Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2011-08-01 / 8-9. szám
18 2011. augusztus-szeptember rnyin paksi atomerőmű Jó előre tudni: a máj rák megelőzhető A Magyar Újságíró Szövetség médiakampány-pályázatot hirdetett a májrák megelőzése érdekében. A díjkiosztó ünnepséget július 28-án, a hepatitis világnapján (vírusos májgyulladás) tartották a székházban. A „sárgaságot” okozó különböző virusokat az ABC betűivel jelölik. • A májrák a legalattomosabb daganatos betegség, ugyanis tüneteket már csak előrehaladott állapotban mutat. Évenként körülbelül ezren halnak meg Magyarországon e betegségben. A daganat az esetek 60-70%-ában hepatitisz C fertőzésből, 10-20% a hepatitis B, a fennmaradó kb. 20% a túlzott alkoholizálás eredményeként, máj zsugorból alakul ki - jelentette ki prof. dr. Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnöke. A betegek egy jelentős része olyan késői stádiumban kerül orvoshoz, hogy szinte már esélytelen a gyógyulásra, pedig a korai szakaszban akár egy kisebb műtét is elegendő lehet ahhoz, hogy végleg legyőzzük a rákot. A kockázatot növelő betegségek megelőzése, illetve kezelése mellett a rizikócsoport tagjainak rendszeres, ultrahangos vizsgálatával is sokat léphetnénk előre a májrák elleni harcban. A megelőzés egyik jelentős frontja az ismeretterjesztés. Ebben a tájékoztató munkában részt vesznek a nagy gyógyítási tapasztalattal rendelkező orvosok, nővérek, ápolók, gyógyszerkutatók és számos hírneves gyógyult beteg. Szűrővizsgálatra jelentkezéssel idejekorán megelőzhető a nagyobb baj. Leginkább azonban az egészséges életmód választásával csökkenthető a kockázat. Ha már megvan a „baj”, sokat segíthet a lelki segélyszolgálat úgy a betegnek, mint a családjának. Napjainkban az AIDS-vírustól félnek, holott májgyulladást okozók százszor fertőzőbbek, nagyon könnyen elkaphatok és minden kontinensen előfordulnak: • A hepatitis A vírus kórokozója a szájon át - mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett tengeri állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőzött tengeri ételekkel kerül be a szervezetbe. A Földközi-tenger kagylóinak 40%-a fertőzött. A hepatitis A vírus igen ellenálló, csak 100°C-on, ötpercnyi forralás után pusztul el. Tünetei a hirtelen láz, étvágytalanság, hasi- és végtag fájdalom, általános gyengeség - néha kórházi kezelést igényeinek. Az alapvető higiénés rendszabályok betartásával csökkenthetjük a fertőződés esélyét. • A hepatitis B vírus szexuális úton, vérrel és testváladékok által terjed, de a fertőzés átvitelére alkalmas lehet (minimális mennyiségű vérzéssel járó) véletlenszerű karcolás, testékszer berakatása, cseréje, tetoválás készíttetése, akupunktúrás kezelés, sebészeti, fogászati beavatkozás is, illetve közvetíthetik eszközök, tárgyak (borotva, fogkefe közös használata). Férfiakban gyorsabban fejlődik ki, mint a nőkben, valamint a krónikus formája hatszor gyakoribb testi adottságaik miatt. A fertőzések 10%-a válik krónikussá, ami májzsugorhoz, májrákhoz vezethet. A fertőzésnek hosszú a lappangási ideje (akár 28 hét), a fertőzött hosszú ideig munkaképtelenné válhat. Magyarországon 1999 óta oltják a 14 éveseket, 2010 óta már a 13 éveseket is hepatitis B ellen. A Twinrix védőoltás mindkét vírus ellen védettséget biztosít - utazás előtt legalább egy hónappal kell elkezdeni a több részből álló kúrát. • A hepatitis C vírus genetikai anyagának folyton változó szakasza miatt ellene nem lehet védőoltást kifejleszteni. Nemcsak a májat támadja meg; ízületi- és bőrpanaszokat, izom- és vesegyulladást is okozhat. A fertőzöttek 25%-a 3-4 hónapon belül magától meggyógyul, vírusmentes lesz. A maradék 75% viszont fertőzött marad és alattomos, krónikus májbetegség alakul ki náluk. Érdemes odafigyelni, betartani a szabályokat, hogy megelőzhessük a bajt! gyulai Egészségkuckó nyári gyerektábor Somogyi László Július 11-15. között és augusztus 22-26. között Egészségkuckó nyári napközistábor néven programot rendezett a PA Zrt. személyzetfejlesztési csoportja, ami nagy érdeklődéssel zajlott le. A kétszer egy hetes programon az atomerőmű munkavállalóinak gyerekei vettek részt. A tábornak az ESZI Főiskola épületében lévő Egészségközpont adott helyet, ahová 7:30-tól várták a gyerekeket délután 15 óráig. A program kiemelt tevékenysége az egészségfejlesztés, egészségnevelés volt az iskoláskorú gyerekeknél (8-12 éves). Két turnusban összesen huszonnégy gyermek vett részt, heti 4000 Ft-os résztvételi díj ellenében, amely napi háromszori étkezést biztosított a gyerekeknek, a finom ebédet a Família Pizzériában fogyasztották el, mely igazodott az egészségtudatos táplálkozás kialakításához (leves, főétel és gyümölcs). A gyerekek ezekben napokban megismerkedtek az egészség fogalmával, a megfelelő és helyes táplálkozással, a betegségek megelőzésével, a prevencióval, melyben Moraveczné Schmidt Krisztina, a Nukleo-Med Kft. munkatársa, és Nyiratiné Fehér Edit, a személyzetfejlesztési csoport munkatársa segített. Az ismeretszerző foglalkozások mellett nagy szerepet kapott a testmozgás is minden nap, Tyukos Anett közreműködésével tornásztak, és Lukácsné Illés Éva tartott gyerekjógát a résztvevőknek. Lacza-Brázay Bernadett, Somogyi László, Borbély Sándorné és Foki Györgyné gondoskodtak a napok további részeinek tartalmas kitöltéséről. így egészségmegőrző plakátok készítése, kézműves foglalkozások, személyiségfejlesztő játékok. A gyerekek szerda délelőtt az Ürgemezőn „számháborúztak”, mely az egyik legkedveltebb tábori program lett a „rókavadászat”, az „activity” és a „maffia” játék mellett. A gyerekek a mozgásos játékokon kívül bemutathatták „színészi” képességeiket is a „Beugró” című műsor mintájára, illetve saját meséjüket szereposztással elő is adták egymásnak. A gyerekek várják a mielőbbi folytatást, elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat, ezt az is mutatja, hogy akik csak csütörtökig szervezték a hetet, még pénteken is visszajöttek, és a szülők visszajelzései is pozitívak, hiszen nyolc órán keresztül a gyerekeik felügyelet mellett játszhattak, és játszva tanultak. Az őszi szünetben hasonló programokkal várják a szervezők az érdeklődő munkavállalók gyerekeit. „Együtt az egészségért és munkabiztonságért" A paksi atomerőmű vezetése és a munkavédelmi bizottság 2005-től kétévenként rendezi meg az „Együtt az egészségért és munkabiztonságért" elnevezésű munkavédelmi napot. A szervezők az idén október 26-án 8-14 óra között várják az érdeklődőket az irodaépület előadótermébe és előterébe. A látogatók változatos témájú szakmai előadásokat hallgathatnak, emellett megismerkedhetnek a biztonságos munkavégzéshez szükséges eszközökkel is. Szabó Béla, a Munkavédelmi Bizottság elnöke elmondta, a rendezvény célja a széles körű munkavédelmi ismeretbővítés, tájékoztatás valamint az, hogy a munkavállalók számára megerősítést tudjanak nyújtani az egyéni védőeszközök használatának és a szabályok betartásának fontosságáról a munkabalesetek és foglalkozási ártalmak megelőzése érdekében. A piacvezető kiállítóknak köszönhetően a munkavállalók tájékozódhatnak a legújabb egyéni védőeszközök tulajdonságairól és a használatukra vonatkozó előírásokról. A nap „sztárvendége" Besenyei Péter műrepülő oktató lesz. A tervezett (égi-földi) szabadtéri bemutatókkal szeretnék növelni a munkatársak érdeklődését, élményét. Ezúton is tisztelettel meghívjuk az erőmű területén dolgozó munkavállalókat (PA Zrt., beszállítók), hogy érdeklődésükkel járuljanak hozzá a munkavédelmi nap sikeréhez. A rendezvény jól illeszkedik a társaság egységes és átfogó megelőzési elveihez, üzenete és célja egyben a biztonságos üzemeltetéshez szükséges elkötelezettséget is erősíti. A gyakorlat bizonyítja, hogy a munkahelyi munkavédelem megvalósítása nem csupán a megfelelő szabályzáson, hanem a munkáltató és a munkavállalók jó együttműködésén is alapul. Ennek figyelembevételével a Munkavédelmi Bizottság felkéri a munkahelyi vezetőket, hogy ösztönözzék és tegyék lehetővé a munkavállalók részvételét a programokon. A rendezvénnyel kapcsolatos részletes információkat október elején tesszük közzé.-kárpátifotó: Somogyi László