Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2011-08-01 / 8-9. szám
14 mym paksi atomerőmű 2011. augusztus-szeptember Szakmák az atomerőműben Sorozatunkban ezúttal a szerviz főosztály gépész szerviz osztályának gépész művezetői egységéhez látogattunk. Szabadi János darukarbantartó lakatos- Mióta dolgozol az erőműben, milyenfeladatok tartoznak hozzátok?- 10 évig a bölcskei termelőszövetkezetben dolgoztam terményszállítóeszköz-kezelőként, karbantartóként, ezt követően 1986 áprilisában kerültem az erőmű karbantartási igazgatóságának gyártó osztályára, mint darukarbantartó lakatos. Azóta is ebben a beosztásban dolgozom. Az erőmű területén található emelőgépek vizsgálatával, karbantartásával és javításával foglalkozunk. Jelenleg két művezetői egység dolgozik ezen a területen, a villamos és a gépész, négy, illetve hét fővel. Hozzánk tartozik a legkisebb láncos emelőtől kezdve egészen a 1 reaktorcsarnok 250 ton| nás darujáig minden ilyen S eszköz. A tevékenységeink 2 közt előfordulnak emelőkötél-cserék, hajtóműjavítások, darukerék-cserék és függeszték vizsgálatok, amelyet általában én végzek el. Ezt éves rendszerességgel, egy számítógép által vezérelt próbapadon hajtjuk végre, amely 150 százalékos terheléssel végzi az emelőkötelek vizsgálatát. A húzópadon történő tesztelést mindig megelőzi egy szemrevételezéses vizsgálat. Ha már ott találunk valamilyen egyértelmű rendellenességet a kötélen, akkor el sem kezdjük a terheléses tesztelést, hanem az adott darabot rögtön selejtezzük. Ennek köszönhetően az évek során a próbapadban még nem szakítottam el emelőkötelet. Évente több ezer darabot vizsgálunk meg, ezeknek hozzávetőlegesen a 10%-át minősítjük selejtnek. Az emelőgépek, daruk karbantartását a főjavítások kezdetére el kell végezni, mivel ilyenkor nélkülözhetetlen a szerepük. Fontos, hogy ez idő alatt a lehető legkisebb hibával dolgozhassanak ezekkel az eszközökkel.- Mely nagy volumenű feladatra gondolsz szívesen vissza?- A mérőpadhoz kapcsolódik a számomra talán legkedvesebb munka, amelyben aktív közreműködőként részt vettem. Létrehoztunk egy számítógépes adatbázist, ahova be tudjuk táplálni a tesztelt kötelek adatait. Mindegyik egyedi azonosítót kap, ennek segítségével nyomon tudjuk követni az összesét, az első használatba vételtől a selejtezésig. Láthatjuk, hol található az adott kötél, mekkora a teherbírása, a hossza, melyik szervezeti egységhez tartozik, és ott ki a felelőse az adott példánynak.- Milyen a kapcsolatod a kollégákkal?- Nagyon jól kijövünk a munkatársaimmal, ez egy nagyon összetartó csapat. Ez azért is fontos, mivel általában magasban dolgozunk, ezért a munkáink során fokozottan oda kell figyelni egymásra. Bár a nyugdíjazások miatt már kevesen vagyunk, nagyon jó a hangulat közöttünk munkaidőn kívül is.- Család? Mivel töltőd a szabadidődet?- Bölcskén élünk nejemmel és két fiammal. Az idősebbik fiam, Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett, ő is az erőműben dolgozik. A kisebbik fiam az Óbudai Egyetem székesfehérvári tagozatán tanul villamosmérnöknek, ha elvégzi, akkor reményeim szerint ő is itt dolgozhat majd a cégnél. Otthon a kertben van egy kis gyümölcsösöm, ez a szabadidőm nagy részét lefoglalja. Emellett, ha marad időm, szeretek a házunkhoz közel lévő Duna-parton sétálni, ami szép, csendes, nyugodt pihenést biztosító környezet. Kárpáti Viktor C15 Ismét nagy kihívás elé állhat a cégünk. Most, hogy már sikeresen lezártuk a teljesítménynövelési projektet, megfelelő ütemben halad az üzemidő-hosszabbítási projekt, még nem álltunk át teljesen az új gadolíniumos nukleáris üzemanyagra, máris új javaslattal állt elő a reaktorfizikai osztály. Miután megszoktunk és szókincsünkbe fogadtunk sok rövidítést, a születőben lévő „gyermeknek” a megalkotói már a nevét is kitalálták: a C15 nevet kapta. A név azt rejti, hogy a javaslat szerint az eddig megszokott egyéves tervezett blokki leállásokról átállnánk 15 hónapos leállási ciklusokra. Ebből az következik, hogy a megszokott évi négy leállás helyett csak három lenne, a negyedik pedig „átcsúszna” a következő évre. A 15 hónapos ciklus egyik műszaki feltétele a magasabb dúsítású nukleáris üzemanyag alkalmazása, amelyben több a „szufla” (reaktivitás-tartalék) és huzamosabb hőtermelésre képes. Az átállás gazdasági előnyei kézzel foghatóak: négyből az egy megspórolt leállás ideje alatt villamos energiát termelünk, a karbantartási költségek is jelentősen csökkenthetők. Ám a hasznot itt sem adják ingyen, a megvalósítás kapcsán rengeteg kérdés merül fel: az érintett berendezések szempontjából kivitelezhető-e, az elfogadott műszaki felülvizsgálati ciklusokkal kompatibilis-e, az átalakítások végrehajtása szempontjából nem hátrányos-e, hogyan fog reagálni a hatóság és sok-sok egyéb felvetés adódhat. A nyitott kérdések megválaszolására irányul a jelenleg folyó, a projekt jogosultságát igazoló, a döntéshozást elősegítő munka. Ezekről az előnyökről és az esetleges felmerülő és megoldandó akadályokról beszélgettem dr. Nemes Imrével, a reaktorfizikai osztály vezetőjével, aki a C15 ötletének megalkotója.- Imre, mióta foglalkoztat a C15 megvalósításának gondolata?- Körülbelül egy éve. Eddig a nukleáris üzemanyagon, üzemanyag cikluson 4-5 évente módosítottunk, kisebb-nagyobb mértékben. Mivel lassan lezajlik a gadolíniumos üzemanyag bevezetése, időszerű az új fejlesztésen gondolkodni. Időközben megjelentek orosz intézmények publikációi 5%-hoz közeli urándúsítású üzemanyag alkalmazásának javaslatával, ennek lehetőségeit elemeztük. Ami a hosszú kampányokat illeti, az egész világon a nukleáris reaktorokat üzemeltetők körében több mint egy évtizede „divat” a ciklusidő növelése 12 hónapról 18, ill. 24 hónapra. A PA Zrt. vezetése részéről is elhangzott kérésként, hogy vizsgáljuk meg az esetleges hosszabb üzemelési ciklusra való áttérés lehetőségét. Ismeretes volt számunkra, hogy a mi reaktorunk nem igazán alkalmas 24, de még a 18 hónapos ciklusok alkalmazására a reaktor fizikai jellemzői miatt és a kazetták jelenlegi geometriája mellett. Mindazonáltal a vizsgálatokból az jött ki, hogy 4,8% körüli urándúsítású üzemanyaggal 15 hónapos kampány már megoldható. A négy blokkunk leállásai szép egyenletes ciklusba rendezhetők ötéves periódusokban, négyszer tizenöt hónapos ciklussal, amikor az 5 évből 4-ben csak három-három blokk áll le. Ami a töltetek megvalósíthatóságát illeti, azért ez nem olyan egyszerű kérdés. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a PA Zrt. reaktorfizikusi gárdája némi külső intézeti segítséggel rendelkezik olyan szintű számítási apparátussal, ami a tervezési folyamat egészét lefedi, bármilyen ésszerű üzemanyag geometria esetére. A C15 elvi lehetőségéről első alkalommal a műszaki igazgatóság 2010. évzáró értekezletén számoltam be, innen kezdve indult az előkészítő munka. Ma, körülbelül háromnegyed év után az üzemanyag oldaláról a megvalósíthatóság terve rendelkezésre áll.- A leendő projekt nagyon sok szakmát érint. Milyen szervezetekkel szükséges az együttműködés?- Elsősorban a karbantartókat, ciklikus felülvizsgálati programok végrehajtásáért felelős szervezeteket érinti az átállás. Az első megbeszélésen az összes szakma képviselte magát. Számomra meglepő módon többségében pozitív volt a kollégák hozzáállása. Ráadásul találkoznak a törekvések. Jelenleg - hatalmas mennyiségű háttérmunka eredményeképpen - engedélyeztetés alatt áll a legfontosabb berendezéseink vizsgálati ciklusidejének módosítása, növelése, nemzetközi szabványok alapján.- Hogy látod, ha engedélyt kapunk az átállásra, reálisan mikor lehetne átállni a 15 hónapos ciklusokra?- Úgy tervezzük, hogy az idén kora ősszel cégvezetői értekezlet elé benyújtjuk az előterjesztést, mely alapján döntés születhet a projekt indításáról. Az én asztalom az áttéréshez szükséges új nukleáris üzemanyag elemzése, engedélyezése. Az eddigi fejlesztésekhez hasonlóan az OAO TVEL-lel szerződést kell kötni. Már megtörtént az első konzultáció a szállítóval. Az orosz partnerek képesek és hajlandók a számunkra szükséges dúsítású üzemanyagot gyártani. Új üzemanyag modernizálási szerződést kell majd kötni velük. A szerződés alapján kezdődhetnek az engedélyezési dokumentációhoz szükséges elemzések, számítások. Ez a munka várhatóan másfél-két évig fog tartani. Az engedélyezési folyamat további fél év. Az engedély megszerzése után jöhet a gyártás, szállítás, paksi bevezetés. Természetesen ezzel párhuzamosan folynia kell az öszszes, más szakterületeket érintő tevékenységnek, ami az engedélyezési dokumentáció összeállításához szükséges.- Milyen előkészítési munkák szükségesek a projekt megvalósítása előtt?- Jelenleg úgy látszik, legfontosabb az üzemanyag és a karbantartási ciklusok összehangolása. Nem kell mindent már most megoldani, de a lehetőségeket a döntések meghozatalához vázolni kell. Pozitív döntés esetén két évi előkészítés után 2014. évre „kiinduló” állapotba hozhatók a blokkok és 2015. évben lehetne először az évi három leállás.- Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok ebben a kezdeményezésben! Szucsán Marina Megjelent az atomerőmű legújabb évkönyve