Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2011-08-01 / 8-9. szám
10 2011. augusztus-szeptember mym paksi atomerőmű Dél-Korea: beemelték a második 1400-as blokk reaktorát A Shin-Kori atomerőmű 4. blokkja szívének tekinthető berendezés beemelésére július 18-án került sor. A blokk építése a terveknek megfelelően halad, és egy évvel követi a 3. blokk munkálatait (ez az első ilyen típusú blokk). A kényes technológiai műveletre ünnepélyes keretek között került sor. A reaktortartály 14,8 m hosszú, átmérője 4,7 m és 533 tonnát nyom. A berendezést a KEPCO tervezte, a kivitelezést a Doosan Heavy Industries cég végezte. A KEPCO képviselője mérföldkőnek nevezte az eseményt, amelynek végrehajtásával most befejeződik a szerkezeti részek építése és megkezdődik a gépészeti és elektromos berendezések installációja. Az első beton kiöntésére 2009 augusztusában került sor, a blokk kereskedelmi üzemének megkezdését 2014-re tervezik. Az elképzelések szerint két hasonló blokk kap még helyet a Shin-Ulchin telephelyen, ezek indítása 2016-ban és 2017-ben várható. További négy blokkra van megrendelésük az Egyesült Arab Emírségektől, ahol a brakai telephelyen valósul meg a beruházás 2017 és 2020 között. A koreai fejlesztés hosszú utat futott be. A nyolcvanas évek végén Westinghouse-technológiát vásároltak a 945 megawattos Yonggwang 3. és 4. blokkokra. Az ország mind a huszonegy blokkját tulajdonló Korea Hydro and Nuclear Power Co. képesnek érezte magát a rendszer hazai fejlesztésére és megjelent az OPR-1000 típussal (nyolc épült belőle, négy van épülőben és kettő van tervezés alatt). Az APR-1400 típus ennek a továbbfejlesztett változata. A számítások szerint ennek a rendszernek 10 százalékkal alacsonyabb az építési és az üzemeltetési költsége a kisebb testvér hasonló költségeinél. Látogatóközpont és múzeum máshol is kell Mnn Információs központ segíti ezentúl a szlovéniai Krsko atomerőmű működésének megismerését. Az erőművet üzemeltető GÉN Energija vállalat új főhadiszállásán, a szomszédos Vrbinában nyílt meg a központ. A létesítmény célja objektív és átfogó ismeretek nyújtása nemcsak a nukleáris energiáról, hanem a megújuló energiaforrásokról és a műszaki gondolkodásról is. Az állandó kiállítás különböző tárgyi megfogalmazással és játékokkal, valamint az atomerőmű kicsinyített, interaktív modelljével is segít bemutatni az energiatermelést. A létesítményt a német Hüttinger cég tervezte. Véleményük szerint a hely alkalmas a lakossági eszmecserékre, az energiatermeléssel és -fogyasztással kapcsolatos ellentmondások feloldására mind napjainkban, mind pedig a jövőben. Az atomerőműnek eddig nem volt látogatóközpontja, a városi művelődési házban volt látható egy szerény installáció a témáról. Kínában folyik egy és egyben az első, a nukleáris technológiát bemutató múzeum tervezése. A 4200 négyzetméteresre tervezett központ bemutatja majd az atomenergia történetét és fejlődését, a továbbfejlesztés lehetőségeit és a nukleáris veszélyhelyzetekre adandó intézkedéseket. A beruházás 2010 szeptemberében indult, az építés helye Yantai városa, a nyitás 2012 végén várható. Varga József Forrás: World Nuclear News, 2011. aug. Atomerőműves blokkok NEI SmartBrief Közeleg két AP1000 blokk engedélyének kiadása A Georgia államban tervezett két blokkra vonatkozó engedély megszerzésére irányuló hosszadalmas eljárás tisztult egy kissé, mivel augusztus elején az amerikai nukleáris hatóság (NRC) bejelentette, hogy végzett a biztonsági felülvizsgálattal. A Westinghouse-blokkok létesítésére és a Georgia Power cég építési engedélykérelmére vonatkozó vizsgálatról szóló döntést a hatóság hivatalos képviselője jelentette be elsején. Szükség van azonban még egy öt főből álló bizottság jóváhagyására is az építkezés megkezdése előtt. A szolgáltató két, egyenként kb. 1150 megawatt teljesítményű blokkot szeretne építeni a tulajdonában lévő Vogtle telephelyen, ahol két 1215 megawattos, nyomottvizes blokk üzemel a nyolcvanas évek vége óta (az üzemeltető a Southern Nuclear Operating Co.). A vizsgálat során már egy módosított tervet vizsgáltak, illetve együttesen elemezték az építési és üzemeltetési kérelmet. A bizottságnak végül szavazással kell döntenie az API000 típusú blokk megfelelőségéről, és egy lakossági meghallgatást is meg kell tartani a kombinált létesítési-üzemeltetési engedély kiadása előtt. Eddig még nem hozták nyilvánosságra a felülvizsgálat eredményeit, de azok hamarosan hozzáférhetők lesznek az ügynökség online dokumentációs rendszerében - nyilatkozta Scott Burnell hatósági szóvivő. A szakember mérföldkőnek nevezte a folyamat lezárását, és levélben értesítette a kérvényezőt a vizsgálat befejezéséről. A célegyenesben vagyunk az engedély kézhezvételét illetően - jelentette ki Aris Candris, a Westinghouse Electric Co. vezetője egy elektronikus levelében. A most említett két blokkéval együtt hat kérvény van a hatóság asztalán, öszszesen tizenkét blokk építésére. Kínában négy ilyen blokk építése van folyamatban. A Southern Nuclear felé a hatóság levélben jelezte, hogy tíz napon belül fogja nyilvánossá tenni a biztonsági elemzések eredményét. A kombinált engedély kiadásához szükséges másik, környezetvédelmi felülvizsgálat áprilisban fejeződött be a telephelyre és a blokkokra. A végleges bizottsági döntés 2011 decemberében várható az NRC hivatalos állásfoglalása szerint. Kisebb késés mutatkozik a Watts Bar telephely második blokkjának üzembe helyezésében. A hírt a Tennessee Valley Authority (TVA, helyi hatóság) jelentette be egy más témában megjelentetett közleményében. A blokk indítása 2012 végéről 2013 pontosabban meg nem jelölt időszakára tevődik át. A tervezett egység 1200 megawattos, nyomottvizes blokk. A hasonló paraméterekkel bíró 1. blokk 1996 óta üzemel a telephelyen. A TVA nukleáris biztonsági és engedélyezési testületé kénytelen figyelembe venni azokat az aggodalmakat, amelyeket környezetvédők fogalmaztak az új blokk okozta járulékos hőterheléssel kapcsolatban. Ray Golden szóvivő szerint a fukushimai események tanulságait is figyelembe fogják venni, így a létesítés a tervezettnél lassabban haladhat majd. Újabb blokkot indítottak Kínában Az ország déli részén található Lingao telephelyen folyó beruházás második fázisához tartozó, Lingao-II-2 nevű blokk augusztus 7-én, nyolc nappal a tervezett időpont előtt kezdte meg kereskedelmi üzemét - közölte hivatalos közleményében a tulajdonos CGNPC vállalat. A Lingao 4-nek is nevezett egység 1000 megawatt teljesítményű, nyomottvizes egység és kínai fejlesztés eredménye (típusjele CPR-1000). A telephely a déli tengerparti térségben található Guangdong tartományban van, és kb. egy kilométerre északra található a Daya Bay erőműtől. Az ott található két darab, francia szállítású ezres blokkal együtt a térségben öszszesen 6108 MW nukleáris kapacitás áll rendelkezésre a tulajdonos közleménye szerint. AII. kiépítés két újabb blokkjának tervezési alapjait a korábban a Framatome (most Areva NP) által szállított technológia adta. A Lingao-3 2010 szeptemberében kezdte kereskedelmi üzemét, ebben 50 százalék volt a kínai beszállítás, míg a 4. blokk esetében ezt sikerült 64 százalékra növelni. A blokkok hagyományos technológiai komponenseit az Alstom tervezte és szállította a Dongfang Electric Corporation céggel együttműködve. (A blokkok fizikai indításáról nem közöl adatokat a cikk - a fordító megjegyzése.) Varga József Forrás: NEI SmartBrief és NucNet, 2011. aug. 1NP One Nuclear Place Kínába érkezett az API 000 blokk reaktortartálya A Westinghouse Electric Co. közleménye szerint sikeresen megérkezett Kínába, a Zheijang tartományban található Sanmen telephelyre a cég által szállított első reaktortartály. A továbbfejlesztett, passzív tervezési elvek alapján készülő blokkok négy reaktora közül elsőként leszállított berendezés az első nagy eleme annak az 5,3 milliárd dolláros szerződésnek, amely a partnerek között létrejött. A tartályt a Doosan Heavy Industries cég gyártotta Dél-Koreában, és hamarosan megkezdődnek beszerelési és üzembe helyezési műveletei. A beruházás összes kulcseseményét sikerült teljesíteni 2010- ben és a projekt sikeresen halad abba az irányba, hogy ez így legyen 2011-ben is - nyilatkozta a Westinghouse cég nukleáris részlegének elnökhelyettese, Déva Chari. A reaktortartály 340 tonnát nyom, átmérője közel 4,5 méter és magassága 12 méter. A segítségével előállított 1000 megawatt villamos energia kb. 800 ezer háztartás számára lesz elegendő. Az első blokk indítása 2013-ban várható, a másik háromé a következő két évben esedékes - tette hozzá a vezető szakember. Bolgár-orosz pénzügyi vita a láthatáron Bulgária 61 millió eurós ellenkövetelést fontolgat az orosz Roszatom óriáscéggel szemben abban a vitában, amely a 6,4 milliárd eurós atomerőmű-beruházással kapcsolatban merült fel a partnerek között - nyilatkozta Trajcso Trajkov energiaügyi miniszter. A Roszatomhoz tartozó Atomsztrojexport július 22-én egy 58 millió eurós követelést nyújtott be Bulgária ellen a párizsi Nemzetközi Döntőbíróságnál, mivel a bolgárok késnek az elvégzett munkák kifizetésével. A beruházást felügyelő Nemzeti Elektromos Társaság ellenkövetelést kíván érvényesíteni a túl öregnek ítélt berendezések vásárlása miatt. A cég a legjobb megoldást fogja választani, hogy megfelelően reagáljon az orosz követelésre, amint megkapja a hivatalos értesítést a Roszatom által indított perről - jelentette ki újságíróknak Szófiában a miniszter. Több forgatókönyvvel is rendelkezünk - tette még hozzá. Bulgária két darab, 1000 megawattos egységet építene a Duna partján fekvő Belene telephelyen, hogy kielégítse az öreg erőművek bezárása okozta energiaigényt. Az egész ügy igazából 2005 óta fiókban van, amikor is általános pénzügyi nehézségek és a Roszatom egyre növekvő építési költségei miatt megrekedt a program. Varga József Forrás: 1 NuclearPlace, 2011. augusztus