Atomerőmű, 2009 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2009-03-01 / 3. szám
2009. március 5- mym paksi atomerőmű-00 RENDKÍVÜLI osztalytablo Az atomerőmű eddigi működése alatt közel harmincán kaptak ügyeletes mérnöki képesítést Első alkalommal került sor találkozójukra, melyet Bikaion rendeztek március 6-7-én, ahol Kovács József vezérigazgató - maga is volt ügyeletes mérnök - köszöntötte őket és hozzátartozójukat Szerkesztőségünk egy rendkívüli osztálytablóval igyekszik felvillantani annak az útnak az állomásait amely az ügyeletes mérnöki székhez vezet Kapocs György, a Paksi Mérnöki Kft. alkalmazottja Kedves Gyuri! Hogyan és honnan indultál el azon az úton, amely összeforrt az atomerőművel?- Komlón jártam gimnáziumba, apám bányász volt, anyám nevelte a három gyereket, akik mindhárman iskolázottak lettek. Öcsém vegyészként végzett, sokáig az Országos Atomenergiahivatalban (OAH) dolgozott, sajnos tavaly decemberben súlyos betegségben elhunyt, húgom pedig érettségi után szintén az erőműbe került és itt ismerkedett meg férjével, jelenlegi főnökömmel, Németh Istvánnal, aki szintén ügyeletes mérnök volt. A sikeres érettségi és egyetemi felvételi után Moszkvába kerültem az energetikai egyetemre, ahol 1976 tavaszán végeztem. Akkor már hallottam a paksi építkezésről, és működött a titkársága a Nehézipari Minisztériumban Szabó Benjámin vezetésével. Balogi lenő volt kinevezve mint leendő üzemviteli főosztályvezető, és nála jelentkeztem felvételre. Paksra még nem jöhettem, ezért Százhalombattára kerültem, ahol befejezéséhez kö“ zeledett a bővítés, akkor helyezték üzembe a 13. blokkot. Verle Győző volt a főmérnök, ő fogadott, és egy évet töltöttem abban az erőműben. Ott szereztem meg az üzemviteli gyakorlatot, ott lettem ügyeletes mérnök. Szerencsém volt, mert egy olyan betanuló ügyeletes mérnök társam volt, aki munkásként kezdett Százhalombattán, végigjárta a szakmai lépcsőfokokat, közben diplomát szerzett és mindent ismert az erőműben. Miután sikeres vizsgát tettünk, egy hónapig jártam műszakba mint ügyeletes mérnök, ezzel a sráccal. Százhalombattán ismertem meg a későbbi feleségemet is, aki az erőmű jogtanácsosa volt. Mikor kerültél Paksra és hogyan alakult karriered?- Paksra 1977 tavaszán kerültem, mégpedig az üzemviteli osztályra, amelynek vezetője Tallósy János volt. Ekkor volt folyamatban a kifúvató kazán létesítése, amelynek üzembe helyezésén már részt vettem. Aztán 1979-ben jöttek az üzembe helyezés előtti betanulások, öt alkalommal voltam Novovoronyezsben. Kezdődött a primer köri gépész betanulással, majd az operátori betanulás a blokkvezénylőben. Folytatódott az ügyeletes mérnöki, majd végül a szimulátori oktatással. A sok képzés után 1979-80 fordulóján vizsgáztam le és lettem ügyeletes mérnök, az enyém lett a 2. számú ügyeletes mérnöki hatósági jogosítvány, az 1. számú Faragó Péteré. Aztán jött az 1. blokk indítása...- Az első blokk indításakor az én műszakomban volt az első kritikus állapot elérése. Úgy emlékszem, Szauer Zoltán volt a reaktoroperátor, Pravecz Imre pedig turbinafőgépész volt. A későbbiekben Beszédes Tamás volt a műszakomban az 1. blokki blokkügyeletes. Ügyeletes mérnökként mind a négy blokk indításában részt vettem. Miért és mikor váltottál?- Megelégeltem és minden áron ki akartam kerülni a műszakozásból, ráadásul munkált bennem egy emberi gyengeség. Abban az időben a cég arra ösztönözte az embereket, hogy egyre följebb kerüljenek a ranglétrán. Sok kollégám már építette a karrierjét, én pedig maradtam ügyeletes mérnök. Ezért határoztam el a váltást, és 1989-ben a szimulátor osztályra kerültem Pákái Lacihoz mint instruktor. Illetve ezt megelőzően fél évig főtechnológus voltam Vámos Gábornál. Tehát a szimulátor osztály következett, ahol a létesítési munkák a vége felé jártak. Az üzembe helyezési munkák előtt közel fél évre Finnországba mentem betanulni. Mint a szimulátor osztály egyetlen instruktora, én írtam az első oktatási anyagokat és indítottam be a szimulátoros oktatást. A rendszerváltás szele hogyan érintett?- Amikor Petz Ernő lett a vezérigazgató, megpályáztatta a vezetői beosztásokat. Én is pályáztam a szimulátor osztály vezetésére, ám nem nyertem, ezért a több mint kétéves szimulátoros instruktori munka után visszamentem műszakba. Én vagyok az egyetlen az ügyeletes mérnöki jogosítvánnyal rendelkezők közül, aki kétszer szerezte meg ezt a jogosítványt. Ugyanis ha két évig nem gyakorolja valaki a szakmát, akkor mindent elölről kell kezdeni. A szakterületi vizsgákat sikerült tempósan letenni és a hatósági jogosítót is elég hamar megszereztem. Egy kis öniróniával mondhatom, hogy a rendszerváltás szele visszafújt oda, ahonnan indultam. A második ügyeletes mérnöki tevékenységem kezdetén Szucsán Sándor volt az üzemviteli főosztály vezetője. Ekkor felmerültek bizonyos problémák az üzemeltetés műszaki hátterével kapcsolatban, és javasoltam felállítani egy szervezetet a turbina, a reaktor és a külső technológiai osztályok technológusaiból. Ez a szervezet lett a gépész technológiai osztály, amely műszakilag támogatta az üzemvitelt, és én lettem az osztály vezetője. Szerintem sok jó munkát csináltunk, akkoriban kapcsolódtam be a reaktorvédelmi rekonstrukcióba is, fokozatosan átvettem az elődöktől a vezető technológusi munkát. A szervezeti változások hatására a gépész technológiai osztályból rendszer technológiai osztály lett, Kovács András műszaki igazgatót Lenkei István váltotta. A politikai változások engem is egy új szerepbe sodortak, megalakítottuk a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetét (MÉSZ). Az előzetes tárgyalások alatt arra kértek, vállaljam el a vezetését. Azzal a feltétellel vállalom, mondtam, ha a szervezettség eléri a 70%-ot. A jó előkészítés és az érdekek felismerése a műszakos dolgozók 75%-át tömörítetté az érdekvédelmi szervezetbe. A szakmai előmenetelem viszont megfeneklett, és mivel még mindig bennem volt a már említett karriervágy - ami azóta kimosódott belőlem -, úgy döntöttem, elmegyek a cégtől. Hamar elengedtek! így kerültem 2002-ben az OAH-ba. Az volt a tervünk, hogy Budapestre költözünk, ám a feleségem nem tudott megfelelő beosztást találni a bíróságon. Ráadásul a paksi házunkért - amit annak idején kalákában építettünk a munkatársakkal - csak egy lakást kaptunk volna, viszont a sok állatainkkal (kutyák, macskák) nem tudtunk volna mit kezdeni. Három év után elegem lett az ingázásból, és megváltam az OAH-tól is. Visszajöttél Paksra. Milyen munkakörbe?- A Paksi Mérnöki Kft.-hez kerültem, ahol Németh István sógorom a főnököm, aki valamikor szintén ügyeletes mérnök volt, de ő már az úgynevezett második generációhoz tartozott. A kft.-nél többek között független szakértői vélemény és megvalósíthatósági tanulmányok készítésével foglalkozunk. Továbbá az üzemvitel által felvetett problémák megoldására jelentkezünk. Példát is említve, érdekes feladat volt a blokklehűtés-szabályozás automatizálása, amelyre egy tanulmányt készítettünk. Elmondhatom, hogy karriervágytól mentesen maradtam a műszaki életben és az atomerőmű vonzásában. Köszönöm az interjút és sok sikert kívánok a műszaki problémák megoldása terén.-BMNémeth István ügyvezető Németh István (Cápa) a Paksi Mérnöki Kft. ügyvezetője, akit a rendszerváltás szele az elsők között érintett meg és lett vállalkozó. István! Hogyan indult a pályafutásod? A Műegyetemen 1979-ben végeztem folyamatszervező szakon. Több osztálytársammal együtt érkeztünk Paksra: Lenkei István, Borbély Sándor, Szepes Károly, Géri Károly, Fazekas Péter, Eck József, Nyárádi Csaba. Egy olyan generáció jött az egyetemről, akik folyamat- és erőműtervezést tanultak. Más erőművet is megmutattak, de Paksot találtuk a legizgalmasabbnak. A végső lökést Petz Ernő adta meg, aki tanárunk volt az egyetemen, és ide került, szimulátor fejlesztéssel foglalkozott. Tallósy János fogadott, ő volt az üzemviteli osztály vezetője, és már akkor gondolkodott egy második generációs ügyeletes mérnöki csoport megszervezésével. Az üzemviteli osztályra kerültem mint mérnök. A betanulások időszakában elvégeztem a kötelező tanfolyamokat, letettem az előírt vizsgákat, majd átkerültem az üzembe helyezésre Márton Jánoshoz. Itt általános szervezéssel foglalkoztam mint üzembe helyező ügyeletes mérnök. Gyakorlatüag mind a négy blokk üzembe helyezési munkálataiban részt vettem. Hogyan emlékszel erre az időszakra? Izgalmas volt, sok mindent meg kellett tanulni, és természetesen az üzembe helyezés volt a legizgalmasabb. Először csak egy részfeladatot kaptunk, majd az egész területet átfogóan kellett irányítani. Volt időszak, amikor a naplóbejegyzések alapján, főleg az éjszakai műszakban, mindig elő kellett készíteni a következő nap szakmai üzembe helyezési feladatait. Az 1. blokktól kezdve három műszakban dolgoztam. Szép és izgalmas időszak volt. Aztán kiléptél a műszakosok táborából. Új vezetőt kerestek a reaktorkarbantartó osztályra, így kerültem oda 1988-ban. Az üzemviteltől átkerültem a karbantartás területére. Az első évben kizárólag a reaktor-karbantartással foglalkoztam. Átírtuk a reaktorszerelési technológiát és minőség-ellenőrzési rendszert vezettünk be. Fontos változtatást hajtottunk végre az átrakómedence dekontaminálásánál. Makai Jánossal kitaláltuk, hogy forró vízzel mossuk le a medencét, és ezzel nagymértékben csökkenteni tudtuk a dózisteljesítményt. így a reaktorszerelők is nyugodtabban végezhették a munkájukat. A reaktorszerelésnél egyetlen kudarcom volt, amire azt mondták a kollégáim, hogy bekerült a Cápa uszonya a reaktorba. Ugyanis készítettünk egy reaktorszerelő pódiumot, amelyet darura akasztva, a szerelők le tudtak menni vele a reaktoraknába. Ennek a szélére gumicsíkot szereltünk, hogy a szerszámok az aknába ne essenek. Ebből a gumiból vágódott ki egy darab és a reaktorba került. Az összeszereléskor, a reaktor teljes hosszát érintő méreüáncon keresztül derült ki, hogy valami nem stimmel. Amikor feltettük a felsőblokkot és megmértük a pozíciókat, a mérőláncban 1 milliméteres eltérés volt Ez viszont túl volt a tűréshatáron, szétszedtük a reaktort, és a zónakirakás közben megtaláltuk a beesett gumilemezt. Sikerélményeim közé tartozik a gőzfejlesztők csőlukadásának megállapítására szolgáló új technológia bevezetése. Ez arról szólt, hogy a hurkokat teletöltve hagytuk, leszereltük a gőzfejlesztő-kollektorfedeleket és a gőzfejlesztőbe sűrített levegőt engedtünk. Ha valahol luk volt, akkor a buborékok megjelentek. Ezzel a módszerrel a korábbi hosszadalmas procedúra helyett néhány óra alatt kimutatható a lukadás. Ennek a módszernek az alkalmazása a karbantartásoknál többnapos megtakarítást jelent. Meddig voltál a reaktorosoknál? Gyakorlatilag két évig, és akkor jött a rendszerváltás, ment a találgatás, hogy kiszervezik-e a karbantartást. Ébben a légkörben úgy döntöttem - amiről a vezetők tudtak -, az egész reaktor-karbantartó szervezetből egy kft.-t csinálok. Az volt a probléma, hogy a tagok túl aktívak voltak, és a mozdonyszínben privát munkát végeztek a kft. nevében. Én viszont erről nem tudtam, és aláírtam a beszállítói engedélyeket, amelyekben a saját munkavégzésre kértek a dolgozók engedélyt Nagyon megalázó módon rúgtak ki, rágondolni sem szeretek. Hogyan alakult a sorsod? A nejem az erőműben dolgozott, a gyerekek kicsik voltak, és építettük a családi házat Petz Ernő segített annyiban, hogy Százhalombattán, a turbinaüzemnél lett volna egy vezetői állás, de úgy gondoltam, azzal a szakmai tudással és ambícióval, amellyel rendelkezem, mérnökként is megélek. Tovább vittem azt a kft-t, amely miatt kirúgtak, majd megalapítottam a GÉPKAR Kft-t Aztán 1998-ban a GÉPKAR-tól is megváltam, eladtam a részesedésemet, és megalapítottam a Paksi Mérnöki Kft-t A mérnöki vállalkozás az atomerőművi átalakítások, berendezés tervezés-kivitelezés, szakértések területén igyekszik feladatot szerezni és megoldani. Nagyon jó csapatot sikerült verbuválnom, megtaláltam a helyemet és az ügyeletes mérnöki tudásomat kamatoztatni tudom. Elég sok fiatalt vettem fel, jelenleg nyolcán vagyunk. A vállalkozásban mindenütt nagy a bizonytalansági tényező, sokat kell dolgozni és olcsón kell vállalkozni. Köszönöm az interjút.-beri-Faragó Péter műszaki főszakértő Ügyeletes mérnökként a több éves külföldi képzés után részt vett az 1. blokk üzembe helyezésében is, majd a főjavítás tervezési és végrehajtás irányítási területen tevékenykedett. Hol végezte tanulmányait? Mikor került az erőműbe? 1969-1975-ig a Moszkvai Energetikai Egyetem atomerőművek és berendezések szakára jártam, majd az MVM keretén belül az atomerőmű-beruházási titkárságon kezdtem el dolgozni. Milyen utat kellett megtenni az ügyeletes mérnöki beosztás eléréséig? Egy évig a KFKI-ban gyarapítottam ismereteimet. 1976. februárban kerültem a PAV állományába, aztán szeptemberben az Erbéhez kerültem Leninvárosba, itt az üzembe helyezés fortélyaival ismerkedtem. 1978 tavaszán áthelyeztek Paksra, azóta megszakítás nélkül itt dolgozom. Az ügyeletes mérnöki szolgálat létrehozása után 1982. szeptemberben tettem ügyeletes mérnöki hatósági jogosító vizsgát, ezt négyszer ismételtem, így 10 évig volt érvényben. Milyen képzéseken kellett részt vennie az évek során? Mennyiben változtak az ügyeletes mérnökökkel szemben támasztott követelmények az elmúlt években? Beválogattak a leendő ügyeletes mérnökök közé, és megkezdődött többéves szimulátoros kiképzésünk Novovoronyezsben, Greifswaldban és Rheinsbergben. Ezenkívül itt Pakson tanultunk meg mindent. Akkoriban nagy szerencsénk volt, hogy kézzel minden berendezést meg tudtunk érinteni, nem volt még radioaktív a rendszer. Tanulni akkoriban a legtöbbet az oroszoktól tudtunk, mára viszont óriási tudásbázis halmozódott fel, mely beépült az oktatási anyagokba, ma a tapasztalt szakemberek át tudják adni a tudásukat a fiataloknak. Nekünk nem volt lehetőségünk többéves szakmai gyakorlatra szert tenni az ügyeletes mérnöki beosztás eléréséig, mint manapság. A mai kollégáknak egy jobban felépített oktatási rendszer áll rendelkezésükre a betanuláshoz. Ma már sokkal hosszabb út vezet a beosztás eléréséig, több évig eltart, nekünk nem volt ennyi időnk rá. Folytatás a 6. oldalon.
