Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2011-08-01 / 8-9. szám
mvm paksi atomerőmű Hogyan töltik napjaikat az atomerőmű nyugdíjasai? 2011. augusztus-szeptember Amikor Tóth Lajos kollégával találkozót beszéltem meg, még nem tudtam, hogy Szekszárdon, a Lisztes-völgyben lévő tanyájának terasza lesz az interjú helyszíne. A város zajos nyüzsgéséből távolodva a szőlő-gyümölcsös környezetében és csendjében értettem meg igazán, hogy házastársával, gyerekeivel és unokáival miért szeretik idejük nagy részét itt tölteni. Lajos elmondta, hogyan került Szekszárdra, a paksi atomerőműbe, majd beszélt a szőlőtermesztés és borkészítés szeretetéről. Természetesen minden történetének fontos szereplői a családtagok, főként imádott öt unokája.- Mesélnél arról, hogyan lettél szekszárdi?- Vámosmikolán laktam, majd Budapesten, a kertészeti egyetemen tanultam. Gyerekkorom óta nagy volt a mozgásigényem, a gimnáziumban kézilabdáztam, az egyetemi évek alatt pedig a Bartók Béla táncegyüttesben táncoltam. Mindig úgy éltem, hogy bármihez fogtam, abból igyekeztem a maximumot kihozni. így voltam a tánccal is. Büszke vagyok, hogy az országban elsőként nyertem el tánc kategóriában a „népművészet ifjú mestere" címet. Feleségem szintén a kertészeti egyetemen tanult, ott ismerkedtünk meg. Szekszárdra költöztünk, a szülei által elkezdett családi ház építését mi fejeztük be, azóta is itt lakunk. Hét évig a megyei kórház palánki gazdaságát vezettem, onnan biztosítottuk a kórház élelmezésének ellátását.- Mikor lettél a PAVdolgozója?- 1983. június 15-én kezdtem dolgozni az erőműben. A gondnokság és a primer köri szolgáltatás osztállyá szervezése után az osztályvezetői állásra pályáztam és elnyertem. Sokrétű volt a feladatunk, 500 fős volt a létszámunk. Hozzánk tartozott a létesítmény-üzemeltetés, a primer- és szekunder köri, valamint a külső szolgáltatás, a lakótelepi lakásállomány, a sporttelep, a szauna, a balatonfüredi REKÖ, a soproni üdülő és a Fadd-Domboriban lévő pihenőtelep. Jó „csapattal" dolgoztunk, ma is szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, vezető kollégáimra és munkatársaimra. 2005-ben lettem nyugdíjas.- Készültél a nyugdíjas évekre?- Igen, módszeresen készültem. Az egyetemen gyümölcstermesztést tanultam. A feleségem szüleitől örököltünk szőlő ingatlanokat, majd a szomszédoktól is vásároltam, ma már összesen két hektár területen hagyományos magyar és világfajta szőlőket termesztünk. Gyümölcsfáink terméseit családi fogyasztásra dolgozzuk fel.- Volt szerencsém látni a „borkészítő műhelyedet", amely a „Tóth pince" nevet viseli. Mesélnél erről is?- 1978 óta foglalkozom borászattal, rendszeresen benevezek városi, megyei és országos versenyekre, több aranyérmes borral is büszkélkedhetek. A bort szőlőfajta szerint készítem, a mintát előzetesen laborban vizsgáltatom be. A tanya földszintjén van a feldolgozó, speciális gépekkel, valamint a pince, ahol a bort hordókban és palackokban tárolom. Az emeleti rész alkalmas családi események és baráti összejövetelek tartására.- Mesélj, légy kedves, a családodról és a közös élményekről!- Két lányunk van. Márta a családjával Budapesten él, közgazdász és szakokleveles külügyi szakértő. Imola zenetanár, ők Szekszárdon laknak. Három lány és két fiú unokánk van, a legkisebb kettő, a legnagyobb hétéves. A szőlőmunka folyamatos elfoglaltságot ad számunkra, feleségem pedig még heti két alkalommal Pakson a polgármesteri hivatalban dolgozik. Mindezt úgy intézzük, hogy a gyerekekkel és az unokákkal a lehető legtöbb időt tudjuk eltölteni, közös utazásokat, kirándulásokat szervezünk velük. Feleségem idős édesanyja szintén szekszárdi, az ő ellátásáról is mi gondoskodunk.- Jókedvű és kiegyensúlyozott vagy, miből nyered az energiát?- A borászat mellett van egy másik hobbim, ami testileg-lelkileg is erősítés kondícióban tart. A feleségemmel egészségmegőrzés céljából kínai harcművészeti edzésre járunk, és évente részt veszünk egy egyhetes táborban. A tai chi egyik legnehezebb fegyveres formája a kard, célom ennek minél teljesebb elsajátítása. Emellett energiámat abból a sok örömteli élményből nyerem, amit a családon belül egyedüli nagypapaként az unokáim társaságában megélek. Kzné Nyugdíjasnap 2011. szeptember 2-án az üzemi terület kisvonattal történő bejárása közben nyugdíjasainkat meglepetés várta, hiszen meglátogathatták a még készülő Atomenergetikai Múzeumot, ahol szembesülhettek azokkal a tárgyakkal, berendezésekkel, amelyek között több évtizeden át dolgoztak. A nyugdíjasok a Hamvas István vezérigazgató és Süli János vezérigazgató-helyettes részvételével zajló fórumot követően megválasztották Majoros Jánost és dr. Germán Endrét a menedzsment és a nyugdíjasok összekötőjének, akik a közel 2000 fős nyugdíjas tábort képviselik. Fotók: Bodajki Ákos, Wollner Pál, Vincze Bálint Az idősek nappali ellátásáról Pakson az idősek számára számos lehetőséget kínál a Paks Kistérségi Alapszolgáltatási Központ, ahol a magányosan élők klub keretében találkozhatnak kortársaikkal, és kulturált körülmények között tölthetik szabadidejüket. A központ munkatársai szeretettel és megértéssel foglalkoznak az idősekkel, segítik őket a mindennapi problémáik megoldásán túl abban is, hogy a lelki problémák ne veszélyeztessék mentális egyensúlyukat, egészségüket. Napközben teljeskörű ellátást - igény esetén akár napi háromszori étkezést - biztosítanak, a be- és hazajutáshoz szállító gépkocsit szerveznek. A klubprogramok mellett, melyeket képzett szakemberek irányítanak (társasjátékozás, kártyázás, puzzle, hímzés és egyéb kézműves foglalkozások), újságok, könyvek, tévé, rádió, videó- és DVD-filmek segítik a szabadidő aktív eltöltését. A paksi Nyugdíjas Klub tagjaival való jó kapcsolat révén közös rendezvényeket is szerveznek. Az idősek nappali ellátását felvállaló szolgáltatással gondoskodnak az idősek személyes gondozásáról, rendszeres vérnyomás- és testsúlyméréséről, egyéni és csoportos tornájáról, pihenéséről, tisztálkodásáról, ruházatának tisztításáról, valamint szociális ügyeinek intézéséről. A Paks Kistérségi Alapszolgáltatási Központ vezetője Borbás László, az idősek nappali ellátásának vezetője dr. Szitáné Szabó Katalin. A központ Paks, Templom u. 6. szám alatt található. Tel.: 75/511-036.