Atomerőmű, 2010 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2010-04-01 / 4. szám
4 2010. április jk. mym paksi atomerőmű A 39. Dunántúli Függetlenfilm Szemle produceri diját Babai István és Kövi Gergő, a TelePaks városi televízió munkatársai kapták a Menedék című közös filmjükért. Paks városa az Utazáskiáliításon 25 ezer négyzetméteren 1000 kiállító és számos kísérőprogram várta a közönséget a 33. Utazáskiáliításon. Idén harmadik alkalommal képviselte a várost a Paksi Turisztikai Információs Iroda. Újdonság volt hogy Paks önálló kiállítóként jelent meg az erre az alkalomra készített, a város képeivel illusztrált installációval. Nagy sikert aratott a „Szeretettel vár Paks” és a paksi atomerőmű működését bemutató „Hogyan működik" kiadvány. Bár a standon megforduló érdeklődök ismerték Paksot mint atomvárost sokan meglepődtek a városban található egyéb érdekes látnivalók kínálatán és a kikapcsolódási lehetőségek sokszínűségén. Reform Főzőklub - FinnLandia kör A Reform Főzőklub 2010. március 11-én a finn-magyar baráti kör tagjait látta vendégül az Atomfitt Centrumban, folytatva azt a kezdeményezést hogy a Pakson működő klubok egymást megismeijék fehér asztal mellett. A FinnLandia kör tagjai húsz fővel képviseltették magukat A köszöntők után a két klub vezetője röviden ismertette saját tevékenységüket működésüket Ezután tálalásra került az ez alkalomra készített menüsor: Leves: tejszínes, kapros lazacleves. Főétel: kareliai marhasült fűszeres, sajtos burgonyával. Desszert: finn almáslepény áfonyával. Az ételek elfogyasztása után közös beszélgetés következett WollnerPál Impresszum Atomerőmű Kiadja: a Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Felelős kiadó: Süli János vezérigazgató Nyomdai előállítás: AS-Nyomda Kft. Szilády üzem, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor Szerződésszám: 4600002419 Főszerkesztő: Lovászi Zoltánná email: lovaszine@npp.hu Főszerkesztő-helyettes: Beregnyei Miklós A szerkesztőség tagjai: Enyedi Bernadett, Gyöngyösiné Nyúl Petra, Gyulai János, Hadna^ Lajos, Medgyesy Ferenc, Prancz Zoltán, Sipos László, Tóth-Pataky Adrienn Magdolna, Wollner Pál Tördelés: Fazekas András Szerkesztőség címe: Paksi Atomerőmű Zrt Tájékoztató és Látogatóközpont 7031 Paks, Pf. 71, telefon: 75/ 507-882, telefax: 1/355-7280 Internet: www.npp.hu:www.atomeromu.hu XIII. Bakancsos Atom-kupa A XIII. Bakancsos Atom-kupára 2010. március 27-én került sor a Geresdidombságban, Bátaapáti környékén. Ez a gyalogos természetjáró tájékozódási túraverseny az országos természetjáró tájékozódási csapatbajnokság I. fordulója. A verseny rendezője immár tizenharmadszor a paksi Demeter Egyesület és az Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztálya.- A szervezők nevében Jakab Albertet kérdezem: miért Bátaapáti a jelenlegi verseny helyszíne?- Idén ismét Tolna megye adott otthont versenyünknek. Egy nekünk nagyon tetsző terepről, Bátaapáti környékéről egyesületünk közreműködésével két éve készült egy pontos tájfutótérkép, melyen versenyünket rendeztük. Az idei versenyünkön a verseny szempontjából ideális helyszínen, a bátaapáti erdő központjában található egykori erdészház szolgált versenyközpontként A csapatok a nevezésnél a szokásos kitűző helyett meglepetéskent idén egy bakancsos kulcstartót vehettek át A verseny szervezésében, lebonyolításában 29 önkéntesünk vett részt A verseny szövetségi ellenőre Bacsó Nándor volt, akinek aktív jelenlétét és humorérzékét ezúton is köszönjük. A versenykészítés legnagyobb kihívása (a szintek lefaragásán kívül) az időjárás intézése volt. Majdnem összejött a jó idő. Mint az - igen kevesek által olvasott - általános tájékoztatóból is kiderült: az időzítéssel volt a gond, részben a verseny előtt és után is napsütéses tavasz volt, csak a verseny napján esős tavasz. A versenyen óvás nem volt, az A60/A70 kategóriában a poligon első távolságára érkezett észrevételt a helyszínen elfogadtuk, a javítást ennek megfelelően végeztük. A célban két csapat nem adta le a versenykartonját. Az A36 kategóriában indult Sajó menti Cunami csapatkapitánya a csúszós terepen bokatörést szenvedett. Őt az elsősegélynyújtást követően a rendezők Bátaapáti központjába vittek, ahonnan mentővel szállították a szekszárdi kórházba. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. A versenyközpont, a rajt és a cél helyszínéért a bátaapáti erdészetnek tartozunk köszönettel, az erdésztől hasznos tanácsokat is kaptunk a vaddisznókkal való találkozás esetére. Szerencsére a helyszínt végül sikerült a kapott állapotban visszaadni.- Milyenek voltak a pályák és azok elkészítésében kik segédkeztek?- Az „A” kategóriák pályakészítője magam , Jakab Albert voltam. A felsőfokú pályák ezúttal egy irányban haladtak, így a pályák útvonala az első 14 pontig minden kategóriában ugyanazon nyomvonalon haladt így lehetővé vált, hogy a feladatokat ne kelljen két irányból tervezni. Több pont meg is egyezett a különböző kategóriák esetében. A „B” kategória pályakészítői Veisz Zsuzsa és Decsi Béla voltak. A középfokú pálya kitalálásakor, készítésekor továbbra is azt tartjuk szem előtt, hogy a pontok, az átmenetek már nehezebbek legyenek, mint a tájfutótérképes Kincskereső (EC) pályán, nincs pontmegnevezés, a pontok legtöbbször nem úton vannak, kell iránymeneteket végrehajtani, és a tévesztő bóját is „tudományosabbak”, mint a „C” kategóriában. A ,3” kategória így megfelelő átmenetet képez a felsőfokú és az alapfokú pályák között. A Kincskereső (EC) kategória pályakészítői Jakab Éva, Banyai László voltak. A tájfutótérképes (ún. kincskereső, alias EC) pálya jó gyakorlási lehetőség a tájfutótérképpel ismerkedő, tájékozódni tanuló versenyzőknek. A pontok mind utak mellett voltak, és idén valahogy úgy adta a terep, hogy több, egymáshoz közeli pontot sikerült találni, így 18 ellenőrző pont lett, és a tévesztő bójákat érdemes volt kitenni. Kiránduló „C” kategória pályakészítői Jakab Éva, Bányai László voltak. Egy rövid kirándulást készítettünk, kis szakasz kivételével végig jelzett turistaútvonalon. Nekünk az útvonal szép volt; a versenyt az iránymérés, a távolságmérés és az elméleti feladat volt hivatott eldönteni. Köszönjük, hogy üyen sokan eljöttek a versenyünkre, és sok szeretettel várunk mindenkit a jelenlegi terveink szerint 2011. március 26-an megrendezésre kerülő XIV. Bakancsos Atom-kupán. WollnerPál Versenyünkön összesen 292 versenyző, kiránduló vett részt, az alábbi kategóriánkénti bontásban: A A36 A50 A60 A70 B EC c összesen csapat 6 11 6 11 3 29 25 11 104 versenvző 14 31 15 27 8 75 67 55 292 15 éve virul a Vadrózsa Immáron másfél évtizedes jubileumát ünnepelte a dunaszentgyörgyi Vadrózsa Népi Együttes 2010. március 27-én a helyi faluházban. Ez a műsor is rendkívül színes és fergeteges hangulatú volt, mint eddig minden rendezvényük. A jelenleg 73 tagot számláló együttes négy korcsoportja az elmúlt időszakban megtanult és a különböző hazai, illetve külföldi fellépések során bemutatott koreográfiákat adta elő a közönségnek. Felidézve a pünkösdölőt, a gyermekjátszókat, a magyarbődi táncok majd a szatmári verbunkost, a sárközi karikázót, a mezőföldi táncokat, a rimóci vasárnapot és a kalocsai fércet egészen az érpataki táncokig. Az együttes kezdetekben még kisgyermekkorú táncosai mára már felnőttekké váltak, de azóta is töretlen lelkesedéssel járják a táncot, hiszen ők elkötelezett hívei a népi hagyományőrzés e formájának. Az évek során sok gyermek csatlakozott hozzájuk, így már az óvodástól a felnőttkorúig minden korosztályból vannak tagjai a csoportnak, fiúk s lányok egyaránt. A fellépéseken állandó kísérőjük, a Bartína Zenekar húzza a talp alá valót, ők szintén töretlen lelkesedéssel állnak a tánccsoport mellett. A jubileumi műsorban több meglepetéssel is készült a Vadrózsa Gyermekeikkel együtt több szülő énekelt népdalokat, majd táncra is perdültek, és eljártak egy csárdást a színpadon, mely igazán szép gesztus volttőlük, hiszen tizenöt éve faradságot nem ismerve támogatják a munkát és kísérik el csemetéiket a fellépésekre. Ezután rövid visszatekintés következett, a legemlékezetesebb pillanatokból összeállított képsorozatot nézhették meg a jelenlévők egy kivetítő segítségével. A köszönetnyilvánítások sem maradhattak el, hiszen a támogatók közreműködése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a formáció ilyen hosszú ideig talpon maradt, és minden remény szerint ez még sokáig így is marad. Többek között a Paksi Atomerőmű Zrt. is ebbe a támogatói körbe tartozik, mely segítséget ezúton is köszöni a vezetőség. Azonban nemcsak a kedves szülők és a külső támogatók azok, akiket köszönet Illet, az együttest két személy, Lisztmájer Henrikné vezető és Huszárikné Böröcz Zsófia táncoktató, koreográfus áldozatos munkája tartja életben, mely tevékenység elismeréseképpen a néptáncos gyermekek, kicsik és nagyok egyaránt, köszönetüket fejezték ki. A műsor végén, a zárótáncot megelőzően, a hatalmas születésnapi tortán együtt fújták el a tizenöt gyertyát. Gyöngyösiné Nyúl Petra HÍREK KALOCSA TÉRSÉGÉBŐL Idősek otthona épülhet Hartán Harta község vezetői már régóta tervbe vették, egy idősotthon létrehozását András István, a település polgármestere arról számolt be, hogy a beruházás elindításához szükséges banki hitel már rendelkezésre ált A jelenlegi ütemterv szerint, a hartai idősek otthonának alapkövét még az idei esztendőben el fogják helyezni az építési területen. Az elképzelések szerint az intézmény szolgáltatásait nemcsak a helyiek, hanem a térségben élők is igénybe vehetik. Megújult a géderlaki iskola Március 19-én adták át Géderlakon a teljes egészében felújított és a jövőben új nevet viselő Szent László Általános Iskolát. Sitt László, a település polgármestere arról számolt be, hogy a Kalo-Bau Kft. kivitelezésében megvalósult felújítás részeként minden nyílászárót kicseréltek az épületen. Megújult a fűtés-, a világítási és az őrzés-védelmi rendszer. Bizonyos osztályok bővítésen estek át, továbbá az akadálymentesítési feladatokat is végrehajtották. A közel ötven éve épült oktatási intézmény felújítására a 2008-ban létrejött, Dunapataj, Ordas és Géderlak alkotta, Duna menti Közoktatási Társulás nyert pályázati támogatást mintegy húszmillió forint értékben. Korszerű iskolába járnak a pataji gyerekek AzelmúltévnyaránkezdődöttelDunapatajon a helyi óvoda és az általános iskola korszerűsítése, melyeknek megújult épületeit március 26án adták át a gyerekeknek és a pedagógusoknak. A több mint nyolcvanéves iskolaépület, illetve az óvoda rekonstrukciója 235 millió forintba került, melyből 20 millió forint önerőt a pataji önkormányzat biztosított. Az óvodafelújítás januárban már befejeződött, az iskolarehabilitáció pedig a napokban vált teljessé. A községben folyó fejlesztési tevékenységért a közelmúltban egy nívódíjat is átvehettek a település vezetői. A Dékdföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARF) által alapított „Régió Nívódíj” ünnepélyes átadására április l-jén került sor Szegeden A DARF március 17-én hozott határozata alapján három kategóriában ítélték oda az elismeréseket, a „Fejlődő település - ötletektől a sikeres megvalósításig”, a „Civil közösségként a régió értékeinket ápolásáért", illetőleg a „Helyi közösségek munkahelyteremtésében kiemelkedő helyi vállalkozás” kategóriákban A fejlődő településnek járó kategóriában a kalocsai térség bői Dunapataj Nagyközség Önkormányzata vehette át a nívódíjat A dózsások és foktőiek a legjobb katasztrófaelhárítók A hagyományoknak megfelelően idén is megtartották Kalocsán a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny helyi fordulóját, melyen általános és középiskolás diákok vehettek részt A kalocsai Polgárvédelmi Kirendeltség által lebonyolított megmérettetésen a helyi Dózsa György Szakközépiskola, illetve a foktői általános iskola csapatai bizonyultak a legjobbnak, akik az április hónapban megrendezésre kerülő megyei versenyen képviselhetik a térséget- mondta elHábermayer Tamás kirendeltségvezető. Az idei versenyre tíz iskola nevezett Kalocsáról és a környékbeli településekről. A szervezők reményei szerint a felkészülés során szerzett ismeretek a diákok további életében is hasznosíthatóak lesznek Épül a foktői bőgőshajó Március 18-án ünnepélyes keretek között került sor Foktőn a tradicionális magyar hajótípus, a bőgőshajó emlékművének „alapdeszka-letételére”. A képviselőtestület tagjai már korábban is támogatásukról biztosították Jakab Ferencet, a település polgármesterét, hogy ennek a hajótípusnak méltó emléket állíthassanak A bőgőshajót elsősorban gabona- és más mezőgazdasági termények szállítására használták Nevét a hajó orrán található rendkívül impozáns, nagybőgő alakú díszítésről kapta. Ezt a gyönyörű, méltóságteljes folyami áruszállítók a XVII-XVIII. században élték fénykorukat a Dunán, de még egy évszázada is tucatszám építettek ilyeneket. Emlékezetes, hogy lókai romantikus regényében Tímár Mihály bőgőshajóval szállította a búzát Regensburgtól Dobrudzsáig. Az ünnepségen Búkor Lajosné alpolgármester asszony köszöntötte a megjelenteket. Beszédében elmondta, hogy „Önkormányzatunk a gazdasági sikerek mellett úgy döntött, hogy szeretné felidézni egy méltatlanul elfeledett részét a magyar történelemnek A világot járva, ha látunk egy pulikutyát, egy szürkemarhát, egy üveg tokaji bort, hazánk, Magyarország jut az eszünkbe. Nekünk Duna parti magyaroknak legalább ilyen kedves emlék a Foktő címerében is szereplő bőgőshajó" - tolmácsolta a betegsége miatt távollévő Jakab Ferenc szavait az alpolgármester asszony. A tervek szerint, a Foktőn megépülő hajó 6 méter hosszú lesz, és helyi ácsok és asztalosok készítik majd el A hajó legérdekesebb részei a nagybőgő alakú orr és a jellemzően hatalmas kormánylapát már elkészült, így bthatunk a folytatásban is. Péjó Z.