása szerint a szer­vezet összehangolt munkát igényel, amelyben a megkívánt szakmák projektfelelőseinek tevékenységét egy kijelölt projektvezető fogja át. Az újonnan felvetődött feladatok a gépész, a villamos, vagy az álta­lános szakmacsoporthoz érkeznek, ezeken belül pedig egy projektve­zető végrehajtása alá kerülnek, aki az adott projekt szakmai igényét felmérve gépész-, villamos- és/vagy építészfelelős bevonását igényli a projekt támogató osztályról. A jól összehangolt munka a projekt tel­jes szakmai lefedését eredményezi. A szervezet a megalakítást követő kezdeti nehézségeken már túlju­tott, működése mind jobban kiforr. Gina az adott projekteken belül az építész feladatok előkészítését és megvalósítását végzi. A jelenleg folyó munkái közül az 1-4. blokki üzemi főépület homlokzati nyílás­zárók rekonstrukcióját emeli ki. Ez, nagy volumenű munka lévén, közbeszerzési eljárást igényelt, mely számára fontos tapasztalat­­szerzés forrásává vált. A beruházás a kivitelezés fázisába ért. December elején a 4. blokk B-V sori és D-E sori lépcsőházainak állványozá­sával kezdődik meg a homlokzat rekonstrukciója, ahol a régi kopo­­lit üveg cseréje mellett a B-V sori lépcsőház hőszigetelést is kap. A hónapok teltével pedig szép lassan halad előre a munka, egészen az 1. blokkig, ahol a lépcsőházak felújí­tása mellett az 1-2. blokki turbina­gépház feletti deflektortér profil­üveges homlokzatát is kicserélik trapézlemez burkolatra. Ez a pro­jekt 2013 végéig biztosan eltart, így Gina ezúton is kéri minden érintett türelmét. A különféle technológiai beru­házások többször érintenek olyan tűz- és fizikai védelmet szolgáló rendszereket, amelyek kihatnak a nukleáris biztonságra. Az ilyen esetekben természetesen a fő cél az erőmű biztonságos működésének javítása és korszerűsítése, legyen szó akár kábelterek tűzvédelmi leválasztásáról, vagy födém meg­erősítésről a friss üzemanyag tároló helyiségek alatt. Gina a munkája során több osz­tállyal is kapcsolatot tart. Nagyon fontosnak ítéli a jó munkatársi viszony kialakítását, hiszen e nél­kül nem haladna gördülékenyen a munka. Mint mondja, megvannak azok a „kiemelt” személyek, akik­hez bizalommal fordulhat, s remé­li, ez fordítva is igaz. Külön is hálás Nagy Zsuzsannának, aki szárny­­próbálgatásait a mentori program keretén belül és azon kívül is segí­tette, segíti. Véleménye szerint az erőműnek szüksége van a jó szak­mai tudás átadására. Nagyon igaznak tartja az ismert szólásmondást, miszerint „a jó pap holtig tanul”. Ennek megfelelően szeretné a szakmája szerteágazó te­rületeit mind jobban megismerni - hiszen egy „többszakmás” beruhá­zás során elengedhetetlen az ilyen jellegű, széleskörű rálátás. Férjével két éve éli az ifjú háza­sok boldog mindennapjait. Párja szintén építőmérnök, így nagy az egyetértés közöttük. Mint mondja, családcentrikussága késztette a ha­zaköltözésre is őket. Szülei és nővé­re családja néhány utcányira lakik tőlük. A két gyönyörű unokaöccse gondoskodik arról, hogy az élet soha ne legyen unalmas. Prancz Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents